hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Varga Mihály az áremelkedésről: mikor csökkenhet az infláció? – Vége az alacsony kamatoknak

  • MTI

A járvány 4. hulláma a magas átoltottság miatt a kormány várakozásai szerint gyengébb lesz, így idén változatlanul 7 százalék körüli gazdasági növekedésre és 7,5 százalék körüli hiányra lehet számítani – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Portfolio Budapest Economic Forum című mai konferenciáján. Az inflációt az újranyitással együtt járó keresleti elindulás, az energiaárak világpiaci emelkedése és a konténerhiány fűti. A kormány arra számít, hogy a drágulás mértéke 2022 elejétől csökkenésnek indul, 2022 nyarára normalizálódik a helyzet.

A kormány szándéka, hogy a deficit visszatérjen a korábbi, 3 százalék alatti tartományba. A fokozatosság ugyanakkor nagyon fontos, hogy "ne indítsunk el újabb recessziós hullámot" – hangsúlyozta a miniszter.

Véleménye szerint a monetáris politika lépései "megalapozottak és időszerűek" voltak, a magyar gazdaságban az inflációs környezet 2020 előtt sem volt kifejezetten alacsony, és erre a járvány még "rátett egy lapáttal" - jegyezte meg a pénzügyminiszter. Az inflációt az újranyitással együtt járó keresleti elindulás, az energiaárak világpiaci emelkedése és a konténerhiány fűti.

Varga Mihály rámutatott: a monetáris politikának és fiskális politikának együtt kell dolgoznia, hogy az infláció a 3 százalékos tartományba visszatérjen. A kormány arra számít, hogy a drágulás mértéke 2022 elejétől csökkenésnek indul, 2022 nyarára normalizálódik a helyzet, az év végére pedig elérhető a cél.

Magyarország felminősítéséről szólva a tárcavezető megemlítette, hogy az elmúlt másfél évben ritkaságnak számított egy ország adósbesorolásának javítása. A Moody's azzal indokolta lépését, hogy a gazdasági helyreállás igen gyors volt, továbbá az államadósság radikális csökkenése várható – idézte fel.

A kormány elkötelezett szándéka, hogy idén már kismértékben ugyan, de csökkenjen az adósságmutató, amely a gazdaságvédelmi intézkedések miatt a GDP 80 százalékára ugrott fel - jegyezte meg a pénzügyminiszter. Összehasonlításképpen azt is elmondta, hogy az európai uniós átlag a GDP 100 százaléka felett áll.

Az uniós viták az Európai Bizottsággal idén év végéig várhatóan "kifutnak", és az ország hozzáférhet a helyreállítási program forrásaihoz – mondta Varga Mihály azt is hozzátéve, hogy ezek a viták "politikailag motiváltak". Emlékeztetett arra: korábban is látható volt, hogy a tárgyalások elhúzódnak, így az állam "jó időben", szeptember elején 4,5 milliárd euró finanszírozást szerzett a piacról, így a beruházási programokat el tudta indítani. Az utóbbi tíz év munkája nem volt hiábavaló, az államadósság devizaarányának csökkentése nagyobb mozgásteret teremtett az országnak a járvány okozta válság kezelésében – fűzte hozzá.

A külső környezetet a közeljövőben a jelek szerint a folyamatos romlás jellemzi majd, a Fed várhatóan elindul a sokak által várt monetáris szigorítási pályán és az EKB is követi majd, az energia és a szállítás költségei magas szinten maradnak, a fizetési mérleg romlását okozzák, továbbá számolni kell a kínai ingatlanpiaci hatással és a kereskedelmi háborúk következményeivel is - ecsetelte a miniszter. Ettől függetlenül a magyar gazdaság visszatér arra a növekedési pályára, amelyen 2019 előtt járt, csak kicsit más szerkezetben - összegezte a miniszter.

Nagy Márton: van pénz a beígért kifizetésekre, de vége az alacsony kamatoknak

Erős fiskális dominancia látható a monetáris politika felett a gazdaságban, aminek megvan a létjogosultsága, de csak átmeneti ideig, egy-két évig maradhat fenn – mondta a konferencián Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai főtanácsadója, a jegybank volt alelnöke. Nagy Márton szerint a fiskális politika aktív és ösztönző, míg a monetáris politika csak félig aktív, "nem szigorít, hanem szigorítgat".

Erős ösztönző előtt áll az ország, 2021 utolsó negyedévében és 2022 első negyedévében a GDP 15 százaléka feletti költségvetési kiáramlás várható a már bejelentett intézkedések alapján – hívta fel a figyelmet.

A miniszterelnök főtanácsadója szerint a kiadásokra megvan a fedezet, szeptember végén 2010 óta nem látott összeg, 4500 milliárd forint állt rendelkezésre az állam számláján. Ebből finanszírozható egyebek mellett az szja-visszatérítés, a fegyverpénz, a 13. havi nyugdíj visszaépítése, az ágazati béremelések, a munkáltatói járulékcsökkentés, a kieső uniós források, az otthonfelújítási programok.

A növekedés több mint 50 százalékát a jegybank adta 2013 és 2019 között, amikor monetáris dominancia volt megfigyelhető az országban. Ezzel szemben 2021-2022-ben a fiskális politika az uniós programokkal együtt a GDP-bővülés 60-70 százalékáért felelős – húzta alá Nagy Márton.

A szakember szerint a fiskális és a monetáris politika irányítói a jelenlegi világpiaci környezetben nincsenek könnyű helyzetben, a kockázatok megnehezítik a döntéshozatalt és a tisztán látást. Feltételezéseket kell tenni arról, hogy mennyire lesz tartós az energiaárak megugrása, a chiphiány, a munkaerőhiány egyes szakmákban, mikor lesz képes a kínálat a kereslet növekedéséhez alkalmazkodni. Kevésbé valószínű forgatókönyv, de felmerül a stagfláció kockázata is, amikor a magas infláció alacsony növekedéssel párosul - jelezte. 

Nagy Márton ugyanakkor figyelmeztetett, hogy vége az alacsony kamatok és a pénzbőség időszakának, és fel kell készülni arra, hogy az államadósság mostani 1000 milliárd forintos kamatterhe fokozatosan növekszik, 100-200 milliárd forinttal már jövőre több lesz.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Kata csedre való jogosultság évközi szüneteléssel?

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Melyik utat válasszam? Felmondás/munkanélküli ellátás vagy fizetés nélküli szabadság?

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Környezetvédelmi termékdíj

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 november
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetÉs