BH+ 2014.4.181

A veszélyességi pótlék jogosultsági feltétele, az egészségkárosító kockázat között történő munkavégzés tényének megállapítása foglalkozás-egészségügyi szakkérdés. A pótlék iránti igény elbírálásánál ezért a szakértői bizonyítás nem mellőzhető [1992. évi XXIII. tv. (Ktv.) 47. § (5) bek.].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1990. február 1-jétől állt közszolgálati jogviszonyban az alperesnél közterület-felügyelőként, munkáját a ... kerületben látta el. A kerületet öt körzetre osztották fel, ahol a közterület-felügyelők párban végezték munkájukat, s a munkáltató havonta változtatta a párokat, illetve a körzeteket. A felperes az alközpontban kezdte meg 7 órakor munkáját, majd az eligazítást követően 7 óra 30 perckor elhagyta az irodát és kivonult...

BH+ 2014.4.181 A veszélyességi pótlék jogosultsági feltétele, az egészségkárosító kockázat között történő munkavégzés tényének megállapítása foglalkozás-egészségügyi szakkérdés. A pótlék iránti igény elbírálásánál ezért a szakértői bizonyítás nem mellőzhető [1992. évi XXIII. tv. (Ktv.) 47. § (5) bek.].
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1990. február 1-jétől állt közszolgálati jogviszonyban az alperesnél közterület-felügyelőként, munkáját a ... kerületben látta el. A kerületet öt körzetre osztották fel, ahol a közterület-felügyelők párban végezték munkájukat, s a munkáltató havonta változtatta a párokat, illetve a körzeteket. A felperes az alközpontban kezdte meg 7 órakor munkáját, majd az eligazítást követően 7 óra 30 perckor elhagyta az irodát és kivonult a körzetbe. Kb. 14 óráig járőrözött, ezután igénybe vette munkaközi szünetét, majd az alközpontban 15 óráig adminisztrációs tevékenységet végzett. A délutáni műszak 10 órától 18 óráig, tavasszal 11 órától 19 óráig, nyáron 12 órától 20 óráig tartott. A felperes a kerületet, illetve a számára kijelölt körzetet nem hagyhatta el. Tevékenységét gyalogosan, havonta 1-2 alkalommal gépkocsival látta el. Feladatai közé tartozott a koldusok, hajléktalanok, utcazenészek ellenőrzése, a szükséges intézkedések foganatosítása, kisebb fokú szabálysértések ellenőrzése, építkezéseknél, illetve az éttermek teraszainál a területfoglalási engedélyek vizsgálata, a játszóterek ellenőrzése, illetve a köztisztasági szabályok betartásának vizsgálata. Munkája ellátása során a felperest különböző hatások érték, melyek közül egyesek fizikai kontaktussal, egészségkárosító, fertőzés, illetve fokozott stresszkockázattal, továbbá megterheléssel jártak. Előfordult a felügyelőszemély elleni támadás, sértegetés és ki volt téve a fokozott légszennyezettségnek, a kültéri szolgálat során jelentkező szélsőséges időjárási viszonyoknak, UV-sugárzásnak, zajártalomnak is. Az alperes alközpontjában rendelkezésére állt védőitalként melegben ásványvíz, hidegben tea, valamint lehetősége volt a toalett használatára is, azonban a járőrözés során külön ilyet nem biztosítottak a számára. A wc-t is saját költségére használta, az esetek 90%-ban 100-150 Ft-ért, télen 3-4 alkalommal, nyáron legalább kétszer naponta. A munkáltató 2010. január 1-jétől veszélyességi pótlékot folyósított a számára.
A felperes 2011. szeptember 9-én előterjesztett keresetében kérte, hogy 2008. szeptember 1-jétől 2010. január 1-jéig veszélyességi pótlék címén 293 040 Ft-ot, védőital költségeként 129 000 Ft-ot és illemhely költségeként 189 000 Ft-ot és kamatait fizesse meg számára az alperes. Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 293 400 Ft veszélyességi pótlék, 318 000 Ft költségtérítés megfizetésére. A veszélyességi pótlék iránti igény körében a felperes előadásából, továbbá az előadás anyagává tett korábbi tanúvallomásokból megállapította, hogy a felperes a munkaideje túlnyomó részét közterületen töltötte egészségkárosító kockázatok között. Köztudomásúnak találta azt a tényt, hogy Budapesten magas a légszennyezettség, az UV-sugárzás és a zajártalom szintje, továbbá az évszakok váltakozásával járó hőmérséklet-ingadozás. A közterület-felügyelő az intézkedés, büntetés során többször kerül olyan konfliktushelyzetbe, mely jelentős pszichikai megterheléssel járt. Mindezekre figyelemmel megalapozottnak találta a veszélyességi pótlék iránti igényt. A védőitallal kapcsolatos költségtérítés vonatkozásában megállapította, hogy bár az alperes alközpontjában rendelkezésre állt melegben ásványvíz, hidegben tea, azonban a járőrözés során mindez nem volt biztosított a számára, azt saját költségén vásárolta meg, s a költségtérítés iránti igényt sem mennyiségében, sem értékében nem találta eltúlzottnak. Az illemhely-használat körében megállapította, hogy a munkáltatónak biztosítania kellett volna a munkavállaló számára a toaletthez való hozzáférés lehetőségét, erre azonban csak az alperes alközpontjában volt mód. Mivel a járőrözés során az illemhelyet is saját költségére használta, a szükséglet felmerülésével keletkezett költség megtérítésére kötelezte a munkáltatót, melynek a felperes által megjelölt mértékét szintén helytállónak ítélte.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az illetménypótlék körében utalt a Legfelsőbb Bíróság BH 1998.453. szám alatt közzétett eseti döntésére, s megállapította, hogy a felperes az eljárás során kétséget kizáróan bizonyította, hogy egészségkárosító kockázatoknak volt kitéve munkaideje túlnyomó részében, mivel munkája túlnyomó részét közterületen végezte. A költségtérítés iránti igény vonatkozásában megállapította, hogy a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. tv. (Mvt.) 24. §-a a) pontja szerint a munkáltató kötelezettsége volt a munkavállaló részére biztosítani a megfelelő mennyiségű és az egészségügyi előírásoknak megfelelő minőségű ivóvizet. Az alperes a védőitalt az alközpontjában biztosította, azonban nem olyan módon, hogy az a közterület-felügyelő részére a járőrözés során elérhető legyen. Nem tartotta életszerűnek ugyanis, hogy az utcán feladatot teljesítő felügyelő az alközpontba védőital vételezésre a munkavégzés közben visszatérjen. A toaletthasználat vonatkozásában megállapította, hogy bár az az alperes alközpontjában biztosított volt, a felperes munkaideje túlnyomó részében nem ott tartózkodott, így a más helyen történő használat költségét az alperesnek viselnie kellett.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára. Álláspontja szerint az ügyben eljárt bíróságok megsértették a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. (Ktv.) 47. § (5) bekezdését, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv.(Mt.) 153. § (1) bekezdését, továbbá a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (Pp.) 3. § (4) bekezdését, 163. §-át és 206. § (1) bekezdését. Az illetménypótlék körében utalt arra, hogy a kockázat fogalmát az Mvt. 87. § 1/F. pontja definiálja, az egészségkárosító kockázat fogalmát pedig a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról szóló 27/1995.(VII. 25.) NM rendelet (R.) 7. § 4. pontja határozza meg. A rendelet 4. § (1) bekezdés c) pontja alapján a foglalkozás-egészségügyi szolgálat feladatkörébe tartozik a munkakörülmények és a munkavégzés egészségkárosító hatásainak írásban dokumentált vizsgálata és közreműködik kockázatértékelés elvégzésében is. Hivatkozott arra, hogy a veszélyességi pótlékra jogosító körülmények vizsgálata foglalkozás-egészségügyi kérdésnek minősül, az egészségügyi ártalom fennállásának és mértékének megállapítása szakkérdés, amit csak szakértői bizonyítás alapján lehet eldönteni. Az eljárt bíróságok megszegték a Pp. 3. § (4) bekezdését, illetve 163. §-át, amikor a felperes által indítványozott szakértői bizonyítást elutasították és az egészségkárosító kockázatok fennállását a felek nyilatkozatai, a tanúvallomások, a csatolt és beszerzett iratok alapján állapították meg.
Ugyancsak jogszabályt sértettek a bíróságok, amikor a Pp. 206. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabály megsértésével a per adataival alá nem támasztott, sőt azzal ellentétes következtetésekre jutottak és azok alapján tettek írásbeli ténymegállapításokat. Önmagában az a tény, hogy a felperes közterületi ellenőrzéssel eltöltött ideje jelentősen meghaladta az irodában végezhető adminisztrációs munka idejét, nem alapozza meg a veszélyességi pótlékra való jogosultságát. Az eljárásban nem került tisztázásra az a tény, hogy az egészségkárosító kockázatok fennálltak-e a munkaidő nagyobb részében. Az egészségkárosító kockázatok között történő munkavégzés önmagában nem alapozza meg az illetménypótlékra való jogosultságot, arra a köztisztviselő csak akkor jogosult, ha az egészségkárosító kockázatok a munkaidő nagyobb részében fennállnak. Sérelmezte azt is, hogy az eljárt bíróságok köztudomású tényekre hivatkozva találták megalapozottnak az igényt, holott az egészségi ártalom meglétét objektív tények alapján kell megállapítani.
Ugyancsak kifogásolta az Mt. 153. § (1) bekezdésének megsértését, mivel az Mt. több együttes feltételt ír elő a költségek megtérítésének feltételeként, a felperes azonban nem bizonyította sem azok felmerülését, sem azok összegét.
Az alperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.
A felperes keresetében veszélyességi pótlék és egyéb költségtérítés címén támasztott igényt az alperessel szemben. A Ktv. 1997. december 31-ig hatályos 47. § (5) bekezdése akként rendelkezett, hogyha a köztisztviselő egészségre ártalmas, vagy fokozottan veszélyes munkát végez, illetménypótlékra jogosult. E rendelkezés nem volt összhangban az Mvt.-nek az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés általános követelményei között rögzített azon előírásával, hogy az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményei teljesítése helyett a munkáltató pénzbeli, vagy egyéb megváltást a munkavállalónak nem adhat. Erre figyelemmel 1998. január 1-jei hatállyal akként módosította az 1997. évi CI. tv. a Ktv. 47. §-át, hogy a köztisztviselő illetménypótlékra akkor jogosult, ha a munkavégzésre a munkaideje nagyobb részében egészségkárosító kockázatok között kerül sor, vagy egészségének védelme csak olyan egyéni védőeszköz állandó, vagy tartós használatával valósítható meg amely a köztisztviselő számára fokozott megterhelést jelent. Ugyanilyen rendelkezést tartalmaz a veszélyességi pótlék vonatkozásában a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény is.
Míg a korábbi szabályok szerint, ha a köztisztviselő egészségre ártalmas, vagy fokozottan veszélyes munkát végzett, illetménypótlékra volt jogosult, úgy a módosított, elvi alapon meghatározott pótlék a kockázatviselést kívánja kompenzálni, így az nem a megbetegedés, hanem a veszélyhelyzet következtében illeti meg a köztisztviselőt. A jogerős ítélet által felhívott eseti döntés (BH 1998.453.) arra az időszakra vonatkozott, amikor a Kjt. vonatkozó rendelkezése szerint a pótlék feltétele a munkaidő nagyobb részében egészségi ártalomnak kitett munkahelyen való munkavégzés volt, ezért ezen jogszabályi rendelkezésen alapuló eseti döntés jelen ügyben már nem lehet irányadó (az meghaladottá vált), melyet a Legfelsőbb Bíróság a BH 2009.60. számú eseti döntésében részletesen kifejtett.
A kockázat fogalmát az Mvt. 87. § 1/F. pontja, míg az egészségkárosító kockázat fogalmát az egészségügyi szolgáltatásról szóló 27/1995. (VII. 25.) NM rendelet 7. § 4. pontja definiálja. Ezen rendelet 4. § (1) bekezdés c) pontja szerint a foglalkozás-egészségügyi szolgálat feladatkörébe tartozik a munkakörülmények és a munkavégzés egészségkárosító hatásainak írásban dokumentált vizsgálata és e szerv közreműködik az Mvt. 58. §-a alapján a kockázatértékelés elvégzésében is. Mint arra a Legfelsőbb Bíróság ítéletében már rámutatott, az illetménypótlékra való jogosultság feltétele a munkakör ellátásából eredő egészségkárosító kockázat, a károsító hatás bekövetkezésének a valószínűsége. A károsító hatás meglétét objektív tények alapján kell megállapítani. A munkaköröket az egészségi ártalom szempontjából a tényleges munkavégzési körülményeket figyelembe véve kell vizsgálni, nem abból kiindulva, hogy esetleges baleset, meghibásodás esetén milyen károsító hatás következhet be. Az egészségkárosító kockázat fennállásának megállapítása olyan szakkérdés, amit csak szakértői bizonyítás alapján lehet eldönteni. Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a jogvita eldöntése szempontjából releváns tény az, hogy a felperes egészségkárosító kockázatok között végezte-e munkáját és hogy ez a kockázat fennállt-e a munkaideje nagyobb részében, amely tények csak szakértői bizonyítás útján tisztázható. Ennek megfelelően az eljárt bíróságok megszegték a Pp. 3. § (4) bekezdését, illetve 163. §-át, amikor a felperes által indítványozott szakértői bizonyítást elutasították és az egészségkárosító kockázatok fennállását a felek nyilatkozatai, a tanúvallomások, illetve köztudomásúnak ítélt tényekre alapították.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében sérelmezte azt is, hogy az eljárt bíróságok megsértették az Mt. 153. §-ának (1) bekezdését, amikor nem vizsgálták azt, hogy a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos költségek megtérítésének feltételei az adott esetben fennálltak-e, vagy sem.
A Ktv. 71. § (2) bekezdése a) pontja szerint alkalmazandó Mt. 153. § (1) bekezdése szerint a munkáltató köteles a munkavállalónak megtéríteni azt a költségét, mely a munkával kapcsolatos kötelezettségek teljesítése során a munkavállalónál szükségesen és indokoltan merült fel, továbbá a munkáltató érdekében felmerült egyéb szükséges költségeket, ha utóbbihoz a munkáltató előzetesen hozzájárult.
A másodfokú bíróság helytállóan hivatkozott arra ítéletében, hogy az Mvt. 24. § a) pontja szerint minden munkavállaló részére biztosítani kell megfelelő mennyiségű és az egészségügyi előírásoknak megfelelő minőségű ivóvizet, illetve meghatározott jogszabályi feltételek fennállta esetén védőitalt. Ugyancsak helytállóan hivatkozott ítéletében arra, hogy az egészségügyi szükséglet részeként az illemhelyhasználat lehetőségét is biztosítani kell az alkalmazottak számára. Amennyiben ezzel kapcsolatban a köztisztviselőknek többletköltségük merült fel, kellő alappal fordulhatnak a munkáltatójukhoz annak megtérítése érdekében. Helytállóan hivatkozott azonban az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos költségek megtérítésének feltétele, hogy a köztisztviselő igazolja azt, hogy az által érvényesíteni kívánt költség ténylegesen felmerült és az milyen mértékű volt. Az eljárt bíróságok jogsértően nem folytatták le e körben a bizonyítási eljárást, ezért kizárólag a felperes nyilatkozatára alapított ítéletük megalapozatlan.
A kifejtettek szerint az elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság így jogszabálysértően hagyta helyben, ezért a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a közigazgatási és munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban igazságügyi szakértői véleményt szükséges beszerezni a körben, hogy a felperes milyen egészségkárosító kockázatok között, a munkaideje milyen hányadában végezte munkaköri feladatait. Használt-e egyéni védőeszközt, s ha igen, annak időtartamát is figyelembe véve jelentett-e ez számára fokozott megterhelést. Csak az erre vonatkozó aggálytalan szakvélemény alapján megállapított tényállásból lehet megalapozottan következtetni arra, hogy az igényelt pótlékra való jogosultság feltételei fennálltak-e.
A költségtérítés vonatkozásában a Pp. 164. § (1) bekezdéséből adódóan a felperesnek kell bizonyítania, hogy a védőital és a toaletthasználat körében indokolt többletköltsége merült fel, s az milyen mértékű volt.
(Mfv. II. 10.510/2013.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria az ifj. dr. Gábor László ügyvéd által képviselt B. Z. felperesnek a dr. Kiss Olívia jogtanácsos által képviselt Budapest Főváros Közterület-felügyelete alperes ellen munkabér-különbözet megfizetése iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnál 18.M.4095/2011. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 51.Mf.640.550/2012/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

v é g z é s t:

A Kúria a Fővárosi Törvényszék 51.Mf.640.550/2012/4. számú ítéletét a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 18.M.4095/2011/13. számú ítéletére is kiterjedően hatályon kívül helyezi és a Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.
Az alperes felülvizsgálati eljárási költségét 10 000 Ft-ban (Tízezer forintban) állapítja meg.

I n d o k o l á s

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1990. február 1-jétől állt közszolgálati jogviszonyban az alperesnél közterület-felügyelőként, munkáját a ... kerületben látta el. A kerületet öt körzetre osztották fel, ahol a közterület-felügyelők párban végezték munkájukat, s a munkáltató havonta változtatta a párokat, illetve a körzeteket. A felperes az alközpontban kezdte meg 7 órakor munkáját, majd az eligazítást követően 7 óra 30 perckor elhagyta az irodát és kivonult a körzetbe. Kb. 14 óráig járőrözött, ezután igénybe vette munkaközi szünetét, majd az alközpontban 15 óráig adminisztrációs tevékenységet végzett. A délutáni műszak 10 órától 18 óráig, tavasszal 11 órától 19 óráig, nyáron 12 órától 20 óráig tartott. A felperes a kerületet, illetve a számára kijelölt körzetet nem hagyhatta el. Tevékenységét gyalogosan, havonta 1-2 alkalommal gépkocsival látta el. Feladatai közé tartozott a koldusok, hajléktalanok, utcazenészek ellenőrzése, a szükséges intézkedések foganatosítása, kisebb fokú szabálysértések ellenőrzése, építkezéseknél, illetve az éttermek teraszainál a területfoglalási engedélyek vizsgálata, a játszóterek ellenőrzése, illetve a köztisztasági szabályok betartásának vizsgálata. Munkája ellátása során a felperest különböző hatások érték, melyek közül egyesek fizikai kontaktussal, egészségkárosító, fertőzés, illetve fokozott stresszkockázattal, továbbá megterheléssel jártak. Előfordult a felügyelőszemély elleni támadás, sértegetés és ki volt téve a fokozott légszennyezettségnek, a kültéri szolgálat során jelentkező szélsőséges időjárási viszonyoknak, UV-sugárzásnak, zajártalomnak is. Az alperes alközpontjában rendelkezésére állt védőitalként melegben ásványvíz, hidegben tea, valamint lehetősége volt a toalett használatára is, azonban a járőrözés során külön ilyet nem biztosítottak a számára. A wc-t is saját költségére használta, az esetek 90%-ban 100-150 Ft-ért, télen 3-4 alkalommal, nyáron legalább kétszer naponta. A munkáltató 2010. január 1-jétől veszélyességi pótlékot folyósított a számára.
A felperes 2011. szeptember 9-én előterjesztett keresetében kérte, hogy 2008. szeptember 1-jétől 2010. január 1-jéig veszélyességi pótlék címén 293 040 Ft-ot, védőital költségeként 129 000 Ft-ot és illemhely költségeként 189 000 Ft-ot és kamatait fizesse meg számára az alperes. Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság 18.M.4095/2011/13. számú ítéletével kötelezte az alperest 293 400 Ft veszélyességi pótlék, 318 000 Ft költségtérítés, 38 800 Ft perköltség és 36 700 Ft illeték megfizetésére. A veszélyességi pótlék iránti igény körében a felperes előadásából, továbbá az előadás anyagává tett korábbi tanúvallomásokból megállapította, hogy a felperes a munkaideje túlnyomó részét közterületen töltötte egészségkárosító kockázatok között. Köztudomásúnak találta azt a tényt, hogy Budapesten magas a légszennyezettség, az UV-sugárzás és a zajártalom szintje, továbbá az évszakok váltakozásával járó hőmérséklet-ingadozás. A közterület-felügyelő az intézkedés, büntetés során többször kerül olyan konfliktushelyzetbe, mely jelentős pszichikai megterheléssel járt. Mindezekre figyelemmel megalapozottnak találta a veszélyességi pótlék iránti igényt. A védőitallal kapcsolatos költségtérítés vonatkozásában megállapította, hogy bár az alperes alközpontjában rendelkezésre állt melegben ásványvíz, hidegben tea, azonban a járőrözés során mindez nem volt biztosított a számára, azt saját költségén vásárolta meg, s a költségtérítés iránti igényt sem mennyiségében, sem értékében nem találta eltúlzottnak. Az illemhely-használat körében megállapította, hogy a munkáltatónak biztosítania kellett volna a munkavállaló számára a toaletthez való hozzáférés lehetőségét, erre azonban csak az alperes alközpontjában volt mód. Mivel a járőrözés során az illemhelyet is saját költségére használta, a szükséglet felmerülésével keletkezett költség megtérítésére kötelezte a munkáltatót, melynek a felperes által megjelölt mértékét szintén helytállónak ítélte.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 51.Mf.640.550/2012/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében helybenhagyta, az alperes illeték fizetésére kötelező rendelkezését mellőzte. Az illetménypótlék körében utalt a Legfelsőbb Bíróság BH 1998.453. szám alatt közzétett eseti döntésére, s megállapította, hogy a felperes az eljárás során kétséget kizáróan bizonyította, hogy egészségkárosító kockázatoknak volt kitéve munkaideje túlnyomó részében, mivel munkája túlnyomó részét közterületen végezte. A költségtérítés iránti igény vonatkozásában megállapította, hogy a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. tv. (Mvt.) 24. §-a a) pontja szerint a munkáltató kötelezettsége volt a munkavállaló részére biztosítani a megfelelő mennyiségű és az egészségügyi előírásoknak megfelelő minőségű ivóvizet. Az alperes a védőitalt az alközpontjában biztosította, azonban nem olyan módon, hogy az a közterület-felügyelő részére a járőrözés során elérhető legyen. Nem tartotta életszerűnek ugyanis, hogy az utcán feladatot teljesítő felügyelő az alközpontba védőital vételezésre a munkavégzés közben visszatérjen. A toaletthasználat vonatkozásában megállapította, hogy bár az az alperes alközpontjában biztosított volt, a felperes munkaideje túlnyomó részében nem ott tartózkodott, így a más helyen történő használat költségét az alperesnek viselnie kellett.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria a másodfokú bíróság ítéletét az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára. Álláspontja szerint az ügyben eljárt bíróságok megsértették a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. (Ktv.) 47. § (5) bekezdését, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 153. § (1) bekezdését, továbbá a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (Pp.) 3. § (4) bekezdését, 163. §-át és 206. § (1) bekezdését. Az illetménypótlék körében utalt arra, hogy a kockázat fogalmát az Mvt. 87. § 1/F. pontja definiálja, az egészségkárosító kockázat fogalmát pedig a foglalkozás-egészségügyi szolgáltatásról szóló 27/1995. (VII. 25.) NM rendelet (R.) 7. § 4. pontja határozza meg. A rendelet 4. § (1) bekezdés c) pontja alapján a foglalkozás-egészségügyi szolgálat feladatkörébe tartozik a munkakörülmények és a munkavégzés egészségkárosító hatásainak írásban dokumentált vizsgálata és közreműködik kockázatértékelés elvégzésében is. Hivatkozott arra, hogy a veszélyességi pótlékra jogosító körülmények vizsgálata foglalkozás-egészségügyi kérdésnek minősül, az egészségügyi ártalom fennállásának és mértékének megállapítása szakkérdés, amit csak szakértői bizonyítás alapján lehet eldönteni. (BH. 2002.282.) Az eljárt bíróságok megszegték a Pp. 3. § (4) bekezdését, illetve 163. §-át, amikor a felperes által indítványozott szakértői bizonyítást elutasították és az egészségkárosító kockázatok fennállását a felek nyilatkozatai, a tanúvallomások, a csatolt és beszerzett iratok alapján állapították meg.
Ugyancsak jogszabályt sértettek a bíróságok, amikor a Pp. 206. § (1) bekezdésében meghatározott eljárási szabály megsértésével a per adataival alá nem támasztott, sőt azzal ellentétes következtetésekre jutottak és azok alapján tettek írásbeli ténymegállapításokat. Önmagában az a tény, hogy a felperes közterületi ellenőrzéssel eltöltött ideje jelentősen meghaladta az irodában végezhető adminisztrációs munka idejét, nem alapozza meg a veszélyességi pótlékra való jogosultságát. Az eljárásban nem került tisztázásra az a tény, hogy az egészségkárosító kockázatok fennálltak-e a munkaidő nagyobb részében. Az egészségkárosító kockázatok között történő munkavégzés önmagában nem alapozza meg az illetménypótlékra való jogosultságot, arra a köztisztviselő csak akkor jogosult, ha az egészségkárosító kockázatok a munkaidő nagyobb részében fennállnak. Sérelmezte azt is, hogy az eljárt bíróságok köztudomású tényekre hivatkozva találták megalapozottnak az igényt, holott az egészségi ártalom meglétét objektív tények alapján kell megállapítani.
Ugyancsak kifogásolta az Mt. 153. § (1) bekezdésének megsértését, mivel az Mt. több együttes feltételt ír elő a költségek megtérítésének feltételeként, a felperes azonban nem bizonyította sem azok felmerülését, sem azok összegét.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
Az alperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.
A felperes keresetében veszélyességi pótlék és egyéb költségtérítés címén támasztott igényt az alperessel szemben. A Ktv. 1997. december 31-ig hatályos 47. § (5) bekezdése akként rendelkezett, hogyha a köztisztviselő egészségre ártalmas, vagy fokozottan veszélyes munkát végez, illetménypótlékra jogosult. E rendelkezés nem volt összhangban az Mvt-nek az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés általános követelményei között rögzített azon előírásával, hogy az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményei teljesítése helyett a munkáltató pénzbeli, vagy egyéb megváltást a munkavállalónak nem adhat. Erre figyelemmel 1998. január 1-jei hatállyal akként módosította az 1997. évi CI. tv. a Ktv. 47. §-át, hogy a köztisztviselő illetménypótlékra akkor jogosult, ha a munkavégzésre a munkaideje nagyobb részében egészségkárosító kockázatok között kerül sor, vagy egészségének védelme csak olyan egyéni védőeszköz állandó, vagy tartós használatával valósítható meg amely a köztisztviselő számára fokozott megterhelést jelent. Ugyanilyen rendelkezést tartalmaz a veszélyességi pótlék vonatkozásában a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény is.
Míg a korábbi szabályok szerint, ha a köztisztviselő egészségre ártalmas, vagy fokozottan veszélyes munkát végzett, illetménypótlékra volt jogosult, úgy a módosított, elvi alapon meghatározott pótlék a kockázatviselést kívánja kompenzálni, így az nem a megbetegedés, hanem a veszélyhelyzet következtében illeti meg a köztisztviselőt. A jogerős ítélet által felhívott eseti döntés (BH 1998.453.) arra az időszakra vonatkozott, amikor a Kjt. vonatkozó rendelkezése szerint a pótlék feltétele a munkaidő nagyobb részében egészségi ártalomnak kitett munkahelyen való munkavégzés volt, ezért ezen jogszabályi rendelkezésen alapuló eseti döntés jelen ügyben már nem lehet irányadó (az meghaladottá vált), melyet a Legfelsőbb Bíróság a BH 2009.60. számú eseti döntésében részletesen kifejtett.
A kockázat fogalmát az Mvt. 87. § 1/F. pontja, míg az egészségkárosító kockázat fogalmát az egészségügyi szolgáltatásról szóló 27/1995. (VII. 25.) NM rendelet 7. § 4. pontja definiálja. Ezen rendelet 4. § (1) bekezdés c) pontja szerint a foglalkozás-egészségügyi szolgálat feladatkörébe tartozik a munkakörülmények és a munkavégzés egészségkárosító hatásainak írásban dokumentált vizsgálata és e szerv közreműködik az Mvt. 58. §-a alapján a kockázatértékelés elvégzésében is. Mint arra a Legfelsőbb Bíróság az Mfv.II.10.122/2002/5. számú ítéletében már rámutatott, az illetménypótlékra való jogosultság feltétele a munkakör ellátásából eredő egészségkárosító kockázat, a károsító hatás bekövetkezésének a valószínűsége. A károsító hatás meglétét objektív tények alapján kell megállapítani. A munkaköröket az egészségi ártalom szempontjából a tényleges munkavégzési körülményeket figyelembe véve kell vizsgálni, nem abból kiindulva, hogy esetleges baleset, meghibásodás esetén milyen károsító hatás következhet be. Az egészségkárosító kockázat fennállásának megállapítása olyan szakkérdés, amit csak szakértői bizonyítás alapján lehet eldönteni. Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a jogvita eldöntése szempontjából releváns tény az, hogy a felperes egészségkárosító kockázatok között végezte-e munkáját és hogy ez a kockázat fennállt-e a munkaideje nagyobb részében, amely tények csak szakértői bizonyítás útján tisztázható. Ennek megfelelően az eljárt bíróságok megszegték a Pp. 3. § (4) bekezdését, illetve 163. §-át, amikor a felperes által indítványozott szakértői bizonyítást elutasították és az egészségkárosító kockázatok fennállását a felek nyilatkozatai, a tanúvallomások, illetve köztudomásúnak ítélt tényekre alapították.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében sérelmezte azt is, hogy az eljárt bíróságok megsértették az Mt. 153. §-ának (1) bekezdését, amikor nem vizsgálták azt, hogy a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos költségek megtérítésének feltételei az adott esetben fennálltak-e, vagy sem.
A Ktv. 71. § (2) bekezdése a) pontja szerint alkalmazandó Mt. 153. § (1) bekezdése szerint a munkáltató köteles a munkavállalónak megtéríteni azt a költségét, mely a munkával kapcsolatos kötelezettségek teljesítése során a munkavállalónál szükségesen és indokoltan merült fel, továbbá a munkáltató érdekében felmerült egyéb szükséges költségeket, ha utóbbihoz a munkáltató előzetesen hozzájárult.
A másodfokú bíróság helytállóan hivatkozott arra ítéletében, hogy az Mvt. 24. § a) pontja szerint minden munkavállaló részére biztosítani kell megfelelő mennyiségű és az egészségügyi előírásoknak megfelelő minőségű ivóvizet, illetve meghatározott jogszabályi feltételek fennállta esetén védőitalt. Ugyancsak helytállóan hivatkozott ítéletében arra, hogy az egészségügyi szükséglet részeként az illemhelyhasználat lehetőségét is biztosítani kell az alkalmazottak számára. Amennyiben ezzel kapcsolatban a köztisztviselőknek többletköltségük merült fel, kellő alappal fordulhatnak a munkáltatójukhoz annak megtérítése érdekében. Helytállóan hivatkozott azonban az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos költségek megtérítésének feltétele, hogy a köztisztviselő igazolja azt, hogy az által érvényesíteni kívánt költség ténylegesen felmerült és az milyen mértékű volt. Az eljárt bíróságok jogsértően nem folytatták le e körben a bizonyítási eljárást, ezért kizárólag a felperes nyilatkozatára alapított ítéletük megalapozatlan.
A kifejtettek szerint az elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság így jogszabálysértően hagyta helyben, ezért a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és a közigazgatási és munkaügyi bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban igazságügyi szakértői véleményt szükséges beszerezni a körben, hogy a felperes milyen egészségkárosító kockázatok között, a munkaideje milyen hányadában végezte munkaköri feladatait. Használt-e egyéni védőeszközt, s ha igen, annak időtartamát is figyelembe véve jelentett-e ez számára fokozott megterhelést. Csak az erre vonatkozó aggálytalan szakvélemény alapján megállapított tényállásból lehet megalapozottan következtetni arra, hogy az igényelt pótlékra való jogosultság feltételei fennálltak-e.
A költségtérítés vonatkozásában a Pp. 164. § (1) bekezdéséből adódóan a felperesnek kell bizonyítania, hogy a védőital és a toaletthasználat körében indokolt többletköltsége merült fel, s az milyen mértékű volt.
A Kúria az alperes felülvizsgálati eljárási költségét csupán megállapította, annak viseléséről a Pp. 275. § (5) bekezdése szerint az új határozatot hozó bíróságnak kell döntenie.
Budapest, 2014. január 15.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Sipőczné Dr. Tánczos Rita s.k. előadó bíró, Dr. Bicskei Ildikó s.k. bíró
(Kúria Mfv. II. 10.510/2013.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!

Előfizetési csomagajánlataink

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.