287 találat a(z) szálláshely-szolgáltatás cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Tevékenységemet adószámos magánszemélyként végző szállásadóként felmerült kérdésben szeretném segítségét kérni: 1. A szálláshely-szolgáltatás (TESZOR: 55.20.19 ) tételes átalányadójára (38 400 Ft/év/szoba) jár-e adókedvezmény és milyen, ha az adózó nem vállalkozói igazolvány alapján végzi a szolgáltatását? (Adószámmal rendelkező magánszemély, a jegyző által kiadott engedély alapján.) 2. A "helyi adóként" kivetett, a kiadó szobák négyzetméterére megállapított – kereskedelmi hasznosítása címén – fizetendő épületadóra vonatkozik-e valamilyen kedvezmény?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következő kérdéssel fordulunk Önhöz. (Magán)szálláshely-szolgáltatást végző áfásan adja ki a szállást, szálláshely-közvetítőn keresztül. A vendég "bruttó" árat fizet a közvetítőnek. Eddig az áfa alapját úgy állapítottuk meg, hogy a bruttóból visszaszámoltuk az áfa alapját. A vendégek továbbra is bruttót fizetnek, viszont ebből az összegből most már az áfán túl a turizmusfejlesztési hozzájárulást is meg kell fizetnünk. Helyes-e az a számítási mód, ha úgy állapítjuk meg az adóalapot, hogy a bruttóból visszaszámoljuk az áfát és a turizmusfejlesztési hozzájárulást is? És az így kapott nettóra kerül felszámításra külön az áfa és külön a turizmusfejlesztési hozzájárulás? Így kvázi áthárításra kerül a turizmusfejlesztési hozzájárulás is a vendégre. Vagy a helyes az lenne, ha csak az áfával nettósítunk és ezt az alapot használjuk mindkét adónemnél, ezzel a turizmusfejlesztési hozzájárulás a cég kötelezettsége lesz. Válaszát előre is köszönjük!

Kérdés

Észrevételem a https://adozona.hu/kerdesek/2020_2_9_Szallashely_szolgaltatas_xii kérdésre adott válaszához kapcsolódik. A kérdést feltevő, utolsó mondatában a "Turisztikai adó" -ra is rákérdez. Szerintem itt a turizmusfejlesztési hozzájárulásra gondol, amit 2020. január 1-jétől (mivel 5%-os áfakulcs alá került besorolásra a szálláshely-szolgáltatás) e tevékenységből származó bevételük után az alanyi mentes adózóknak is fizetniük kell. Bevallani évente egyszer, a tárgyévet követő február 25-éig a 20TFEJLH jelű Ányk-s nyomtatványon kell, az 5%-os áfakulcs alá tartozó árbevételük 4%-ának megfelelő összegben.

Kérdés

Tisztelt Szakérő! Katás egyéni vállalkozóként szálláshely-szolgáltatással szeretnék foglalkozni, bookingon és airbnb-n történő foglalások elszámolására tekintettel. A két szolgáltató euróban fogadja a foglalások ellenértékét. Felém minden hónapot követő hónap 15-éig történik meg majd a szállásdíj utalása, csökkentve a booking- és airbnb-szolgáltatás díjával (12%). Katás vállalkozóként mi a bevételem, illetve a vendég távozásakor hogyan és milyen árfolyamon számlázom a szálláshely-szolgáltatás díját? Ebben az esetben külön számlán kell a szálláshely díját és az ifát számlázni, az ifát készpénzben távozásakor fizeti a vendég? A szálláshely értékét a szolgáltató, booking és airbnb minden hónap hónapot követő 15-éig utalja át. Mi lesz a turisztikai adó alapja?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kórház saját üdülővel és nővérszállóval rendelkezik. A lakóingatlanok bérbeadására nem választott áfakötelezettséget és nem alanyi adómentes az intézmény. Az üdülőt az intézmény dolgozói és külsős magánszemélyek is igénybe vehetik. A 173/2003. (XII. 28) kormányrendelet szerint hatósági igazolvány került kiállításra a nem üzleti célú szálláshely-szolgáltatáshoz. A kórház az üdülőt 2020. évtől 5 százalékos áfával számlázza ki az igénybevevőknek, IFA-t fizet és a turizmusfejlesztési hozzájárulást is bevallja és fizeti. Véleményem szerint a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően kerültek a fizetési kötelezettségek megállapításra. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) rendszerébe regisztrálni kell az információs oldalon az intézmény üdülőjét ? A nővérszállón elhelyezésre kerülő dolgozók által fizetett térítési díj után nem kerül áfa, IFA felszámításra, és nincs ezen szolgáltatás után turizmusfejlesztési hozzájárulás sem. Ugyanígy jár el az intézmény a kórháztól független külsős munkavégzés céljából bérbevevők esetében is. Helyes ez a gyakorlat ? Az orvos-nővérszállón pár vendégszoba került kialakításra, amelyet meghatározott vendégkör tud igénybe venni. Erre a tevékenységre köteles-e regisztrálni az MTÜ rendszerbe a kórház? Kell-e engedélyt kérnie a 173/2003. (XI.28) kormányrendelet szerint? Jól értelmezem-e hogy 5 százalék áfa, IFA és 4 százalék turizmusfejlesztési hozzájárulás megfizetésére kötelezett az intézmény? Köszönettel: Borsosné Pál Ildikó

Cikk

2019. június 28-án módosult a szálláshely-szolgáltatásra vonatkozó kormányrendelet, mely bevezette a magánszálláshely fogalmát, megkülönböztetve azt az egyéb szálláshely fogalmától. A módosítás alapján egyéb szálláshely-szolgáltatási tevékenységet magánszemélyek és egyéni vállalkozók nem, csak cégek végezhetnek, az általuk kiadott szobák száma maximum 25, az ágyak száma legfeljebb 100 lehet – emlékeztet honlapján a NAV.

Kérdés

Tisztelt Hölgyem/Uram! Kérdésem az alábbi esetre vonatkozik és kérem segítségüket: áfás egyéni vállalkozó szállásadással foglalkozik. Regisztrált szálláshelye van 2 épülettel, mely együttesen sem haladja meg a 8 szobát, 16 ágyat. A tavalyi évben egy cég munkásait is elszállásolta alkalmanként, a szállásadó fizette az ifa-t utánuk. Ez a cég most megkereste a szállásadót, hogy 2 hónapra folyamatosan szükség lenne az egyik épület felső szintjén lévő szobákra. Hogy ezek a szobák ezidőre folyamatosan fenntartottak legyenek a cég részére, így erre az időszakra bérelnék, bérleti díjat fizetnének érte. A szállásadó feltételezése szerint ez esetben nem alkalmazhatja az 5 százalékos áfát szállásadói szolgáltatásra. Milyen áfával számlázhatja ki a szobabérlést? Szálláshelyként regisztrált szobákat adhat bérbe? Kell így a munkások után ingatlanforgalmi adót fizetni?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéb szálláshely-szolgáltatás tevékenységet (Övjt. 552006) folytató magánszemély 2020-ban is tételes átalányadózás szerint adózna. Az engedélyek és magánszemélyként az adószám is erre a tevékenységre került kiváltásra, és az elmúlt években is ugyanígy adózott. Jelenleg az szja-törvényben a fizetővendéglátós átalányadózás feltételénél csak a magánszálláshely-szolgáltatási tevékenység szerepel. Tudomásunk szerint a módosítás 2019-ben történt. Folytathatjuk egyáltalán az átalányadózást idén is erre a tevékenységre? Jogosultak vagyunk rá? Amennyiben erre a tevékenységre nem választhatnánk, akkor módosíthatjuk még az engedélyeket és a tevékenységet a magánszálláshely-szolgáltatási tevékenységre? Válaszukat előre is köszönöm!

Kérdés

Kérdésem, hogy üdülőszövetkezet tagja által fizetett fenntartási költséghozzájárulás szálláshely-szolgáltatásnak minősül-e? A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központnak jelenteni kell-e a tagok által igénybe vett üdülést? Köszönöm: Rácz Ildikó

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi kérdésben kérem szíves állásfoglalását. Van egy közösségi szálláshely tevékenységű szálló, ahol zömében cégek munkavállalói vannak elszállásolva szerződés szerint. Kérdésünk, hogy ebben az esetben a szálláshely-szolgáltatást hány százalékos áfa adómértékkel kell kiszámlázni? Válaszát előre is köszönjük. T. Mária

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelem szálláshely szolgáltatással foglalkozik. Panziót üzemeltet. Megkereste egy cég, aki szeretné dolgozóit elszállásolni a panzióban hosszabb ideig. A szerződéstervezetben, amely kereskedelmi szálláshely szolgáltatásra szól, meghatározott fő elhelyezését kéri. A díjat fő/éjszaka árban határozzák meg. Kérdésem, hogy azáltal, hogy hosszabb időre szóló szerződést kötnek, továbbra is tekinthető ez szálláshely-szolgáltatási tevékenységnek? 2020.01.01-jétől alkalmazhatjuk rá az 5 százalékos áfakulcsot? Felmerülhet ebben az esetben az ingatlanbérbeadás?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Eredménytartalékból emelt jegyzett tőke sorsa tag kilépésekor

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Negatív tőke rendezése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Hallgató jogviszony 2608 bevallásban

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink