26864 találat a(z) munkajog cimkére
EH 2013.09.M16 Jogszabályok és jogi tartalmak
A felperes hivatásos szolgálati viszonyban állt az alperessel, a Közrendvédelmi Főosztály Őr- és Kísérőszolgálati Osztály állományában teljesített szolgálatot. Az alperes vezetője parancsával nevezte ki kísérőőr(gépjárművezető)nek, a munkaköri leírása kísérőőr (gépkocsizó) munkaköri elnevezést tartalmazott. A felperes gépjármű ügyintézői igazolvánnyal rendelkezett és rabszállító gépjárművet vezetett. A szolgálatát 24/72 órás munkaidőben látta el, amelyből 12 órában kapuügyeletesi tevékenysége...
BH+ 2013.9.392 Jogszabályok és jogi tartalmak
A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a tartós külszolgálatát, majd ezt követően a kormánytisztviselői jogviszonyát, és emiatt 2010. augusztus 1-jétől 2010. október 3-áig terjedő időszakra járó illetmény és 36 havi átlagkeresetnek megfelelő összegű átalánykártérítés iránti igényt jelentett be kamataival együtt. Hivatkozása szerint a kormánytisztviselői jogviszonyát megszüntető, indokolás nélküli felmentése jogellenes, továbbá hivatkozo...
BH+ 2013.9.394 Jogszabályok és jogi tartalmak
A felperesek valamennyien 2006. december 31-ig a II. r. alperessel, 2007. január 1-jétől - a munkáltató közigazgatási szerv személyében bekövetkezett jogutódlás folytán jogfolytonosan - az I. r. alperessel álltak közszolgálati jogviszonyban.
2007. április 9-én előterjesztett keresetükben 2007. január 15-én esedékes jutalékuk megfizetésére kérték kötelezni elsődlegesen az akkori munkáltatójukat, az I. r. alperest, majd a keresetüket kiterjesztve másodlagosan a korábbi munkáltatójuk, a II. r. ...
A felmentési idő tartama alatt jár-e fizetett szabadságnap? Kérdés
Tisztelt Hölgyem /Uram!Szeretném az álláspontját kérni egy vitás kérdésben. Ha az egyik munkatársunknak a munkáltató rendes felmondással felmond és attól a naptól a teljes időtartamra (év végéig) fel is menti a munkavégzés alól, akkor hány napra jár az éves szabadság keretből neki fizetett szabadság nap? A felmentési idejére végig jár vagy csak arra az időtartamra ammedig munkavégzése volt? Előre is köszönöm a válaszát!Tisztelettel:Barbara
Munkaviszony megszüntetés Kérdés
!Egy részvénytársaság humán osztályán dolgoztam, határozott idejű munkaszerződéssel. Munkaviszonyomat a mai nappal megszüntették. A főnöknő közölte velem,hogy vagy aláírom a közös magegyezést vagy a munkáltató felmondt. Ennek eldöntésére adott 1 óra időtartamot,melyet a szobájában kellett eltöltenem. Lehetőségem volt ezt senkivel megkonzultálnom. Előtte a munkámmal kapcsolatban probléma nem merült fel. Az indok a megszüntetésre az volt,hogy a munkaköröm -vállalkozói ügyintéző- megszűnik. E mellett a munkaköröm mellett munkaviszonyos dolgozók munkajoggal kapcsolatos ügyeit (felvétel,munkaszerződés készítése, kiléptetés stb) is el kellett végeznem, több száz embernek humán anyagát kellett kezelnem. A munkakörömet a volt kollégáknak kell átadnom,akik egyébként is leterheltek. Más munkakört nem ajánlottak fel. Humán maneggerl végzetséggel rendelkezem. megszeretném kérdezni,hogy a közös megegyezés megtámadására milyen eséllyel indulnék,mivel sem kellő időt,sem segítséget a döntésben nem tudtam kérni,mert olyan váratlanul ért a bejelentés.Szíves válaszát megköszönöm: Pappné
EU-s munkavégzés Kérdés
Cégünk elvállalt egy építési munkát Szlovákiában. Kérdésem az lenne, hogy egyszerűsített foglalkoztatás keretében alkalmazhatunk-e szlovák állampolgárokat - ha igen, azt Magyarországon kell bejelenteni? Ha nem alkalmazhatunk, csak munkaviszony keretében, akkor is idehaza jelentem be őket - függetlenül attól, hogy a munkavégzés helye nem Magyarország?Köszönöm!
375/2013. (VIII. 30.) KE határozat Jogszabályok és jogi tartalmak
Az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés k) pontja, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 3. § (2) bekezdése alapján - az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára - dr. Láng Esztert 2013. szeptember 1. napjától 2016. augusztus 31. napjáig terjedő időtartamra bíróvá kinevezem.
Budapest, 2013. augusztus 21.
KEH ügyszám: IV-4/04317/2013.
265/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet Jogszabályok és jogi tartalmak
A Kormány
az 1. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 40. § (4) bekezdésében,
a 2. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény 40. § (5) bekezdésében,
az 3. alcím tekintetében a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 51. § (6) bekezdésében,
a 4. alcím tekintetében a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. é...
380/2013. (VIII. 30.) KE határozat Jogszabályok és jogi tartalmak
Az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés k) pontja, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 3. § (2) bekezdése alapján - az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára - dr. Zsámboki Györgyit 2013. szeptember 1. napjától 2016. augusztus 31. napjáig terjedő időtartamra bíróvá kinevezem.
Budapest, 2013. augusztus 21.
KEH ügyszám: IV-4/04322/2013.
373/2013. (VIII. 30.) KE határozat Jogszabályok és jogi tartalmak
Az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés k) pontja, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 3. § (2) bekezdése alapján - az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára - dr. Burai Judit Cintiát 2013. szeptember 1. napjától 2016. augusztus 31. napjáig terjedő időtartamra bíróvá kinevezem.
Budapest, 2013. augusztus 21.
KEH ügyszám: IV-4/04314/2013.
377/2013. (VIII. 30.) KE határozat Jogszabályok és jogi tartalmak
Az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés k) pontja, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 3. § (2) bekezdése alapján - az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára - dr. Mensáros Dánielt 2013. szeptember 1. napjától 2016. augusztus 31. napjáig terjedő időtartamra bíróvá kinevezem.
Budapest, 2013. augusztus 21.
KEH ügyszám: IV-4/04319/2013.
379/2013. (VIII. 30.) KE határozat Jogszabályok és jogi tartalmak
Az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés k) pontja, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 3. § (2) bekezdése alapján - az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára - dr. Varga Nelli Edinát 2013. szeptember 1. napjától 2016. augusztus 31. napjáig terjedő időtartamra bíróvá kinevezem.
Budapest, 2013. augusztus 21.
KEH ügyszám: IV-4/04321/2013.
372/2013. (VIII. 30.) KE határozat Jogszabályok és jogi tartalmak
A legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény 31. § (4) bekezdése és 32. §-a alapján - a legfőbb ügyész javaslatára - megállapítom, hogy dr. Varga Zs. András legfőbb ügyész helyettes e megbízatása a törvény erejénél fogva 2013. augusztus 31-ei hatállyal megszűnik.
Budapest, 2013. augusztus 8.
KEH ügyszám: IV-8/03666/2013.
378/2013. (VIII. 30.) KE határozat Jogszabályok és jogi tartalmak
Az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés k) pontja, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 3. § (2) bekezdése alapján - az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára - dr. Sándor Valter Pált 2013. szeptember 1. napjától 2016. augusztus 31. napjáig terjedő időtartamra bíróvá kinevezem.
Budapest, 2013. augusztus 21.
KEH ügyszám: IV-4/04320/2013.
374/2013. (VIII. 30.) KE határozat Jogszabályok és jogi tartalmak
Az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés k) pontja, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 3. § (2) bekezdése alapján - az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára - dr. Klémán Anna Enikőt 2013. szeptember 1. napjától 2016. augusztus 31. napjáig terjedő időtartamra bíróvá kinevezem.
Budapest, 2013. augusztus 21.
KEH ügyszám: IV-4/04315/2013.