hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt van az OTP osztalékjavaslata

  • MTI

Az OTP Bank menedzsmentje várhatóan 61,320 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a 2017. évi eredményéből, amely részvényenként 219 forintos osztalék kifizetését jelenti a részvénytulajdonosoknak – közölte a társaság a tőzsde honlapján csütörtökön az április 13-án tartandó közgyűlés előterjesztései között.

A bank 2016. évi eredményéből 53,200 milliárd forint osztalékot fizetett a 2017. évben, amely részvényenként 190 forintos osztalék kifizetését jelentette. A bank a 2017. évi adózott eredményből 25,155 milliárd forint általános tartalékot képez.

A csütörtökön közzétett határozati javaslat szerint az osztalék mértéke részvényenként 219 forint, azaz a részvények névértékére vetítve 219 százalék.

Az egyes részvényeseknek ténylegesen fizetendő osztalék mértékét a társaság alapszabályának megfelelően számítják és fizetik ki, azaz a társaság a saját részvénynek minősülő részvényekre eső osztalékot felosztja az osztalékra jogosult részvényesek között. Az osztalék kifizetésére 2018. június 4-étől kerül sor az OTP alapszabály szerint meghatározott eljárási rendnek megfelelően – írták.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink