Élőlánccal tiltakoznak az adóemelés ellen Cikk
Élőláncot tervez a parlament elé a Vasas Szakszervezeti Szövetség november 17-én, a dolgozókat terhelő adók miatt - közölte Balogh Béla, az érdekképviselet országos elnöke az MTI-vel kedden.
Élőláncot tervez a parlament elé a Vasas Szakszervezeti Szövetség november 17-én, a dolgozókat terhelő adók miatt - közölte Balogh Béla, az érdekképviselet országos elnöke az MTI-vel kedden.
Kellemetlen meglepetések sorát lehet megelőzni azzal, ha a munkáltatók és a munkavállalók a két fél kölcsönös megállapodása alapján írásban megkötött szerződésben pontosan rögzítik a munkavégzés egyes szabályait, annak díjazását. A gyakorlatban azonban sok esetben jellemző, hogy a munkavállalóknak nincs beleszólásuk a szerződés tartalmába, sőt, sok esetben nem is kötnek velük írásbeli szerződést. Cikkünkben összefoglaltuk, hogy milyen fontos munkajogi szabályokkal érdemes tisztában lenniük a munkáltatóknak és a munkavállalóknak.
Tisztelt Szakértő! Egyik ügyfelem azt a kérdést tette fel nekem, hogy szövetkezeti tagok kaphatnak-e sport utalványt egyéb juttatásként. Meg lenne fizetve az egészségügyi szolgáltatási járulékuk, viszont bérkifizetés helyett ő sport utalvánnyal fizetne nekik, mert az adómentes. Mivel semmilyen szövetkezetet nem könyveltem eddig ezért erre nincs rálátásom, mert szerintem ez csak béren felüli juttatás lehet.
Sem a kormányszóvivő, sem Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nem beszélt arról a ma beterjesztett adócsomag kapcsán, hogy jövőre jelentősen növelik a béren kívüli juttatások közterheit.
Tisztelt Szakértő! Kérem szíves válaszát az alábbi kérdésre. A vállalkozás lakást szeretne vásárolni munkásszálló céljára. A munkásszállót azok a munkavállalók vehetnék igénybe, akik a munkahelyüktől 100 kilométernél távolabb laknak. Egyértelmű, hogy a lakásvásárlásra és -felújításra fordított anyag-, illetve kivitelezői számlákból az áfa nem vonható le. A lakásrezsi áfája levonható? Terheli a a céget más adókötelezettség (például szja, vagy eho)? A munkavállalók részére a lakhatás ingyenes lenne, a cég a rezsiköltséget sem téríttetné meg. Ebben az esetben a munkavállalókat terheli adókötelezettség? Köszönöm válaszát.
Lehet-e tanulószerződéssel foglalkoztatott diákoknak étkezési jegy helyett pénzbeni természetbeni juttatást adni kedvezményes adóterhek mellett – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné szakértőnk válaszolt.
Egy cég dolgozóinak munkába szállítása céljából személyszállítási szolgáltatást vesz igénybe. Kérdés, hogy ennek a szolgáltatásnak az igénybevétele kapcsán felmerülő áfa levonásba helyezhető-e? Köszönettel!
Tisztelt Szakértő! Kérdésem civil szervezet telefonkártya elszámolásával kapcsolatosan a következő: a szervezet tagjainak kapcsolattartását, a mobiltelefonokhoz vásárolt telefonkártyával tudjuk megoldani, melyekhez így egyéni számla nem tartozik. Kérdés, hogy a vásárolt telefonkártyák értéke keletkeztet-e közteher-fizetési kötelezettséget, és ha igen, a használónak, illetve a szervezetnek mit kell ezzel kapcsolatban teljesíteni? Válaszukat előre is köszönöm. Tisztelettel: Sztanó Zsuzsanna
Tanulószerződéssel foglalkoztatott tanulóknak étkezési jegy helyett havi 5 000 forntot fizetünk, mint béren kívüli juttattás (természetbeni étkezés). Megfizetjük utána a 16 százalék szja-t, illetve a 14 százalék ehót. Ezen kívül van nekünk vagy a tanulóknak valamilyen kötelezettsége, illetve kell-e járulékot fizetni?
A személyi jövedelemadó (szja) törvény előírásai között meglehetősen nehéz eligazodni, különösen nem könnyű az elmúlt két évtizedben toldozott-foltozott rendelkezések között fellelni a forrásától (költségvetési, EU-s, önkormányzati, vállalkozói, civil), céljától, feltételeitől függően igencsak sokféle támogatásra vonatkozó szabályokat. Összeállítottuk az adómentes támogatások listáját.
Színházjegyet ajándékoznánk dolgozónak, ügyvezetőnek és tagnak. Van-e ennek akadálya ennek, és mennyi járulékot kell utána fizetni? Nem haladja meg az 50 ezer forintot összességében sem. Az 50 ezer forint személyenként értendő? Köszönöm segítségüket.
A kft. beiskolázta dolgozóját egy, a munkavégzéshez szükséges tanfolyamra (gépkocsivezető GKI képzése). A képzési költséget a munkáltató vállalta. Kérdésünk: adófizetési kötelezettsége van-e akár a dolgozónak, akár a munkáltatónak?
Tisztelt Szakértő! Cégünk munkavállalóinak névre szóló üzemanyagkártyát ad havi keretösszeggel. Az üzemanyagkártyát a munkavállalók saját személygépjárműveik tankolására használják. Az lenne a kérdésem, hogy milyen nyilvántartás(oka)t kell vezetnünk, és van-e adó- vagy járulékfizetési kötelezettsége cégünknek vagy munkavállalóinknak? Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelt Szakértők! Társaságunknál munkaviszonyban lévő dolgozóknak, mindenkinek azonos értékben, havonta 10 000 forint értékű uszodabelépőt biztosítunk. Milyen címen számolható el költségként, illetve milyen adóteherrel jár? Köszönöm szíves válaszukat.
Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő: cégünknél nincs cafetéria-szabályzat. Minden dolgozónknak 100 ezer forint értékben Erzsébet ajándékutalványt szeretnénk adni, ami ételre, könyvre, ruhára, sok mindenre felhasználható. Adható ezen összeg béren kívüli juttatásként, vagyis 51,17 százalékos közteherrel? Vagy ezen utalvány forma csekély értékű ajándéknak minősül, és max évi 3×10 150 forint adható? Hogyan tudjuk megoldani, hogy a 100 ezer forint kifizethető legyen, és csak az 51,17 százalékos közterhet fizessük meg utána? Ha készítünk cafetéria-szabályzatot, akkor ezen belül ez megoldható? Köszönettel!
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől