1598 találat a(z) cégvilág-rss cimkére

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be alkalmazottuk munkaviszonyát.

Cikk

November 12-étől lettek volna elérhetőek az adóhatóság által készített áfabevallás-tervezetek. November 8-án azonban megjelent egy kormányrendelet, ami a veszélyhelyzetre való tekintettel újfent eltolta a határidőt. Nem ez az első halasztás, eredetileg nyáron készült volna az első NAV-áfabevallás, amit akkor novemberre tettek át. Az új bevezetési dátum egyelőre nem ismert – olvasható a Niveus Consulting Group elemzésében.

Cikk

Korábbi cikkünkben azzal az esetkörrel foglalkoztunk, amikor a könyvelő megbízatása megszűnése után elérhetetlenné válik, és nem adja vissza a gazdálkodónak a könyvelési anyagokat. Jelen cikkünkben a nem tankönyv szerinti elválás másik esetét vizsgáljuk meg, amikor a könyvelő vagy könyvelőiroda a szerződéses kapcsolat megszűnése után szeretné visszaadni a könyveléshez szükséges anyagokat korábbi ügyfelének, aki viszont nem veszi azt át.

Cikk

A pandémia a munka világát nem csupán a munkavégzés helyének függvényében változtatta meg, hanem a munkavállalóknak nyújtott juttatások tekintetében is. Egy munkahely kiválasztásának ill. megtartásának talán legfontosabb szempontja lett az, hogy mit nyújt egy cég. Utazást, otthoni vagy irodai munkavégzést támogató, well-being juttatások: ezek az elsődleges szempontok ma egy munkavállalónál.

Cikk

Lassan már nemzeti sporttá válik a magáningatlan-beruházások cégvagyonból történő megvalósítása. Bár a megoldás kecsegtetőnek tűnik, az rengeteg kockázatot hordoz magában, miután az ilyen konstrukciók az adóellenőrök figyelmét is felkeltették. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalójában hívja fel a figyelmet a veszélyekre és a lehetséges adóoptimalizálási megoldásokra.

Cikk

Azonos tulajdonosi körrel rendelkező kft., illetve bt. összevonásán gondolkodnak a tulajdonosok, aminek eredményeképpen egy rt.-t szeretnének létrehozni. A kft. egy kereskedelemmel foglalkozó, nagy árukészlettel rendelkező cég, a bt.-nek pedig jelentős ingatlanvagyona van. Hogyan lehetne a tervezett átalakulást megvalósítani, hogy minél kevesebb adó- és illetékvonzata legyen az egyesítésnek? Mire kell figyelni ezzel kapcsolatban? – kérdezte olvasónk. Az rt.-ben – a tervek szerint – a tulajdonosokon kívül munkavállaló is szerezhetne részvényt. Pölöskei Pálné okleveles könyvvizsgáló válaszolt.

Cikk

Az Adózóna oldalán többféle kalkulátorral igyekszünk segíteni felhasználóink mindennapi munkáját. A kalkulátorok számát egyre bővítjük, illetve ezek működését is folyamatosan fejlesztjük. Szeretnénk megtudni önnek ezekről mi a véleménye!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

100 százalék engedmény

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Társasházak kettős könyvelése

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Elhatárolás fejlesztés esetén

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink