Behajthatatlan követelés: a kényszerhitelezőt még az ág is húzza?

Megosztás Tetszik

Behajthatatlan követelés jogértelmezéséhez kérte az Adózóna segítségét Olvasónk. Kérdéseire dr. Juhász Péter jogász-adószakértő (HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.) válaszolt.

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA:

Elöljáróban szeretném felhívni szíves figyelmét arra, hogy egzakt választ csak a tényállás teljeskörű ismeretében áll módunkban adni adózási kérdésekben.

Az Sztv. értelmében behajthatatlan követelés: az a követelés,

b) amelyet a hitelező a csődeljárás, a felszámolási eljárás, az önkormányzatok adósságrendezési eljárása során egyezségi megállapodás keretében elengedett,

c) amelyre a felszámoló által adott írásbeli igazolás (nyilatkozat) szerint nincs fedezet,

d) amelyre a felszámolás, az adósságrendezési eljárás befejezésekor a vagyonfelosztási javaslat szerinti értékben átvett eszköz nem nyújt fedezetet,

e) amelyet eredményesen nem lehet érvényesíteni, amelynél a fizetési meghagyásos eljárással, a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével (a fizetési meghagyásos eljárás, a végrehajtás veszteséget eredményez vagy növeli a veszteséget), amelynél az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található és a felkutatása „igazoltan” nem járt eredménnyel,

f) amelyet bíróság előtt érvényesíteni nem lehet,

g) amely a hatályos jogszabályok alapján elévült.

A behajthatatlanság tényét és mértékét bizonyítani kell. Bár a 35 millió forintos tétel jelentős, és a 350. hely a hitelezői rangsorban valóban reménytelennek tűnik, az adóhatóság gyakorlata a következő pontokon szigorú:

Amíg nem rendelkeznek a behajthatatlansági nyilatkozattal, vagy a spanyolországi csődeljárás nem zárult le jogerős vagyonfelosztási határozattal, addig a követelés bár „bizonytalan”, de nem feltétlenül „behajthatatlan”. A nemzetközi sajtóhírek és a szubjektív gazdasági mérlegelés (utazási költségek vs. várható megtérülés) az adóellenőrzés során ritkán elegendőek.

A követelés összege jelentős, a 35 millió forintos nagyságrendnél a NAV elvárja a hitelezőtől, hogy minden jogi eszközt igénybe vegyen. A „költséges behajtás” érve ebben az összeghatárban nehezebben érvényesíthető, mint egy pár százezer forintos tartozásnál.