hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Önkéntes nyugdíjpénztárak: infláció feletti hozam 2020-ban

  • MTI

Az önkéntes nyugdíjpénztárak 4,13 százalékos nettó hozamot értek el 2020-ban, a tagok hosszútávú, infláció feletti reálhozama 2-4 százalékos sávban alakul – közölte ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A koronavírus tavaly tavaszi első hullámának tőkepiaci sokkja a nyugdíjpénztárak hozamteljesítményét is rontotta. A nemzetközi tőzsdék és a BUX mélyrepülése után a járvány nyárra enyhülő nyomása optimista befektetői hangulatot, növekvő hozamteljesítményt hozott. A második vírushullám enyhébb visszaesést okozott a második fél évben, decemberre azonban a pénztárak hozama újra jelentősen növekedett – olvasható a jegybank elemzésében.

Az MNB honlapján az önkéntes nyugdíjpénztárak 2020. évi hozamairól, 10 és 15 éves hozamrátáiról közölt adatok szerint az önkéntes nyugdíjpénztárak az inflációs hatást (2,7 százalék) figyelembe vevő nettó 1,39 százalékos reálhozamot értek el, tehát a pandémiás helyzet ellenére is sikerült szektorszinten infláció feletti hozamteljesítményt elérni.

A jegybank emlékeztet arra: a koronavírus megjelenése pénzügyi és gazdasági válságot okozott világszerte, aminek tovagyűrűző hatása hamar megjelent az önkéntes- és magánnyugdíjszektor befektetési eredményében is. Az önkéntes nyugdíjpénztárak 2020 első negyedévében (két portfólió kivételével) negatív hozamteljesítményt értek el.

A hirtelen sokk okozta gyenge hozamteljesítményekre azonban már a következő negyedévben pozitív hatással volt, hogy növekedési pályára álltak a nemzetközi és hazai tőkepiacok. Ennek eredményeként a második negyedévben valamennyi pénztári portfólió esetében pozitív nettó hozamról számolhattak be a pénztárak.

A koronavírus második hulláma, amely 2020 harmadik negyedévében érte el Magyarországot, ismét rontotta a hozamokat, de kevésbé, mint az első hullám idején. Az egyes pénztári portfóliók nettó hozamai – egy-két kivételtől eltekintve – mínusz 2 százalék és plusz 2 százalék között alakultak. Végül az utolsó negyedévben – egy robbanásszerű hajrát követően – szintén valamennyi pénztári portfólió pozitív hozamot tudott felmutatni.

Az alapvetően hosszú távú megtakarítást ösztönző önkéntes nyugdíjpénztári szektor 10 éves és 15 éves (záró vagyonnal súlyozott) nettó hozama 6,23 százalék, illetve 5,91 százalék volt tavaly, ami reálértéken 3,87 százalék, illetve 2,49 százalék hozamot jelent a tagoknak.

Az önkéntes pénztárak költségszintje továbbra is alacsony, hosszú távon 1 százalék alatt van, amit az MNB által 2020-ban bevezetett önkéntes nyugdíjpénztárak teljes költségmutatójának legújabb, 2021-ben publikált számadatai is alátámasztanak – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Cserepótló vétel, illeték

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szerződéskötés

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

EPR

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink