168 találat a(z) Európai Bíróság cimkére

Cikk

A személyes adatok védelme: a tagállami felügyeleti hatóság elrendelheti a jogellenesen kezelt adatok törlését, még az érintett előzetes kérelme hiányában is, olvasható az Európai Unió Bírósága C-46/23. számú ügyben hozott ítéletéből. Az ilyen törlés az e személytől gyűjtött, és a más forrásból származó adatokra is kiterjedhet.

Cikk

Az adatvédelmi incidensekhez kapcsolódó felelősségre vonatkozó fontos kérdéseket vizsgált meg az Európai Unió Bírósága (EUB) a C-340/21. számú ügyben. A felelősség megállapítása adott esetekben csillagászati mértékű adatvédelmi bírságot vagy sérelemdíjat is vonhat maga után. Cikkünkben ismertetjük a döntés széles körben érvényes tanulságait.

Cikk

Az Európai Bíróság főtanácsnoka által tegnap kiadott vélemény szerint ellentétes az Európai Unió jogával az a magyar szabály, amely nem engedi meg a külföldi adózóknak az áfa-visszatérítési eljárásokban, hogy irataikat akár a másodfokú (fellebbezési) eljárásban is beadhassák. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda véleménye szerint, ha a végső ítélet is ezzel a tartalommal születik majd meg, az nemcsak hogy megkönnyíti majd a külföldi vállalkozások hazai áfa-visszaigénylését, de korábban megfizetett forgalmi adó visszatérítését is megnyithatja.

Cikk

Az uniós bíróság kimondta, hogy nem felel meg az EU-s jognak az a gyakorlat, hogy a menedékkérelmekre vonatkozó szándéknyilatkozatokat csak a belgrádi vagy a kijevi nagykövetségen lehet beadni – írja a hvg.hu. Magyarország azzal védekezett, hogy a fertőzésveszély miatt döntöttek így, a bíróság szerint azonban ez éppen a fertőzések terjedését segíti.

Cikk

Az Európai Bíróság abban döntött, hogy háromszögügylet keretében a végső vevőt érvényesen minősítik‑e a héa megfizetésére kötelezett személynek, ha a köztes beszerző által kiállított számla nem tartalmazza a „fordított adózás” kifejezést, továbbá, hogy ha az eredeti számlán nem került feltüntetésre a „fordított adózás”, akkor ezt utólag lehet-e helyesbíteni. Írásunkban a közelmúltban a Luxury Trust Automobil GmbH (C‑247/21. sz.) ügyben született ítéletet elemezzük.

Cikk

Cikksorozatban a telephellyel kapcsolatos szabályokat tekintettük át elsősorban forgalmi adózási szempontból. A hazai és a közösségi szabályok ismertetésén túl kiemelt figyelmet fordítunk a témában született Európai Bírósági esetek elemzésére is. Sorozatunk utolsó, befejező részében bemutatjuk a telephely témában született legújabb Európai Bírósági ítéleteket.

Cikk

Jelen cikksorozatban a telephellyel kapcsolatos szabályokat tekintjük át elsősorban forgalmi adózási szempontból. A hazai és a közösségi szabályok ismertetésén túl kiemelt figyelmet fordítunk a témában született Európai Bírósági esetek elemzésére is. A sorozat utolsó két cikkében a közösségi bírósági ítéleteket mutatjuk be, elsőként az időrendben is korábban született, a telephely fogalmát tisztázó ítéleteket, majd pedig az időben újabb (frissebb) ítéleteket elemezzük.

Cikk

Jelen cikksorozatban a telephellyel kapcsolatos szabályokat tekintjük át elsősorban forgalmi adózási szempontból. A hazai és a közösségi szabályok ismertetésén túl kiemelt figyelmet fordítunk a témában született Európai Bírósági esetek elemzésére is. A sorozat első részeiben a telephely – fióktelep – gazdasági letelepedés fogalmát tisztázzuk, és megvizsgáljuk ezen letelepedési formák jogi feltételrendszerét.

Cikk

Az Európai Bíróság keresetet indít Málta ellen az uniós bíróságon az úgynevezett aranyútlevél-program miatt, amely lehetővé teszi a tehetős külföldiek számára, hogy egy bizonyos díj megfizetése vagy befektetések ellenében máltai állampolgárságot vásároljanak az országhoz való mindennemű kötődés nélkül – közölte szerdán a brüsszeli testület.

Cikk

Ausztria panaszt emel az Európai Bíróságnál az Európai Parlament szerdai döntése miatt, amellyel az uniós képviselőtestület plénuma az Európai Bizottság előterjesztésére a nukleáris és földgázenergiát "zöld és fenntartható" átmeneti energiaforrásnak minősítette – jelentette be az osztrák környezetvédelmi, energiaügyi és innovációs miniszter.

Cikk

Az áfa rendszerében főszabály szerint az adófizetési kötelezettséget annak a ténynek a bekövetkeztetése keletkezteti, amellyel az adóztatandó ügylet tényállásszerűen megvalósul. Az ügylet teljesítéséről tehát számlát kell kiállítani, de vajon mi történik akkor, ha az adót is tartalmazó számla kibocsátása a teljesítés hiányában valósul meg?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tiszteletdíj adózása nyugdíjas esetén

Széles Imre

tb-szakértő

Bértámogatás és szochokedvezmény

Széles Imre

tb-szakértő

Szabadság kiadása 24 órás beosztás esetén

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink