Ismét a közalkalmazotti bértábla ellen tüntettek az oktatásban dolgozók Horvátországban

  • MTI

A közalkalmazotti bértábla és a 2025-től életbe lépő értékelési rendszer ellen tüntettek ismét az oktatásban dolgozók pénteken Horvátországban – közölte az MTI.

A tüntetők az ország minden területéről jöttek dobokkal, sípokkal és transzparensekkel, majd Zágráb főterére, a Jellasics térre vonultak.

Az N1 horvát kereskedelmi tévé beszámolója szerint a demonstrálók továbbra is azt követelték a kormánytól, hogy vizsgálja felül a közalkalmazotti bértáblába beállított szorzókat, és amíg nem születik megfelelő megoldás, vonja ki az értékelési rendszer hatálya alól az oktatásban dolgozókat. A törvényt 2023-ban fogadta el a parlament, és 2024. január 1-jén lépett életbe, a jogszabálynak az értékelési rendszerre vonatkozó része pedig idén januárban. A szakszervezetek szerint az értékelési rendszer rendkívül bürokratikus, valamint a pedagógusoknak egymást kell osztályozniuk, ami feszültséget kelt a kollektívában.

A demonstrációt az Újjászületés (Preporod) Iskolai Szakszervezet, a Középiskolai Alkalmazottak Független Szakszervezete, valamint a Tudományos és Felsőoktatási Független Szakszervezet szervezte meg. Az említett három érdekvédelmi szervezet már tavaly is az utcára szólította tagjait, idén pedig figyelmeztető sztrájkot is tartottak, amely után két héten át más-más régiók oktatási intézményei szüntették be a munkát.

Az Adózóna írásait munkajog témakörben itt olvashatja el.

A nagygyűlésen vezetőik elmondták: minden alkalmazott érdekében készen állnak a megállapodásra és a párbeszédre a kormánnyal, de „nem adják olcsón magukat”.

Az oktatási minisztérium újfent kijelentette, hogy figyelembe véve mindazt, amit a kormány az elmúlt tíz évben az oktatásban dolgozók anyagi és egyéb vonatkozású helyzetének javítása érdekében tett, a szakszervezetek akciója indokolatlan volt.

Az oktatási minisztérium adatai szerint 2019 és 2024 között az általános iskolai tanárok nettó átlagbére 913 euróról 1578-ra, a középiskolaiaké 934 euróról 1608-ra, míg az egyetemi oktatóké 1766 euróról 2728-ra nőtt – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Társasági adó, nonprofit kft.

Pölöskei Pálné

adószakértő

Követelés engedményezése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Személygépkocsi-behozatal

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 május
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink