1145 találat a(z) bérbeadás cimkére

Alanyi adómentes értékhatár tartalma Kérdés

Tisztelt Szakértő! Őstermelői tevékenység mellett – amely nem különleges jogállású, mert van egy kft.-ben 50 százalékos tulajdonom – ingatlant is bérbe adok. Lakást és termőföldet is, melyekre nem választottam az áfakötelezettséget. Az alanyi adőmentesség értékhatárának számításánál mindhárom tevékenységem bevételét figyelembe kell vennem? A kapott területalapú támogatást nem kell figyelembe venni? Köszönettel Nagyné

Ingatlanbérbeadás Kérdés

Kft. vásárolt egy üzletet 18 évvel ezelőtt, melyről áfás számlát kapott. A társaság akkor levonta az áfa összegét bevallásában. Ezidáig saját vállalkozását működtette az üzletben. Most bérbe szeretné adni. Az ingatlanbérbeadásra 2008-ban választotta az áfafizetési kötelezettséget. Az üzletet 2018-tól bérbe adná egy banknak. A bank áfa nélküli számlát fogadna be, mivel ő az áfa összegét nem tudja visszaigényelni. Kérdés: ha a kft. január 1-jétől módosítaná a korábbi bejelentését, azaz nem kérné az áfafizetési kötelezettséget az ingatlanbérbeadásra, akkor a kft.-nek származik ebből hátránya a korábbi, esetleg a jövőbeni költségelszámolást illetően, illetve van-e valamilyen kötelezettsége az adóhivatallal szemben? Bérbeadás után is a kft. nevére szól a rezsiszámla, melynek van áfatartalma, ez az áfa összeg 2018-tól már nem lesz levonható? A rezsiszámlát 2018-tól már mentes az adó alól címszóval számlázzuk tovább a banknak, mint az ingatlant?

Ingatlan-bérbeadás magánszemélyként Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magánszemély kft.-nek adószám nélkül számviteli bizonylattal adhat bérbe ingatlant? Köszönettel:

Ingatlanvásárlás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi témában szeretnék tanácsot kérni Öntől: egyszemélyes kft. vehet-e házat (lakást) árverésen? Használt ingatlanról van szó. Ha vehet, milyen áfakulccsal, és milyen kikötések lehetnek a vásárlással kapcsolatban? Mire kell figyelni, vigyázni? Milyen követelmények vannak a további felhasználással kapcsolatban? Milyen tevékenységi kör kell hozzá? Lehet-e bérbe adni, munkásszállónak használni az ingatlant, illetve, ha mégis eladná azt később, akkor milyen áfakulccsal értékesítheti? Remélem, érthetően írtam le a kérdéseimet. Várom szíves válaszát. Üdvözlettel: Huéber Józsefné

Egyéb ingatlan áfája Kérdés

Az alábbi esetre tekintettel kérném szíves véleményüket. Belföldi gazdasági társaság – melynek fő tevékenységi köre saját tulajdonú ingatlan bérbeadása – már rendelkezik lakóingatlannal. A lakóingatlan-értékesítés, -bérbeadás tekintetében nem jelentkezett be az általános forgalmi adó hatálya alá, tehát mindkét tevékenység esetében áfamentesen jár el. Vásárolna most egy lakóingatlannak nem minősülő ingatlant. A lakóingatlannak nem minősülő értékesítés és bérbeadás tekintetében bejelentkezne az adásvétel előtt kizárólag a lakóingatlannak nem minősülő értékesítés és bérbeadás tekintetében az áfa hatálya alá. Így a vásárolt lakóingatlannak nem minősülő ingatlan áfáját levonásba helyezné. Megteheti-e ezt? Segítségüket előre is köszönöm: Tisztelettel: Gyerő Szilvia

Magánszemélykénti lakásérbeadás Kérdés

Magánszemélykénti lakásbérbeadás (tehát nincs adószám). Ebben az esetben számviteli bizonylat kiadása kötelező. Hol találok erről pontos leírást, azaz a bizonylat kötelező tartalmi elemeiről? Köszönöm a segítséget!

Kata és bérbeadás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Fiam heti 36 órát meghaladó munkaviszonyban dolgozik. Adószámos magánszemélyként falusi vendégfogadással (552005) foglalkozik, egy, a testvérével közös, nem lakott ingatlanban. 2015 tavaszán egy Romániában bejegyzett társaság vendégmunkások elszállásolását (szőlőt telepítettek Magyarországon) kérte. 3 hónapig laktak a vendégházban. Akkor én bejelentettem a 682001 Lakóingatlan bérbeadási tevékenységet a NAV-hoz. Egyéni vállalkozóként 2008.01.01.-től segítségemmel néhány egyéni vállalkozó könyvelését végzi. 2012.01.01.-től bejelentettem a kata alanyává. A falusi vendéglátásból és a bérbeadásból származó jövedelmét az önálló tevékenységből származó jövedelem szabályai szerint tételes költségelszámolással számítottuk ki. A vendégmunkások 2015 és 2017 években kb. 3-3 hónapot laktak a vendégházban, amelyet leszámláztunk és átutalással ki is fizettek.Kérdésem arra vonatkozik, hogy a kata mellett szerezhetett-e jogszerűen lakóingatlan bérbeadásból bevételt? Köszönöm a segítséget: Csuhai Imréné

Társasüdülő-vásárlás, értékcsökkenési leírás Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. társasüdülőt vásárolt üzleti (bérbeadási) célra. A vásárlásról két számlát kaptunk. Az egyik ingatlan vételár címén került kiállításra. Az általános szabályok szerint ingatlanvétel esetében ismernem kell a telekrész és az ingatlanrész értékét ahhoz, hogy az értékcsökkenést megfelelően tudjam elszámolni. (A telek után nem lehet értékcsökkenést elszámolni.) A szerződés szerint a társasüdülőt a társasházi közös tulajdonból hozzá tartozó eszmei hányaddal vásároltuk meg. Ez azt is jelenti, hogy társasüdülő esetében a vásárolt ingatlan értékből nem lehet elkülöníteni a telekhányadot, azaz a számla ebből a szempontból megfelelően lett kiállítva? A másik számla a társasüdülő kertjében lévő parkoló kizárólagos használati jogáról szól. A könyvelésben ezt mint ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogot számoljuk el. Az értéke azonban a használat során nem fog változni, ezért úgy gondoljuk, hogy ebben az esetben nincs mód számviteli értékcsökkenést elszámolni. Milyen adókulcsot alkalmazhatunk a társasági adó szerint? Molnár Anikó

Ingatlan bérbeadása raktározási céllal Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy társaság a vele kapcsolt viszonyban lévő társasággal olyan szerződést köt, melyben bérbe adja az ingatlanát raktározási célra (tehát a bérlő társaság raktározási szolgáltatást fog végezni) úgy, hogy ehhez a bérbeadó biztosít gépi eszközöket, illetve 2 fő munkavállalóját is biztosítja folyamatosan (nyilván munkaszerződés módosítanak). Kérdésként merült fel: 1. Értelmezhetjük-e úgy az ügyletet, hogy az ingatlan-bérbeadás a főszolgáltatás, és az eszközök, illetve a munkaerő rendelkezésre bocsájtása úgynevezett járulékos költségek, amelyek felveszik a főszolgáltatás áfakulcsát? (Ha áfás bérbeadást választunk, akkor áfás lesz, ha főszabály szerinti mentes lesz akkor mentes lesz). A szerződésben foglalt szolgáltatás díja nem tartalmazza külön a bérlet díját, illetve a járulékos szolgáltatás díját. 2. A bérbevevő havi rendszerességgel számol el a partnerével különböző mutatók alapján, vagyis a raktározási szolgáltatás díja értelemszerűen havonta változik. Elfogadható-e olyan szerződés szerinti díjmegállapítás a bérbeadó és bérbevevő között, hogy a bérleti díj összege nem más, mint a mindenkori raktározási szolgáltatás díjának a 95 százaléka, így a bérleti díj is változó összeg lenne? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm.

Adószámos magánszemély – ingóság bérbeadása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adószámos magánszemély esetenként bérbe adja tehergépjárművét vállalkozóknak. Az szja- és ehofizetési kötelezettség kit terhel, a magánszemélyt vagy a vállalkozót? Magánszemélynek nincsen állása, csak a 7110 forintot fizeti. Köszönettel.

Gépjárműoktató bt. – cégautóadó Kérdés

Tisztelt Szakértő! Gépjárműoktatással foglalkozó betéti társaság személyautót vásárolt, melyet bérbead egy másik gépjárműoktatást végző egyéni vállalkozónak. Ebben az esetben a bt.-nek van cégautóadó-fizetési kötelezettsége? Köszönettel.

Lakóingatlan bérbeadásának költségelszámolása Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magánszemély idén 2017. májusban kért adószámot ingatlan bérbeadási tevékenységhez, amiből először júniusban származott bevétele. Elszámolhatja-e költségként a bérbeadáshoz 2016 decemberében vásárolt eszközök (ágy, ágynemű) értékét?

Munkaerő-kölcsönzés vagy sem? Kérdés

Tisztelt Szakértő! Építőipari cég bérbeadja a daruit kezelőszemélyzettel együtt egy konkrét, meghatározott építkezéshez, megadott helyszínre, megadott időtartamra. A darukat szintén csak bérli, de a kezetőszemélyzet az ő alkalmazásában áll. Az időtartam kb. fél év lenne. Munkaerő-kölcsönzésnek vagy szolgáltatásnak számít-e ez? Köszönöm válaszát előre is!

Ingatlan-adásvétel új építésű lakás esetén, előlegáfa Kérdés

Új építésű lakást adásvételi szerződés keretében adóalany részére értékesítik, aki bérbeadással hasznosítja azt. Hogyan áfázik? Az adásvétel előlege hogyan áfázik?

Ló bérbeadása Kérdés

Induló egyéni cég fő tevékenységét 9329 teaor alatt vendégek kocsikáztatásával végzi. Rendelkezik egy tréning lovaskocsival, de anyagi okok miatt, ló vásárlása helyett (mivel van rá mód) lovakat szeretne bérbe venni. Van-e erre lehetősége, ha igen, milyen szerződés alapján (bérleti, vagy bértartási)? A bérelt állatokat, hogyan kell nyilvántartani? A magánszemélynek, akitől a a lovakat bérli, milyen adózási kötelezettsége van?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ügyvédi iroda tagja szünetel, Tbj.

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szolgálati járandóság éves keretösszege kata mellett

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink