25 találat a(z) létszámleépítés cimkére

Vizsgálja a minisztérium a létszámleépítést a salgótarjáni akkumulátorgyárnál Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium kivizsgálja a Bumchun Precision Hungary Kft. esetében kialakult helyzetet.

Jelentős létszámleépítésre készül a Bosch Cikk

Az autóipari beszállító Bosch jelentős létszámleépítést tervez hajtáslánc üzletágában a cég szóvivőjének hétfői bejelentése szerint, amellyel megerősítette az Automobilwoche egy korábbi beszámolóját.

Saját ígéretét cáfolja a kormány, több mint 2600 fős létszámleépítést rendelt el a közigazgatásban Cikk

A köztisztviselők eltávolítása már meg is kezdődött. A kormány egy titkos, úgynevezett 4000-es kormányhatározatban a minisztériumoknál és háttérintézményeiknél összesen 2614 álláshely megszüntetését rendelte el – derül ki az Országgyűlés előtt levő jövő évi költségvetéshez pénteken benyújtott úgynevezett fejezeti indokolásokból, írja a nepszava.hu.

Felmondás: önmagában nem elegendő indok a létszámcsökkentés Cikk

A munkáltató a felmondását köteles megindokolni. A felmondással kapcsolatosan a foglalkoztatási jogszabályok és az azokra épülő joggyakorlat számos követelményt fogalmaz meg (világosság, valósság, okszerűség), melyek elmaradása a munkáltatói felmondás jogszerűségét veszélyezteti. Cikkünkben ezen követelményeket mutatjuk be a Kúria friss eseti döntése kapcsán (BH2023.51.).

Új cégek veszik át a felszámolás alatt lévő Tungsram Operations Kft. telephelyeit és dolgozóinak egy részét Cikk

Új cégek veszik át a felszámolás alatt lévő Tungsram Operations Kft. telephelyeinek és dolgozóinak egy részét; csaknem ötszáz, eddig a Tungsramnál alkalmazott munkavállaló továbbfoglalkoztatása várható a jövő év elejétől – értesült az MTI hétfőn.

Elbocsátások válsághelyzetben: mire figyeljen a munkáltató? Cikk

A gazdasági válság okozta helyzetben előfordulhat, hogy egyes vállalkozások létszámcsökkentésre kényszerülnek. Fontos, hogy ezt megfelelően tegyék, mivel a jogellenes munkaviszony-megszüntetésnek komoly következményei vannak. Cikkünkben fontos szempontokat mutatunk be, melyeket ajánlott figyelembe venni.

Kirúgás fenyeget sok munkavállalót: a hazai cégek több mint negyede tervez leépítést az év végén Cikk

Először fordul elő a covidjárvány első időszaka óta, hogy a Magyarországon működő vállalatok közül többen terveznek elbocsátást, mint létszámnövelést derül ki a ManpowerGroup ma közzétett munkaerőpiaci előrejelzéséből. Óriási a kontraszt a magyarországi, illetve globális munkaerőpiaci előrejelzés között, utóbbi ugyanis világszerte optimizmust mutat.

Leépítés a Tungsramnál: támogatott képzések az elbocsátott dolgozóknak Cikk

Fokozott figyelmet fordítanak a cég csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalóinak mielőbbi elhelyezkedésére – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán az MTI-vel.

1600 dolgozót küld el a Tungsram Cikk

Megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását a Tungsram, ezért 1600 dolgozóját elbocsátja több ütemben az év végéig – közölte a cég az MTI-vel szerdán.

Állami támogatás hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásához: kik is ők? Cikk

A hátrányos és súlyosan hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását elősegítő szolgáltatások és támogatások igénybevételére és az azzal kapcsolatos eljárásra és tevékenységre vonatkozó szabályokat rögzíti a március 1-jén hatályba lépett 100/2021. kormányrendelet. A bérkiegészítés a jelenleg munkaviszonyban nem állók elhelyezkedését kívánja ösztönözni.

Óvatosan terveznek a munkáltatók a létszámbővítéssel Cikk

A jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben a hazai munkáltatók 2021 első negyedévében átlagosan 3 százalékkal tervezik bővíteni jelenlegi munkaerőkeretüket – derül ki a ManpowerGroup ma közzétett munkaerőpiaci előrejelzéséből. Csupán a cégek 22 százaléka számít arra, hogy a munkaerő-felvételi aktivitásuk egy éven belül visszatérhet a járványhelyzet előtti szintre.

Újabb létszámleépítés a Budapest Airportnál Cikk

Újabb létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, mivel a szeptembertől érvényben lévő utazási korlátozások, másrészt a vártnál lassabban visszatérő utazási kedv a számításaik szerint további, hónapokon át tartó, jelentős utasszámcsökkenést fog eredményezni a budapesti repülőtér forgalmában.

Nagy átszervezés a Tescónál Magyarországon: 700 embert érint Cikk

Átszervezés kezdődött a Tescónál, ami hétszáz alkalmazottat érint – írja a Világgazdaság.

Drasztikus létszámleépítés: hatezer dolgozóját küldi el az UniCredit Olaszországban Cikk

Az UniCredit bankcsoport Olaszországban 2023-ig hatezres létszámcsökkentést és 450 olaszországi bankfiók bezárását tervezi – jelentette be a bank ma a szakszervezeteknek.

Újabb elbocsátásokra készül az Opel Cikk

A már bejelentett elbocsátások felett további létszámcsökkentésre készül az Opel a német Handelsblatt vállalati belső és szakszervezeti forrásokra hivatkozó mai jelentése alapján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink