hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A felcsúti fociba pumpálják a pénzt a cégek

  • lapszemle

2014-ben a korábbinál ismét több, 2,2 milliárd forint TAO-pénz vándorolt a felcsúti focialapítvány kasszájába. Ezzel a 2010 óta elnyert összeg kicsivel a 9 milliárd forintot is meghaladja – írja az mfor.hu.

A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján található jegyzék szerint tavaly még tovább tudott nőni az az összeg, amit A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány a TAO-pénzekből összeszerzett. 2014-ben 2,25 milliárd forintot kaptak, vagyis közel 700 millióval többet, mint 2013-ban, és ezzel ismét elnyerték a legtámogatottabb címet. Ám hiába nőtt a támogatottság, tavaly a 2013-as 5,6 milliárdnál kisebb nyereséget tudtak elérni, 4,3 milliárd forintot. Igaz, a hazai foci egén a nyereség termelése már önmagában is rendkívüli és dicséretes teljesítménynek számít.

A TAO-pénzek elosztása – ahogy azt már a korábbi években megszokhattuk – ezúttal sem volt egyenletes. Felcsút támogatottsága kiemelkedő volt, ám 2104-ben egy másik egyesületnek legalább a lépést sikerült tartania az alapítvánnyal. A Szeged 2011 Sportszolgáltató és Labdarúgó Kft. esetében ugyanis 1,11 milliárd forintot támogatást hagyott jóvá az MLSZ, melyből azonban csak 29 millió erejéig adtak ki támogatási igazolást – olvasható az mfor.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink