2637 találat a(z) könyvelés cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértők! Gazdasági társaság (kft.) a tulajdonába álló telken 16 lakásos társasházat épít. Az alapító okirat szerint a telek a társasház közös tulajdonába kerül. Hogyan kell a telek értékét a kft. könyveiből kivezetni, van-e ennek bármiféle, adó-, illetékvonzata? Válaszukat köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbi témában szeretném kérni szíves állásfoglalását. Egyik cégünk regenerálódási juttatás keretében is juttat a dolgozói részére SZÉP-kártyát (három alszámla) és cafetéria keretében is juttat SZÉP-kártyát. A bérszámfejtéskor elvárja, hogy mindegy, melyik keretből juttat SZÉP-kártyát, a 450 ezer forint limitet figyeljük, és ennek megfelelően számoljuk el a 14, illetve a 22 százalékos ehót. Ez azt jelenti, hogy néha a regenerálódási keret, néha a cafetéria, néha a kettő ötvözete a béren kívüli juttatás. Hivatkozhatok-e az szja-törvényre, hogy a cégnek meg kell határozni a számfejtendő tételeknél, melyik a béren kívüli juttatás, illetve melyik az egyes meghatározott juttatás? Számunkra ezzel egyértelművé válna, hogy mit és mikor kell 14 százalékos ehóval elszámolni. Válaszát előre is köszönöm. Üdvözlettel: Varró Mária

Cikk

Egy kft. pénztárgépköteles tevékenységet végez. Mellette bankkártya- és SZÉP-kártya elfogadó hely egyben. Egy napi pénztárgépszalag és a hozzá tartozó bankkártyás fizetésről szóló szalagok elvesztek. A kártyás forgalom bankszámlakivonaton megérkezett. Hogyan kell eljárni ebben az esetben a könyveléskor? – kérdezte olvasónk. Szolnoki Béla, adószakértő, könyvvizsgáló válaszolt.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nem saját tulajdonú személygépkocsi céges és magáncélú használata is előfordul. Bérelt személygépkocsi esetén a bérleti díjon felüli költségek elszámolására is vonatkozik-e az arányosítás? A magánhasználatra eső költség (üzemanyag) egyéb ráfordításra könyvelendő? Nyílt végű pénzügyi lízing elszámolása esetén is hasonlóan kell eljárni, vagy erre más elszámolási mód vonatkozik? Felmerül üzemanyagköltség, biztosítási díj stb. Ezek elszámolását a céges és magánhasználat aránya befolyásolja-e? Előre is köszönöm a választ!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Árufuvarozással foglalkozó kft. külföldön tankol. Havonta kétszer megkapja a gyűjtőszámlát, melyen szerepel az adott ország áfakulcsa. A külföldön megfizetett áfát visszaigényli ELEKAFA nyomtatványon. (Számla nettó: 329,53 euró, plusz áfa 19%, 62,61 euró, bruttó 392,14 euró). 1. Hogyan kell könyvelni a számlát és a visszaigényelt áfát? 2. Az áfabevallás mely soraiban kell szerepelnie ezeknek az összegeknek? Tisztelettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kft. által értékesített termék egy részét – minőségi kifogás miatt – visszaküldte a vevő, emiatt helyesbítő számlát kell kiállítani. Ezzel egy időben a kft. elszámoló áron visszavette készárukészletre a visszaküldött terméket, majd a visszaküldött terméket leselejtezte. A lesejtezett hulladékot értékesítette, és kivezette a könyvelésből, elszámoló áron. A késztermék és a hulladék elszámoló ára közötti különbözetet a 866. főkönyvi számra lekönyvelte értékvesztésként. A kérdés az, hogy a szóban forgó különbözetet értékvesztésként kell lekönyvelni, vagy selejtezésként könyvelendő a 869. főkönyvi számra? Könyvelése: Visszáru könyvelése T933 közösségi ért.árbev.-K317. Közösségi vevő 150 eFt Értékesítés önktg. Visszvez.T 254 Export készlet raktár-K833.Ért.önktg.100 eFt Selejtezés T 612/T581-K254 – Készáru raktár 100 eFt Hulladék raktárra vétel: T 219 hulladék raktár – K 612/K581 20 eFt Értékvesztés könyvelése: T 866. Késztermék értékvesztés – K 612/581 80 eFt A kérdés az, hogy az értékesítés önköltségéből fennmaradó 80 eFt-ot értékvesztésként 866-ra vagy 869-re selejtezésként könyveljük? Köszönöm a választ.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Sajnos az egyik ügyfelünk dolgozója elhunyt. Állítólag nincsenek rokonai, csak a munkáltató és néhány másik dolgozó látogatta a kórházban. Kiszámoltattam, járna neki járandóság is. Tudom, hogy csak az örökös(ök)nek fizethető ki, meg a papírokat is neki(k) kell odaadni, de mi van, ha nincs neki örököse, és nem is jelentkezik senki a járandóságáért? Ilyenkor a munkáltató mihez kezdjen a pénzzel és a papírokkal: elrakja, a pénzösszeget pedig majd leírja a könyvelésben? Köszönöm szépen előre is a segítséget!

Kérdés

Tisztelt Szakértő, Ügyfelünk könyvviteli szolgáltatást (TEÁOR 6920) nyújt egy norvég cég számára, a norvég könyvelési szabályok figyelembevételével. Magyar adóalanynak nem nyújt semmilyen szolgáltatást. A kérdésem az, hogy a magyar könyvviteli szabályok vonatkoznak-e rá (pénzmosási szabályzat, regisztráció stb.) vagy a norvég könyvviteli szabályoknak kell ez esetben megfelelnie? Köszönöm válaszát előre is!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A tartós bérleti szerződés esetében az első emelt összeget egy összegben költségként vagy a futamidő hosszára arányosan megbontva az elhatárolásokkal szemben kell könyvelni? A számviteli törvényben erre vonatkozóan hol találok információt? Előre is köszönöm a segítségét! Üdvözlettel: Léderer Györgyné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy kft. vásárolt egy személygépkocsit nyílt végű pénzügyi lízing konstrukcióban. Hogyan kell ezt könyvelni? Fel kell vinni tárgyi eszközök közé az autót, lehet-e elszámolni utána értékcsökkenést? Mi alapján vihetem fel a könyveimbe, mivel csak lízingszerződést kaptunk és az első tőkerészről és regisztrációs adóról szóló számlát? Hogy történik havonta a könyvelése a lízingdíjnak és az áfának?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A törvényben meghatározott összeg (7 200 000 forint) számításával kapcsolatosan merült fel kérdésem. Egy adóévre számolva egyenként vagy összesítve eléri a fenti összeget. Ez szerepel a törvényben. Ugyanakkor számomra nem teljesen világos, hogy mi a helyzet azokkal a támogatásokkal, amiket a civil szervezet ugyan 2016-ban kapott, de felhasználás hiányában akkor elhatárolt, és most, 2017-ben lett bevétele? Előre is köszönöm válaszukat. Üdvözlettel: Léderer Györgyné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A vállalkozásnál az első negyedévi eredmény után a tagok osztalékelőleget vettek fel április 25-én. Az egyik tag az üzletrészét értékesíteni akarja június 30-a után. Kérdésem: a felvett osztalékelőlegét hogyan kell rendezni, hogyan kell könyvelni ? Köszönöm válaszukat.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A mérlegképes regisztráció szakirányaival kapcsolatos a kérdésem: mennyire számít, hogy valaki melyik területen regisztrált? Például egy vállalkozási szakirányon regisztrált mérlegképes könyvelő könyvelhet-e (és beadhat-e beszámolót) faktor-, vagyonkezelő, befektetési szolgáltató cégeknek, amelyekre vonatkozik a 250/2000 kormányrendelet, így másfajta a mérleg- és eredménykimutatásuk is? Tiltja ezt valami, azaz kötelező-e a pénzintézeti regisztráció (törvényi hivatkozás van-e), vagy csak a cég és a saját felelősség tudatára van bízva, és ha szakmailag képes rá, akkor csinálhatja? És a többi szakirány közti átjárás (például IFRS)? Melyik mire van korlátozva, vagy bármelyik képesítéssel bármilyen beszámoló beadható?

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az szja-törvény szerint adózó egyéni vállalkozónak a költségek fedezetére és/vagy fejlesztési célra utólag folyósított támogatás összegét az előző könyvelés a számviteli törvény előírása szerint számolta el. (Halasztott bevételként kezelte, és minden évben bevételként az adott évben elszámolt értékcsökkenés azon részét számolta el, amit a kapott támogatás és a támogatással megvalósított eszköz bekerülési aránya képezett.) Kérdésem: lehet-e, és milyen módon visszamenőlegesen javítani az elszámolásokat az szja- törvény rendelkezéseinek megfelelően?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesület vezetősége

dr. Tuczai Dóra

LL.M. (Berlin) ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

Gépjármű-kereskedelem

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink