hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Leépítés a Tungsramnál: támogatott képzések az elbocsátott dolgozóknak

  • MTI/Adózóna

Fokozott figyelmet fordítanak a cég csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalóinak mielőbbi elhelyezkedésére – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint a tárca a szükséges forrás biztosításával megteremti annak feltételeit, hogy az év végéig több ütemben elbocsátani tervezett foglalkoztatottak mielőbbi munkába állásukat megalapozó képzésekben vehessenek részt.

A vállalat vezetésével való egyeztetések szerint a támogatottak a képzés idejére akár mentesülhetnek is munkavégzési kötelezettségük alól, azt a felmondási időszakban elvégezve még jobb eséllyel és lényegében kiesés nélkül dolgozhatnak tovább új foglalkoztatójuknál – írták.

A kormányhivatalok célzott szolgáltatásaikkal a szociális-jogi következmények kezelésében, az álláskeresésben és mielőbbi munkába állásban segítik a munkavállalókat. Felvételükhöz a már futó programokban is többféle állami támogatást igényelhetnek leendő munkaadóik. A vállalat vidéki telephelyeinek otthont adó városokban a csoportos leépítésben érintett létszámnál több üres álláshelyet tartanak nyilván – áll a közleményben.

A Tungsram április 27-én közölte, hogy megszünteti a hagyományos világítástechnikai termékek gyártását, ezért az év végéig 1600 dolgozóját elbocsátja. A tervezett létszámleépítés legnagyobbrészt a gyári dolgozókat érinti. A cég öt telephelyéről bocsátanak el dolgozókat szakaszosan, az első hullám július elejére várható. Elsőként Kisvárda és Hajdúböszörmény érintett, ezt követi Nagykanizsa és Zalaegerszeg, az ősszel pedig Budapest.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓ

Kérdések és válaszok

Fizetővendéglátás

Lepsényi Mária

adószakértő

Katás vállalkozás megszüntetése

Lepsényi Mária

adószakértő

Pótbefizetés rendezése

Greff Magdolna

okleveles adószakértő

Finacont Kft

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 július
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs