hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Óriási béremelésre számíthatnak az országgyűlési köztisztviselők:

  • MTI

Átlagosan 45 százalékkal növekedhet az Országgyűlés Hivatalánál dolgozó köztisztviselők bére a tervezett életpályamodell bevezetésével – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője, az életpályamodell bevezetéséről szóló, a parlamentnek szerdán benyújtott előterjesztés társszerzője az MTI-nek.

Telefonon nyilatkozva Gulyás Gergely azt emelte ki, hogy a béremelés 700-800 országgyűlési dolgozót érint, átlagos mértéke 45 százalék lesz. Megjegyezte, hogy az alacsonyabb keresetűeknél nő majd legnagyobb mértékben, akár 70 százalékkal is az illetmény.

A frakcióvezető azzal indokolta a javaslatot, hogy a járásokban és a kormányhivatalokban már megtörtént az életpályamodell bevezetése és ez most az Országgyűlésben dolgozóknál is különösen indokolt, mivel 2008-óta nem változott az alapilletmény összege, miközben a piacon jelentős bérnövekedés volt az elmúlt 9 évben.

Hozzátette, azért is szükséges az alapbér emelése az országgyűlési köztisztviselőknél, hogy magasan képzett, és a legjobb színvonalú munkaerő tudja segíteni az Országgyűlés munkáját.

Közölte továbbá, reméli, hogy a javaslatot az összes országgyűlési frakció megszavazza, mivel a korábbi köztisztviselői béremelésekkel kapcsolatban is konszenzus alakult ki a pártok között.

A törvényjavaslatot Gulyás Gergely, Hende Csaba, a törvényalkotási bizottság elnöke és Répássy Róbert, a testület alelnöke terjesztette a parlament elé. A javaslat indokolásában azt írták, az Országgyűlés közjogi helyzete, mind a független és hatékony működéséhez fűződő kiemelkedő közérdek indokolja, hogy az Országgyűlés Hivatalában dolgozó köztisztviselőknek saját életpályamodellt alakítsanak ki. Szerintük a javasolt előmeneteli rendszer tükrözi az országgyűlési köztisztviselői jogviszony presztízsét.

A kormánypárti politikusok a közszolgálati tisztviselőkről, valamint az Országgyűlésről szóló törvény módosítását kezdeményezik, utóbbit kiegészítve az országgyűlési köztisztviselőkre vonatkozó rendelkezésekkel.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Átalányadózó adó-, és járulékfizetése

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Közösségi értékesítés / áfaregisztráció

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close