hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szja-bevallás: közeleg a határidő

  • MTI

Már csak pár nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 20-áig – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Kiemelték: az utolsó napokban a budapesti és a megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálatok 8 óra 30 perctől 18 óráig tartanak nyitva. Aki egyetért a NAV által elkészített tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve –, annak május 20-ával automatikusan bevallássá válik a tervezete.  

Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az elektronikus azonosítással rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető webes felületen.

Aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezet lesz az érvényes bevallása május 20-ával – írták. 
Szja-bevallásának elkészítéséhez információkat kaphat az Adózóna következő cikkeiből is:

Így kell adózni a munkáltató által fizetett életbiztosítási díj után,
Külföldön lévő lakás bérbeadásából származó jövedelem bevallása Magyarországon
,
Külföldön kapott munkabér: mikor nem kell bevallani Magyarországon?
,
Külföldi diákmunkások: a 25 év alattiak szja-kedvezményének speciális esetei
Kriptovaluták adózása: még nem késett le a vonatkozó kedvezményekről
,
Külföldi kiküldetés elismert költségei,
valamint további írásainkat a témában ITT találja.

Az elektronikus tárhellyel nem rendelkező adózók, akik kérték az adóbevallási tervezetük postázást, május elejéig kapták meg azokat a NAV-tól. Tanácsos átnézni a papíralapú tervezetet, illetve elolvasni a mellékelt tájékoztatót, amiben minden fontos tudnivaló megtalálható.

Akiknek visszajár a befizetett adóból, vagy fizetniük kell a bevalláskor és részletfizetést kérnének, azoknak a bevallási tervezethez melléklet személyre szabott kiegészítő nyilatkozatát kell kitölteni és visszaküldeni május 20-áig – hívták fel a figyelmet.  

A közlemény szerint az szja befizetésekor az adóazonosító jelet vagy adószámot az átutalás vagy csekk "közlemény" rovatában mindig fel kell tüntetni. E nélkül a NAV a befizetett összeget csak késve tudja a befizetőhöz kapcsolni.

Akik elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében vagy az 1+1 százalék felajánlásában, azok hívják a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon, ahol a hivatal munkatársai május 18-án és 19-én 18 óráig, május 20-án 20 óráig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket!
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla befogadása német magánszemélytől

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa-visszaigénylés alanyi/tárgyi mentes kft.-ként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított áfás számlák, áfabevallás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink