161 találat a(z) kereset cimkére

Cikk

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Cikk

A könyvelők fizetése már nem éri el az országos átlagot sem, munkájuk ugyanakkor várhatóan jövőre sem csökken. Jobb helyzetben vannak a főkönyvelők, akik megközelítőleg kétszer annyit visznek haza havonta – derül ki a PENTA UNIÓ Zrt. legfrissebb felméréséből.

Cikk

Január-áprilisban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a nemzetgazdaságban - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Cikk

A kormány hétfő délben benyújtotta a T/11563. számú törvényjavaslatot az egyes közteherviselési kötelezettséget előíró törvények módosításáról, és sürgősségi javaslat alapján rendkívüli gyorsasággal – már hétfői ülésén a kormánypártok támogatásával -- a parlament gazdasági bizottsága s másik három bizottság is általános vitára alkalmasnak tartotta a javaslatot, amelynek célja, hogy újabb jelentős (százmilliárdos) nagyságrendeket vonjanak ki a gazdasági szférából és növeljék az állami átcsoportosítás szerepét. A fentiek szükségességéről megoszlott a gazdasági elemzők véleménye. Nőhetnek a telefonálás, a pénzmozgatások és megtakarítások terhei, s a bányajáradék Mit hozhat még az újabb nyári adócsomag?

Cikk

Egyéni vállalkozónál milyen jövedelmet kell figyelembe venni? A hatóságok milyen bevallás alapján ellenőrzik a jövedelem alakulását? Olvasói kérdésre az Adózóna szakértője válaszol.

Cikk

Magyarországon igen jelentős eltérések tapasztalhatóak a hasonló pozícióban lévő felsővezetők javadalmazási gyakorlatában. A PwC januári felmérése által vizsgált mintában az akár 17,5-szeres jövedelem-eltérés, valamint egyes pozíciókra jellemző, meglehetősen kiugró értékek is többször voltak megfigyelhetőek, miközben a vizsgált felsővezetői kör felének fizetése (teljes éves kompenzációt vizsgálva) 19 -35 millió forint között ingadozott.

Szakértői Kommentár

Az adójóváírás kivezetése miatt jelentősen csökkenne az alacsony keresetűek nettó jövedelme. Ezt a kormány az elvárt béremelés intézményével próbálja ellensúlyozni. Vannak azonban olyan kifizetések is, amelyek szintén bérjövedelemnek minősülnek. Például a terhességi gyermekágyi segély, a gyed, illetve a táppénz. Az adójóváírás kivezetése az alacsony keresetűeknél ezen kifizetéseknél is nettó jövedelmük csökkenését eredményezi.

Cikk

A kormány sajtótájékoztatója szerint jövőre megszűnik a „szuperbruttósítás”, vagyis az összevont jövedelmeket az adó kiszámításához nem kell 27 százalékkal megnövelni. Ez azt jelenti, hogy a bérek, megbízási díjak és egyéb összevont jövedelmek minden ezer forintjának számított adója kerekítve 43 forinttal csökken.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaviszonyban álló tag osztalékának számfejtése és jogviszony-bejelentése

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

Lakás értékesítés – figyelési időszak.

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlan áfája kiválás esetén

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink