hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A Pegasus-ügy adatvédelmi aspektusai

  • dr. Kéri Ádám ügyvéd

A kémprogramok alkalmazása személyes adatok kezelésével jár együtt. Ebből következően alkalmazásuk feltételekhez kötött. Ezen feltételeket a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálta, mely vizsgálat megállapításait az alábbiakban mutatjuk be.

Nem most merült fel a kérdés első alkalommal

Egy állampolgár a 2014. évben amiatt fordult bejelentéssel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH), mert a sajtóban megjelent hírek alapján véleménye szerint „a magyarországi nemzetbiztonsági szolgálatok olyan kémprogramot használtak, illetve vásároltak, mely minden magyar állampolgár internetes levelezését ellenőrzi és számítógépére telepített”.

Olvassa el az Adózóna „Keresés a Google-n: kormánytisztviselő kérte az előzmények törlését – NAIH-döntés”, „Kell-e adatvédelmi tisztviselő a társasházaknak?” és „Egyenlő munkáért egyenlő bért – mikor térhet el ettől a munkáltató?” című írását!

A hatóság részletesen leírta jelentésében az alkalmazás jogi környezetét, illetve az alkalmazás feltételeit. Ezt követően a Pegasus-botrány kirobbanását követően közérdekű adatkérés keretében kérdezték arról a hatóságot, hogy a Pegasus szoftver működését vizsgálta-e. A hatóság a kérdésre nemleges választ adott. Ezzel egyidejűleg azt is hozzátette, hogy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) tevékenységét a Pegasus kémszoftver működésétől függetlenül is vizsgálni fogja. Rögzítette azonban azt a körülményt, hogy a kémszoftver jogszerű alkalmazása külső engedélyhez kötött olyan titkos információgyűjtés, melynek alkalmazási feltételei jogszabályban kellően körülhatároltak.

Olvassa tovább cikkünket, hogy megtudja milyen jogszabályok vonatkoznak a titkos adatgyűjtésre, mikor kerülhet sor megfigyelésre, illetve mit vizsgálhat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Őstermelő traktor beszerzése

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Életkori pótszabadság

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Rehab mentor

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 november
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetÉs