Adók befizetése Esemény
2014. július 20. (július 21.)
2014. július 20. (július 21.)
A nagyvállalkozásoknak és azoknak, akik Budapesten, Pest megye jövőben nem támogatott településein és a Közép- és Nyugat-Dunántúl megyéiben terveznek jelentős beruházásokat, mielőbb, de legkésőbb június végéig érdemes benyújtaniuk támogatási és fejlesztési adókedvezmény iránti igényüket – hívta fel a figyelmet Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója blogbejegyzésében.
Két nappal a reklámadó parlamenti benyújtása után újabb adócsomaggal szembesülhettünk. Manninger Jenő június 4-én egyéni képviselői indítványként benyújtott „az egyes adózásról szóló és az azokkal összefüggő más törvények módosításáról” szóló törvényjavaslata összesen hét törvényt módosítana. Az indítványok tárgyalását a héten megkezdi az Országgyűlés.
Több adótörvény módosítására tesz javaslatot az Országgyűléshez ma benyújtott önálló képviselői indítványában Manninger Jenő fideszes képviselő.
A 2013-as mérlegek beadása előtt érdemes áttekinteni a főkönyvet, hogy megfelelő helyre kerültek-e az egyéb ráfordítás és egyéb bevétel kategóriába tartozó tételek, így különösen a továbbszámlázott büntetések, bírságok, az áthárított építmény- és telekadók, illetve az előző évi hibák – mutat rá a MAZARS. A vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint egyúttal azt is érdemes ellenőrizni, hogy ezeket adózási szempontból is a szabályoknak megfelelően kezeltük-e.
Tisztelt Cím! Szeretnénk egy kérdésre választ kapni: cégünk megvásárolt egy másik céget, 2014. május 31-ével ez a cég beolvad a mi cégünkbe. Az átadó társaságnak van vesztesége (ez a kezdetektől keletkezett a 2014. május 31-éig tartó időszak alatt, tehát több adóévet érintve halmozódott fel az összeg), amelyet majd mi, mint átvevő cég szeretnénk érvényesíteni a társasági adóban. Az átadó cég naptári éves (januártól 1-jétől decemberig 31-éig tart a naptári év), az átvevő cég pedig üzleti éves (június 1-jétől május 31-éig tart tart az üzleti éve). A kérdésünk az, hogy melyik évben érvényesítheti az átvevő cég ezt az elhatárolt veszteséget a társasági adójában, és milyen arányban? Gondolok itt az 50 százalékos törvényi lehetőségre, és a vagyonmegosztás arányára – ha a vagyonmegosztás aránya 30 százalék az átadónál 70 százalék az átvevőnél, akkor ha a 70 százalék meghaladja az 50 százalékot, csak 50 százalékig lehet érvényesíteni? Segítségüket előre is köszönjük! Üdvözlettel: Földvári Imréné
Idén második alkalommal gyűjtötte össze a közép-kelet-európai régió 15 országának aktuális adózási információit Közép-Kelet-Európai Adóbrosúra 2014 elnevezésű kiadványába a MAZARS.
Mikor kell, és mikor nem kell, illetve nem célszerű a minimum jövedelem alapján megállapítani a társasági adóalapot? Miként kell az adóbevallásban hogyan az ezzel kapcsolatos adatokat, információkat megjeleníteni? Mik a kockázatok? Összefoglaltuk.
Május 31. (június 2.)
Május 31. (június 2.)
Tisztelt Cím! 2013. 08.hóban vásárolt a kft. egy nem új ipari csarnokot, az üzembehelyezés 2014. 01. hónapban történt. 2013.12. hóban új fűtési rendszert alakított ki a kft. A fűtési rendszer kialakításáról szóló számla összege - mely 2013.12. havi és az ipari csarnok aktiválása előtt merült fel -, lehet adóalap-csökkentő kedvezmény a társasági adóróló szóló törvény 7. § (1) zs pont alapján? A másik kérdésem az, hogy az ipari csarnok vagyonszerzési illetéke lehet adóalap-csökkentő kedvezmény a társasági adóról szóló törvény 7. § (1) zs pont alapján? A harmadik kérdésem az, hogy az ipari csarnok vagyonszerzési illeték kivetésének kelte 2013. 12. 06., jogerőre emelkedés 2014. 01. hó. Ebben az esetben a 2013. vagy a 2014. évben könyvelendő a vagyonszerzési illeték? Köszönettel a választ.
Május 20.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől