407 találat a(z) lakás cimkére

Cikk

Sokat spórolhat, ha jól időzíti termőföld-, praxisvásárlási szerződéseit, lakással kapcsolatos vagy más ügyleteit. A kormány által az Országgyűléshez 2016. május 3-án T/10537. számon benyújtott törvényjavaslat számos illetékkönnyítést tartalmaz. Ezek – egyetlen kivételtől eltekintve – várhatóan a törvényjavaslat kihirdetését követő naptól lépnek hatályba.

Cikk

A magyaroknak európai szinten is kiemelkedő arányban van ingatlantulajdonuk, különösen az időseknek, amit a társadalomtudósok a bérlakások tömeges állami, majd magántulajdonba kerülésével, valamint a társadalmi röghöz kötöttséggel magyaráznak. Az újlakásépítés a kívánt ráta alatt van, ezért egyre fontosabb a meglévő állomány karbantartása – hívja fel a figyelmet az OTP Lakástakarék.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Édesanyánk 2014-ben halt meg, aki ránk hagyta egy lakás felét. A másik felét már 20 éve meghalt édesapánktól örököltük. Ezt az ingatlant 2015-ben eladtuk. Az szja-nál a hagyatéki végzésben szereplő forgalmi érték számít. Mi a különbség a hagyatéki eljárásban szereplő adó- és értékbizonyítvány szerinti forgalmi érték és az adó- és értékbizonyítvány lakottságot is figyelembe vevő érték között? Abban az esetben, ha a testvérem be volt jelentve állandóra a lakásba születésétől fogva, akkor nála másképpen kell számolni az szja-t? Köszönettel: Erika

Cikk

Mérséklődött tavaly a lakáshitel-állomány a 2014-eshez képest: míg 2015-ben a bruttó hazai termék (GDP) 8,9 százalékát, 2997 milliárd forintot tett ki, addig 2014-ben még a GDP 10,4 százaléka, 3324 milliárd forint volt - olvasható a Központi Statisztikai Hivatal 2015-re vonatkozó lakossági hitelezést elemző kiadványában.

Cikk

Nem csupán az airbnb-piac szereplőit, hanem valamennyi, lakásbérbeadással foglalkozó ingatlantulajdonost érinti az a fideszes törvényjavaslat, amelyet a jövő évi adótörvény-változások részeként terjesztenek elő. Az átalányadózást előíró szabállyal egységessé és nyomon követhetővé válik a turisztikai és a magáncélú lakáskiadókra vonatkozó adózás – írja a magyaridok.hu.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kft. vásárol lakásingatlant bérbeadás céljából. Bejelentkezett a NAV-nál áfa alá a lakásbérbeadás tekintetében. A cég, amelytől veszi alakást, nem áfásan értékesíti azt (használt lakásról van szó, valamint a vállalkozás nincs bejelentkezve áfa alá). A kérdésem az lenne, ha bérbe adja a kft. ezt a lakást, akkor a bérleti díjat áfával növelten számlázza, igaz? És mivel a lakást a bevételszerző tevékenységéhez vásárolja, a lakás karbantartási és felújítási számláinak áfája visszaigényelhető?

Kérdés

A bejegyzésre váró ingatlant a megrendelő vállalkozási szerződés szerint elkészített szerkezetkész állapotban veszi át. Kérdésem, hogy alkalmazható-e az 5 százalékos áfa a használatbavételi engedély kiadását megelőzően a leendő tulajdonos által megrendelt befejező kivitelezési munkákra (például burkolatok, ajtók, fürdőszoba, konyha beépítése, festés) a más-más kivitelezőktől kapott számlázásban? Kizárja-e az 5 százalékos áfa alkalmazását az új lakás vásárlása második tulajdonként? (Egy már van néven.)

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Magánszemély ad bérbe lakóingatlant. A közüzemi számlák a bérbeadó nevére, tehát a bevételt a bérleti díj+közüzemi számlák együtt képezik. Tételes költségelszámolást választ. Negyedévenként fizeti az szja előleget. Kérdés, hogy a felmerült költségeket a bevétel összegéig, vagy csak a bevétel 50 százalékáig veheti figyelembe? Köszönettel várom válaszát.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyik ügyfelem az építési telket 2015. 02.13-án adta el, 1 800 000 forintért. A bérházi lakást 2016. 02. 05-én vásárolták meg az élettársával, 3 500 000 forint vételárért, amiben az ügyfelem tulajdonjoga 2/3, ennek értéke közel 2 300 000 forint. Kérdésem a következő: - ilyen esetben kell-e személyi jövedelemadót fizetnie, - mennyi illetéket kell fizetniük, ha ez a bérház az első lakásuk, és mind a ketten 35 év alattiak. Válaszát előre is köszönöm: Üdvözlettel Gönczi Katalin, Zombor Gábor

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkába járás elszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Belföldi fordított adózású ügylethez kapott előleg számlázása

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Egyszerűsített végelszámolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink