EUB-döntés magyar áfa-visszatérítési ügyben – részletek, következtetések

Megosztás Tetszik

Több sajtóközlemény is megjelent egy a közelmúltban született, magyar vonatkozású európai bírósági ügyről. A teljes ítélet közzététele után érdemes részletesen is elemezni ezt a rendkívül érdekes esetet.

Az alapeljárás és a bíróság által vizsgált jogkérdés

A C‑746/22. sz. ügyben egy szlovák társaság (Slovenské Energetické Strojárne a.s.) külföldi adóalanyként igényelte vissza a rá hárított áfát Magyarországon. A társaság az Újpesti Erőműben végzett szerelési, telepítési munkát. E célból különféle termékeket szerzett be Magyarországról, és különböző szolgáltatásokat vett igénybe Magyarországon. A körülbelül 37 millió forintnyi áfa visszaigénylése érdekében kérelmet nyújtott be a NAV-hoz (a Magyarországon ELEKÁFÁNAK nevezett eljárásnak megfelelően).

Ezen eljárásban központi szerepe van az elektronikus kapcsolattartásnak, mivel az adóhatóság a kérelmező által megadott e-mail-címen tud kommunikálni az adóalannyal. (A legtipikusabb hiba, hogy a kérelmezők nem fordítanak megfelelő figyelmet erre, és ezáltal elmulasztják megválaszolni a megadott e-mail-címre érkezett, adóhatóság által küldött felhívásokat.) Ebben az esetben is ez történt: az adóhatóság kiegészítő információkat kért, amire egy hónapon belül nem kapott választ (az áfatörvény és az irányelv szerint is egy hónapi határidőt kell a hiánypótlásra biztosítani), majd („további érdeklődés hiányában”) az adóhatóság megszüntette az eljárást, azzal az indokkal, hogy a társaság nem adta meg az e hatóság által kért adatokat, és a rendelkezésre álló adatok alapján nem volt lehetséges az e kérelem alapjául szolgáló tényállást a megkövetelt pontossággal megállapítani.

A határozattal szemben a társaság fellebbezést nyújtott be, amelyhez viszont már csatolta azokat az iratokat is, amelyeket az elsőfokú adóhatóság kért. A másodfokú adóhatóság ugyanakkor az Art. 124. §‑ának (3) bekezdésére hivatkozva megállapította, hogy a jogorvoslati eljárásban már nem lehetséges új bizonyítékokat előterjeszteni (ha a fellebbezőnek tudomása volt ezekről a bizonyítékokról az elsőfokú határozat meghozatala előtt), így elutasította a fellebbezést.

Az ügy természetesen a bíróság elé került, és a Fővárosi Törvényszék az előzetes döntéshozatalra három kérdést utalt az Európai Unió Bíróságához.

Az első két kérdést egymással összefüggőként kezelve a bíróság azt vizsgálta meg, hogy a héasemlegesség elveivel ellentétes-e azon szabályozás, amely megtiltja, hogy „a héa‑visszatérítés iránti kérelmet benyújtó adóalany a másodfokú adóhatósághoz előterjesztett fellebbezés szakaszában adja meg az elsőfokú adóhatóság által kért […] azon kiegészítő információkat, amelyeket ez az adóalany az említett irányelv[ben] […] előírt egy hónapos határidőn belül nem adott meg az elsőfokú adóhatóságnak. Ez a bíróság ebben az összefüggésben arra is választ keres, hogy ez a határidő jogvesztő határidőnek minősül‑e, és ha igen, akkor ez a jogvesztés összeegyeztethető‑e a Charta 47. cikkével.”

A harmadik kérdés szerint „a 2008/9 irányelv 23. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az adóhatóságnak meg kell szüntetnie a héa‑visszatérítési eljárást, ha az adóalany az előírt határidőn belül nem adta meg az e hatóság által az ezen irányelv 20. cikke alapján kért kiegészítő információkat, és ezen információk hiányában a héa‑visszatérítés iránti kérelem nem bírálható el.”

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja az EUB döntésének részleteit és az ítélet alapján levonható következtetéseket!