Adócsaló és adóellenőr: győzzön a keményebb!

Megosztás Tetszik

Az áfacsalások az Európai Uniónak több tízmilliárd eurós kárt is okozhatnak évente, a lehetséges megoldások azonban sok ponton problémába ütköznek. Hogyan tovább? Földes Balázs, a KPMG adómenedzsere kommentál.

Cikkünk első részében az áfacsalások természetével, a körhinzacsalások ismérveivel és az unió adta "lehetőségekkel" foglalkoztunk, a folytatás pedig a veszteségekről, megoldási lehetőségekről szól.

A csalások ára
Akkor tehát Csongor a Csaló megállíthatatlan lenne? Koránt sem. Az ehhez hasonló csalások miatt az EU-tagállamok valóban döbbenetes veszteségeket szenvednek el – a különféle becslések még nagyságrendileg sem egységesek, de az EU egészében akár euró tízmilliárdokra is rúghat a veszteség évente. Elviekben Magyarország mint kisebb gazdaságú ország, a kevésbé érintettek közé kellene, hogy tartozzon (ennek ellenére elképzelhető, hogy több tízmilliárd forintos, ha nem százmilliárd forintos nagyságú a magyar költségvetés vesztesége évente hasonló csalások miatt).

Nyugtalanító azonban az Európai Bizottság nemrégiben közzétett tanulmánya az áfarés nagyságáról. Az áfarés a gazdaság teljesítménye után elviekben a költségvetésnek járó, fizetendő áfa, és a költségvetésbe ténylegesen befolyó áfabevételek különbségét jelenti. Vagyis az áfarés az az áfa, ami járna az államnak, de ténylegesen nem folyik be. Ennek az oka lehet adócsalás, adóelkerülés is, de a felszámolt vagy csődbe menő vállalkozásoktól be nem hajtható áfa is ide tartozik. A friss tanulmány makrogazdasági statisztikákon alapuló becslései szerint az EU országai közül Magyarországon a harmadik legmagasabb az áfarés aránya: az elvben a magyar költségvetésnek járó áfabevételeknek 23%-a nem folyt be a 2006-os adatok alapján, szemben az EU-átlag 12%-kal. Ez az óriási szám azt jelentené, hogy 2006-ban mintegy 500 milliárd forintnyi bevételt nem tudott elérni a költségvetés. (Kérdéses lehet egyébként a becslés pontossága – nem világos például, hogy a részben az áfa helyett fizetett eva bevételeket figyelembe vették-e valamilyen módon). Az elemzés azonban mindenképpen rávilágít arra, hogy Magyarországon nagyon is jelentős lehet az áfacsalások miatt kieső költségvetési bevétel.

Mi a teendő?
Az adóhatóságok felderítési és megelőzési technikái is folyamatosan fejlődnek. Egyre gyakoribbak a több országot érintő, összehangolt akciók; az adóhatóságot segítő kontrollinformációk mennyisége is bővül – a jövő évi törvényi változások alapján például az adóhatóságokhoz gyakrabban, gyorsabban futhatnak majd be adatok a határon átnyúló kereskedelemről.

Népszerű megoldási javaslat még a fent vázolt csalások elkerülésére a belföldi fordított adózás bevezetése a termékek minél szélesebb körére. A belföldi fordított adózás alapvetően annyit jelent, hogy amikor egy magyar adóalany a fordított adózás alá eső terméket vagy szolgáltatást ad el másik belföldi adóalanynak, akkor nem számít fel áfát. A vevő fizetné meg az áfát az eladó helyett – és ugyanabban a bevallásban vevőként az áfát levonásba is helyezhetné. Így valóban kiküszöbölhető a fenti csalási technika. Hiszen Csongor a Csaló éppen azzal trükközött, hogy áfás számlát állított ki a vevőnek, majd a beszedett áfát zsebre rakta, és nem fizette be az adóhatóságnak. Ha a fordított adózást bevezetik, Csongor nem tud áfát felszámítani a számlájában (hanem a vevő vallja be az áfát), és így Csongor nem szed be áfát a vevőtől, ami elsikkadhatna. Népszerű megoldás – például az osztrák, német hatóságok évek óta szorgalmazzák hasonló technikák bevezetését az EU szabályozásában. Sőt, a magyar adóhatóság kiemelkedő képviselőitől is hallani olyan nézeteket, hogy minél inkább ebbe az irányba kellene terelni az áfa rendszerét. Ha a vállalkozások közötti áthárítás megszűnik, akkor a csalás lehetősége is kizárható.

Új alapokról?
Ez a technika tulajdonképpen az egyfázisú forgalmi adózás bevezetését jelentené. Egy olyan forgalmiadó-rendszert, melyben a vállalkozások közötti ügyletek esetében nem kellene áfát fizetni, hanem csak a fogyasztó részére történő értékesítések után. Nem példátlan az egyfázisú adóztatás. Csakhogy kevesen gondolnak bele, hogy egy általánosan elterjedt egyfázisú adórendszer könnyen okozhatna még több nehézséget is, mint amennyit megoldana. Ugyanis az egyfázisú adórendszer a fentiek szerint azt jelenti, hogy ha egy vevő közli az eladóval, hogy ő vállalkozói minőségben vásárol (és mondjuk, közli az adószámát), akkor az eladó nem számít fel áfát.

Kíváncsi lennék, hogy Magyarországon, több mint egymillió adóalany országában, mi történne ebben az esetben például a kiskereskedelemből befolyó áfával? Mit történne, ha a vásárlók rájönnének, hogy csak be kell mondaniuk egy adószámot, és máris 20%-kal olcsóbban vásárolhatnak mindent? A boltokban a pénztáros kisasszony fogja vajon ellenőrizni, hogy a kedves vásárló valóban jogos képviselője, alkalmazottja-e annak a társaságnak, aminek a nevét bemondja? Aztán persze a Csongor-hadak elfelejtenék könyvelni és bevallani, hogy vásároltak bármit is. Vagy ezt majd az adóhatósági ellenőrzések szűrik ki? Erre aligha lenne kapacitása bármilyen adóhatóságnak is – például egy hipermarket ellenőrzésekor el kellene kérni többszázezer vevő adatait, és egyenként ellenőrizni, azok bevallották-e az adót. Mit tehetne egyáltalán az ellenőr, ha a vevőként nyilvántartott vállalkozás ragaszkodna hozzá, hogy ők nem vásároltak soha semmilyen áruházban, és nyilván csak visszaéltek a nevükkel, adószámukkal?

A megoldás az lehet, hogy a kiskereskedelemre nem lenne érvényes az egyfázisúság. A bolti eladó mindenképpen áfát számít fel, és ha a vevő adóalany, ebben az egy tekintetben továbbra is visszaigényli az áfát. Csakhogy modern korban élünk, ahol a kommunikációs csatornák és a kereskedelmi megoldások is egyre változatosabbak. Mi a helyzet az internetes megrendelésekkel? A házhozszállítással? Mi a helyzet a nagykereskedésekkel? Ha rájuk továbbra is vonatkozna az egyfázisúság elve (adóalany vevőknek nem számítanak fel áfát), akkor soha nem látott virágzásnak indulna a Cash&Carry üzleti modell. Ha legalább egy karton gyümölcslét vesz valaki, akkor (amellett, hogy nagykereskedelmi áron vásárol) itt már működne a "bemondott adószámra áfa elmarad" modell? Özönlenének a vásárlók a különféle nagykereskedelmi kiszolgálókhoz.

Belátható, hogy csak jelentős gazdasági szektorokat kiemelve lehetne egyáltalán felvetni az egyfázisú adóztatás ötletét. Ha viszont a legjelentősebb áfabevételt szolgáltató szektorok maradnának a mostani többfázisú adórendszernél, akkor az egész reform nem sokat ér az adócsalók ellen.

Ráadásul a többfázisú forgalmi adónak van egyfajta fehérítő nyomása is. A sarki kisbolt talán nem ad minden vásárlójának nyugtát vagy számlát, és elképzelhető, hogy bevételei egy részét eltitkolja. Azonban a szállítók egy része, a nagyobb cégek ragaszkodnak hozzá, hogy szabályosan, áfásan adjanak el a kisebb vállalkozásoknak is. Ha pedig az eladó áfát számít fel, a vevő kisvállalkozásnak csökken a mozgástere: ha le akarja vonni az áfát, amit neki számláztak, kénytelen legalább részben ő maga is számlát adni a saját bevételeiről is. (Ellenkező esetben feltűnne, hogy a vásárlásai után áfát igényel vissza, miközben értékesítései jóval kisebbek). Így a mostani rendszerben az áfa áthárítása némi nyomást helyez a kisvállalkozásokra, hogy ők maguk is valamennyire számlázzanak értékesítéseikről. Ez a nyomás is elillanna egy egyfázisú rendszerben.

Csodamegoldások valószínűleg nincsenek, és nincs olyan forgalmi adó, ami csalásmentes lehetne. Márpedig a forgalmi adók egyre népszerűbbek világszerte: hiszen amíg a befektetőkért versengő államok a nyereségadókat és az élőmunkát terhelő adókat próbálják leszorítani, az állami bevételeket leginkább a fogyasztás adóztatásával tudják pótolni. A lakosság, a fogyasztó aligha költözik át olyan könnyen a szomszéd országba, ha ott öt százalékkal kevesebb az áfa.

Így marad a ravaszság, tudás és technika versenye adócsaló és adóellenőr között. Győzzön a keményebb!

Földes Balázs, szenior adómenedzser, KPMG