Szegény gazdagok: megcsappant a tőzsdei cégek vezetőinek keresete Cikk
Csaknem 20 százalékkal csökkent tavaly a Londoni Értéktőzsde FTSE-100-as irányadó indexét alkotó száz legnagyobb vállalat vezetőinek keresete.
Csaknem 20 százalékkal csökkent tavaly a Londoni Értéktőzsde FTSE-100-as irányadó indexét alkotó száz legnagyobb vállalat vezetőinek keresete.
Ötezernél többen vettek részt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által az önkormányzati hivatalokban dolgozó köztisztviselők munkahelyi szervezeteinek hirdetett, béremelést célzó kétórás munkabeszüntetésben – mondta el Boros Péterné, az érdekképviselet elnöke hétfő délelőtt Budapesten, sajtótájékoztatón.
A minimálbér-emelés a vártnál kevésbé érintette a nettó kereseteket, ugyanis az úgynevezett adóoptimalizálók körében – akik vállalkozóként minimálbérre jelentették be magukat – 2 százalékkal, a minimálbéren foglalkoztatott munkavállalóknál 8,5 százalékkal, míg a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottaknál 9 százalékkal emelkedtek átlagosan a nettó bérek 2016 decembere és 2017 májusa között – derül ki a GKI Gazdaságkutató Intézet MTI-hez eljuttatott májusi lakossági felméréséből.
2017. áprilisban a bruttó átlagkereset 303 000 forint volt, 14,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – jelentette a KSH.
Tisztelt Szakértő! Nyugdíjasunk nem szüntette meg az önkéntes nyugdíjpénztári számláját. Éves keresete várhatóan meghaladja a kereshető maximumot (2017-ben 2295000 Ft-ot). Év végén adományként kaphat-e juttatást az önkéntes nyugdíjpénztári számlájára, illetve van-e ennek korlátja? Szakképzettséget igénylő munkakör esetén is a sima minimálbér 18-szorosa a kereshető éves összeg? Válaszát előre is köszönöm!
A biztosítottnak, volt biztosítottnak a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásban szereplő reá vonatkozó biztosítási jogviszonyainak megismerésére több eljárás keretén belül nyílik lehetősége. Az alábbiakban ismertetésre kerülő igények, ügyek elbírálására az igénylő lakóhelye szerint illetékes fővárosi/megyei kormányhivatalok, illetve ezen hivatalok kerületi/járási hivatalai rendelkeznek hatáskörrel.
A nők hitelhez jutását segítő kezdeményezést indított útjára ma Berlinben a világ legfejlettebb ipari államait és legnagyobb feltörekvő országait összefogó G20 csoport soros német elnökségének keretében Angela Merkel német kancellár és Ivanka Trump, Donald Trump amerikai elnök tanácsadója és lánya.
2017. februárban a bruttó átlagkereset 274 800 forint volt, 10,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2017. január–februárban a bruttó átlagkereset 274 300 forint volt, 10,3 százalékkal több az előző év azonos időszakához viszonyítva – jelentette a KSH. A növekedésre elsődlegesen a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, továbbá a költségvetési szféra újabb területeit – többek között az egészségügyi és a kulturális munkakörökben dolgozókat – érintő keresetrendezés volt hatással. A nettó keresetek emelkedése a bruttó bér átlagával megegyező mértékű volt.
Április 3-ától hatályba léptek a 2017. évi valorizációs szorzók. Így már nincs akadálya annak, hogy meg lehessen állapítani a 2017-évben nyugdíjba vonulók végleges nyugellátását.
Megjelent a nyugdíj számításánál használandó valorizációs szorzószám rendeletének tervezete a kormány honlapján.
Tisztelt Cím! Szeretném megkérdezni, hogy C2 besorolású rokkantnyugdíj mellett milyen feltételekkel lehet munkát végezni? A munkaadónak milyen terhei keletkeznek a foglalkoztatás során? Köszönettel:VallernéKlári
Gyes megszűnését követően az anyuka tartós beteg gyerekével ápolási díjban részesül. Őstermelői tevékenységet folytathat-e, mennyi bevétele, illetve jövedelme lehet- e tevékenységből, hogy a járandóságát ne veszítse el?
Valóban kevesebb kislány születik, mint kisfiú? Hosszabb életre számíthatnak a nők, mint a férfiak? És vajon hogy állnak a magyar nők iskolai végzettség, munkavállalás, kereset és családalapítás tekintetében? A KSH összegyűjtött néhány, nőkkel kapcsolatos adatot.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. novemberi reprezentatív (987 válaszadó cég) vállalati felmérésében azt is megvizsgálta, hogy melyek azok a problémák, amelyek miatt a vállalatok nem képesek a megfelelő munkaerő felvételére.
Párhuzamos - 2 munkaviszony és járulékköteles megbízási - jogviszonyok esetén be kell-e számítani: 1. A szolgálati időbe valamelyiket, ha az egyik munkaviszony egy időre megszűnik? 2. A nyugdíj alapját képező keresetbe a járulékfizetési felső határig, 2013 után pedig az összes olyan jövedelmet, amely után a munkavállaló járulékokat fizetett? 3. Van-e olyan előírás, mely szerint a kereseti, jövedelmi adatokból a kedvezőbbet kell figyelembe venni? 4. Köteles-e a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv pontosítani a foglalkoztató megnevezését, ha ezt a munkavállaló az adategyeztetés során kéri? (Soha nem dolgozott a Magyar Államkincstárnál, de a rá vonatkozó nyilvántartásban a tényleges foglalkoztatója helyett, pontosítási kérése ellenére továbbra is ez szerepel!) 5. Van-e olyan forráshely, amely egy helyen tartalmazza a járulékfizetési felső határokat 1988-tól? (Az APEH archívumában csak 1997-től találtuk meg.) Kérjük a T. Szakértőt/Nőt, hogy álláspontját - a 15 napon belüli fellebbezési határidőre is tekintettel - szíveskedjék mielőbb elkészíteni és tételes joghelyekkel is alátámasztani!
Dócziné Szabó Nikoletta
munkajogi és bérszámfejtési szakértő
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől