A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

  • MTI

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is – közölte az MTI.

gyermek, orvos, háziorvos, házi gyermekorvos, praxisfinanszírozás, helyi adó, hipa, egészségügy
A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium – a kép illusztráció
Forrás: Shutterstock

Darvai László, az Egészségügyi Minisztérium alapellátás-szakmai helyettes államtitkára egy pénteki szakmai konferencián azt mondta, a jelenlegi finanszírozásból nem lehet kigazdálkodni a tisztességes munkabért, nem jelenik meg benne a minőségi és többletmunka, nehézkes az eszközpótlás. Ugyanilyen gondnak nevezte a helyi adottságokból adódó eltérő munkafeltételeket is. Egyben jelezte, hamarosan megoldják, illetve megszüntetik az óvodai, iskolai igazolások kiadásának gyermekorvosokra rótt kötelezettségét.

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete konferenciáján a helyettes államtitkár előadásában kitért arra, hogy az alapellátás humánerőforrás tekintetében kritikus ponton van, a háziorvosok fele 60 év feletti, mindössze 7 százalékuk 40 év alatti, a betöltetlen körzetek száma 1025 és 1,17 szakdolgozó jut egy háziorvosra, szemben az OECD-adattal, ahol 2,5.

Változás az egészségügyi szolgáltatási járulék összegében 2027-től

Ismertetése szerint a házi gyermekorvosok kétharmada 60 év feletti, 800 beöltetlen gyermekorvosi körzet van az országban és 2000 és 2025 között 24 százalékkal csökkent az alapellátó gyermekorvosok száma, valamint az elmúlt hat évben 150 házi gyermekorvosi praxis szűnt meg. „Ellátási sivatagok alakultak ki, ahol se közel, se távol nincs háziorvos vagy házi gyermekorvos” – mondta.

Darvai László szerint a tárca egy olyan alapellátási rendszeren dolgozik, ahol megéri minőségi munkát nyújtani, megéri befektetni és innoválni és kiszámítható az életpálya, és ahol azonos feltételek mentén dolgozhatnak. Példaként elmondta, egyes önkormányzatok segítenek a háziorvosoknak működtetni a praxist, más helyhatóságok még bérleti díjat is fizettetnek az orvosokkal a rendelőjük után. Hozzátette: jogszabálytervezet készül arról, hogy a háziorvosoknak ne kelljen megfizetniük a helyi iparűzési adót.

A szakdolgozói béremelés kapcsán azt mondta, az emelés és a bérrendezés nem várhat, ennek „abszolút prioritásnak kell lennie”. A tervek szerint külön szorzóval emelnék azon házi gyermekorvosok (és háziorvosok) finanszírozását, akik hátrányos helyzetű körzetekben dolgoznak.

Közölte, az alapellátási finanszírozási reformtervet elindították, a jogszabály most készül erről. Rezsitámogatás helyett praxisalapdíj-emelés lesz és szólt arról, hogy rendezni kívánják az egy körzetbe tartozó páciensek létszámát, valamint azt, hogy 19 éves koráig kaphat ellátást egy fiatal a házi gyermekorvosánál.

Említést tett arról, hogy hamarosan megoldják, illetve megszüntetik az óvodai, iskolai igazolások kiadásának gyermekorvosokra rótt kötelezettségét. A társadalmat felnőttként kell végre kezelni, és meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy háziorvosi igazolással fedjenek le olyan tevékenységeket, „lógásokat”, amelyeknek nincs orvosi háttere – emelte ki.

Ezzel kapcsolatban Darvai László azt mondta, az igazolások ügye tárcaközi egyeztetésen van, azonban a „témagazda” az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium, így a döntés is ott fog megszületni az iskolai igazolásokról.

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy a tervek szerint ott, ahol nincs elegendő háziorvos, pilot program keretében integrált egészségügyi és szociális centrumokat (ieszc) hoznak létre, ahonnan menedzselni tudják a lakosság ellátását. Ezekben az ieszc-kben több szakma – háziorvos, védőnő, gyógytornász – kapna helyet, együttműködve a szociális alapellátással. Ezen centrumok koordinátorai felelnének a betegutakért, a területi helyettesítésekről és más ieszc-kkel való kapcsolattartásért. Amennyiben ez a pilot program sikeresnek bizonyul, száznál is több ieszc-t hoznának létre – ismertette Darvai László.

Kántor Irén, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke úgy fogalmazott: amikor a gyermekek egészségéről beszélnek, valójában a társadalom jövőjéről beszélnek, ezért a gyermekalapellátásra nem lehet csupán egészségügyi kiadásként tekinteni.

Mint mondta, a gyermekalapellátás megújításához három területen kell előrelépni. Megfelelő anyagi és társadalmi megbecsülésre, korszerű rendelőkre, infrastruktúrára, felszereltségre és eszközparkra van szükség. Másodszor a praxisok mindennapi működését kell fenntarthatóvá tenni, és a praxisok létszámával arányos szakdolgozói és adminisztrátori finanszírozásra, az utánpótlást akadályozó kvóták felülvizsgálatára és eltörlésére, valamint olyan továbbképzési rendszerre van szükség, amely dedikált helyettesítéssel valóban lehetővé tenné a szakmai fejlődést. Harmadszor pedig valódi szakmai hálózatot kell létrehozni – sorolta.

Kitért arra, hogy a gyerekek fejlődése, egészsége, tanulási lehetőségei és szociális körülményei elválaszthatatlanul összefüggenek, ezért az ellátásuk nem működhet egymástól elszigetelt ágazatokban, így közelebb kell hozni egymáshoz az egészségügyi, az oktatási, a szociális és a védőnői szolgáltatásokat.

Olyan rendszer kell, ahol a szakemberek egymás munkájára építenek, az információk biztonságosan és időben eljutnak az érintettekhez, és a családoknak nem maguknak kell eligazodniuk a különböző ellátórendszerek között. „Nem újabb párhuzamos rendszerekre, hanem jobban összekapcsolt, egymást elősegítő szolgáltatásokra van szükség” – emelte ki a HGYE elnöke, közölte az MTI.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéni védőeszköz eladása dolgozónak

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Távmunka külföldről

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink