hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új támogatások segítik a dinamikusan fejlődő magyar húsmarhatartást

  • adozona.hu

Az állattenyésztő ágazatok közül az elmúlt 25 évben a legnagyobb bővülést a húsmarha szektor produkálta. Az elmúlt időszakban a tenyészállatok iránt is kiemelkedő a kereslet – mondta Farkas Sándor miniszterhelyettes, a Magyar Szarvasmarhatenyésztők Szövetségének tagegyesületei és a MATE Állattenyésztési Tudományok Intézet „Húsmarhatenyésztési Tanácskozás” című szakmai rendezvényén – olvasható a kormany.hu-n.

Előadásában ismertette, számos, közvetlen és nemzeti költségvetésből finanszírozott támogatás áll rendelkezésre az ágazat számára. Az úgynevezett tenyészbika beállítás vissza nem térítendő úgynevezett „de minimis” támogatás célja, hogy javuljon a magyar húsmarha állomány minősége és a termelési mutatók. Ezt a jogcímet 2025-ben is igényelhetik az állattartók, az erre elkülönített keretösszeg 700 millió forint.

Másik új támogatási jogcím a húsmarha állatjóléti támogatás – hangsúlyozta Farkas Sándor miniszterhelyettes. A jogcím 5 éves kerete 10 milliárd forint. A 2024 nyarán beadott kérelmek feldolgozása, bírálata folyamatban van.

A tenyésztőszervezetek szakértelmének és a gazdák magas szintű munkájának köszönhetően a szektor egyre jobb minőséget állít elő. 2025-ben 1,8 milliárd forint áll nemzeti támogatás formájában rendelkezésre a hazai tenyésztőszervezetek, a magyar állattenyésztők versenyképességét és esélyeit javító tenyésztésszervezési feladatok támogatására.

A kormány stratégiai kérdésnek tekinti az állattartó gazdaságok versenyképességének javítását. 2024-ben összesen 200 milliárd forint keretösszeggel, két új pályázati felhívás jelent meg az állattartó – köztük szarvasmarhatartó – gazdaságok telephely fejlesztéseinek támogatására a 2027-ig tartó KAP Stratégiai Terv keretei között. A két felhívásra összesen 1857 támogatási kérelem érkezett be, 860 milliárd forint támogatást igényelve, ezek közül 1070 kérelem érintett szarvasmarha tartást, összesen 356 milliárd forint összegben. A támogatási kérelmek feldolgozása folyamatban van – tette hozzá Farkas Sándor miniszterhelyettes.

Az elmúlt években a Vidékfejlesztési Programban több mint 1500 szarvasmarhatartással foglalkozó vállalkozás csaknem 165 milliárd forintból fejleszthette gazdaságát.

A szektorra vonatkozó adatokat ismertetve Farkas Sándor miniszterhelyettes elmondta, 2010 és 2020 között a tehénállomány növekedése kiemelkedő volt. 2024-ben újabb lendületet kapott az ágazat, a felvásárlási árak 15-20 százalékkal emelkedtek minden értékesítési kategóriában. A húsmarha ágazat jelentős árualapot termel, hozzájárul a magyar mezőgazdasági exporthoz is.

Jelentős potenciál van a hazai gyepekben, amit meg kell őrizni és ki kell használni. Ehhez szakszerű gyepgazdálkodásra és a gyepfelmérések eredményeire támaszkodó szabályozásra van szükség. Az őshonos haszonállatokkal történő legeltetés támogatása kiemelt szerepet kap a húsmarha ágazatban – zárta előadását Farkas Sándor miniszterhelyettes, olvasható a kormany.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanrész értékesítése

Lepsényi Mária

adószakértő

Szja ingatlan-bérbeadás után

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink