26601 találat a(z) jogeset cimkére

AVI 1996.7.92 Jogszabályok és jogi tartalmak

A per adatai szerint az elsőfokú adóhatóság az 1994. április 11-én kelt határozatával a felperest 31 200 Ft jövedelemadó-hiány és 6240 Ft adóbírság megfizetésére kötelezte.
Fellebbezés folytán az alperes az 1994. június 21-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A határozatok indokolása szerint a felperes 1992-ben a személyi jövedelemadó-alapját jogosulatlanul csökkentette 78 000 Ft-tal, ugyanis az általa vásárolt részvények nem felelnek meg az 1991. évi XC. törvény 35....

AVI 1996.7.97 Jogszabályok és jogi tartalmak

A K. Mgtsz 1993. augusztus 27-én megtartott közgyűlésén 5/1993. számú határozatával elhatározta, hogy a szövetkezet felé fennálló hitelállományának kiváltásának céljából szorgalmazza a területen 3 kft. megállapítását, K., T.-falu, valamint Z. székhellyel. Rögzítésre került az is, hogy a megalakuló kft-ben a szövetkezet tagként vesz részt, és a kft-k tulajdonába adja apportként a meghatározott gépeket, a hízómarha-, és növendékmarha-állományt, és esetlegesen más szükséges vagyontárgyakat.
Azt...

AVI 1996.7.94 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az indokolás rámutat, hogy a perbeli áru után vámbiztosítékot kellett nyújtani. Az adott esetben a vámbiztosíték a felperes készfizető kezessége volt. A felperes rendelkezett a kezességi nyilatkozathoz szükséges engedéllyel és a kezesi nyilatkozata az előírásoknak megfelelt. Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása értelmében nem fogadható el a felperes azon álláspontja, hogy miután az áru címzettje egy nem létező társaság, ezért a készf...

BH 1996.7.387 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú bíróság végzésében a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló módosított 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 27. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján megállapította az adós fizetésképtelenségét.
A végzés ellen az adós fellebbezést nyújtott be, abban annak megváltoztatását és a fizetésképtelenség megállapításának mellőzését kérte. Arra hivatkozott, hogy szavatossági igényt érvényesít a hitelezővel szemben, ezért a követelést vitatja.
A fellebbezés alapos....

BH 1996.7.391 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adós gazdálkodó szervezet és T. Á. magánvállalkozó között 1991. március 1-jétől kezdődően helyiségbérleti szerződés jött létre határozatlan időre, 6 hónapos felmondási idővel. A bérlő a helyiséget pékség céljára kívánta átalakítani, melyhez a szükséges hatósági engedélyeket megszerezte.
Az adós gazdálkodó szervezet ellen ezt követően felszámolási eljárás indult, ennek közzétételére 1992. június 25-én került sor. 1992. augusztus 27-én az adós felszámolója a bérleti szerződést 1992. szeptem...

AVI 1996.7.96 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1994. február 3-án kelt adásvételi szerződéssel özv. H. Istvánnétól megvásárolta a Z. külterületén található 022/4. hrsz.-ú 24,2 ha területű, 264 AK értékű szántót 130 000 Ft vételárért.
Ugyancsak 1994. február 3-án kelt adásvételi szerződéssel H. Jánostól megvásárolt a Z. külterületén található 022/5. hrsz.-ú 4,1 ha területű 44,01 AK értékű szántóföldet 22 000 Ft vételárért.
A tulajdonosok ezt megelőzően 1993 októberében földárverés során szerezték meg a perbeli ingatlanok tulaj...

BH 1996.7.376 Jogszabályok és jogi tartalmak

1994. január 3-án Ny. E. beltagként, K. F. kültagként az F. Ügyvitelszervező-Könyvelő Betéti Társaság létrehozására szerződést írt alá. A 6. pont szerint Ny. E. a társaság tevékenységi körének megfelelő feladatok ellátásával személyesen közreműködik a társaság érdekében, ezenkívül ellátja a cég képviseletével járó feladatokat, valamint gyakorolja a munkáltatói jogokat. K. F. kültag személyes közreműködésre nem köteles, szükség esetén azonban bevonható a cég érdekében végzett munkába. A személ...

AVI 1996.7.95 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes - aki Los Angelesben élt - úgy határozott, hogy visszatelepül Magyarországra. Az ehhez szükséges intézkedések megtételét 1992 tavaszán kezdte meg, amelynek során Budapesten lakást bérelt, oda bejelentkezett, majd 1992. április 21-én átvette személyi igazolványát. Ezt követően a felperes visszautazott Amerikába, ahol rendezte a még folyamatban lévő ügyeit, ezek között 1992 augusztusában véglegesen kifizette az 1991. júliusban részletfizetésre vásárolt Dodge típusú kisteherautóját.
...

AVI 1996.7.91 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1993 óta zöldségkereskedést vezető egyéni vállalkozó. Kereskedelmi tevékenységét részben piacon történő szabadtéri árusítással, illetve az Sz. K. u. 23. sz. alatt bérelt üzlethelyiségben folytatja.
A felperesnél az APEH igazgatósága, mint elsőfokú adóhatóság 1995. június 27-én próbavásárlás keretében nyugtaadási kötelezettség teljesítését ellenőrizte. A revizorok a próbavásárlást a megjelölt napon 8 óra 53 perckor folytatták le. Az üzletben a kiszolgálást a felperes alkalmazottja ...

BH 1996.7.386 Jogszabályok és jogi tartalmak

A korlátolt felelősségű társaságot a cégbíróság az 1988. évi VI. tv. 332. §-ában előírt módosításokkal egységes szerkezetben 1991. október 2-án jegyezte be a cégjegyzékbe.
A korlátolt felelősségű társaság 1990. december 28-án törzstőke leszállításáról, 1990. december 29-én üzletrészfelosztásról, -átruházásról, székhelyváltozásról és az ügyvezető személyében bekövetkezett változásról hozott határozatokat. Új ügyvezetőül D. L.-t választotta meg a taggyűlés.
A társaság az 1990. december 28-ai ...

AVI 1996.7.93 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes szállítási tevékenységet is folytató gazdasági társaság, melynek tehergépkocsiját 1994. január 20. napján a vámhivatal alkalmazottai közúti ellenőrzés során vizsgálták, és arra a megállapításra jutottak, hogy a gépkocsi tankjában üzemanyag helyett fűtőolaj található. Az elsőfokú közigazgatási hatóság megállapította, hogy a felperes megsértette a jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről, valamint a bérfőzési szeszadóról szóló 1993. évi LVIII. törvényt (a továbbiakban: Jtv.) 67. §-án...

BH 1996.7.388 Jogszabályok és jogi tartalmak

A perújító felperes a B. Városi Bíróság ítélete ellen perújítási kérelmet terjesztett elő. A B. Városi Bíróság hatáskörének hiányát állapította meg és a kérelmet az alperes elleni felszámolási eljárást lefolytató B. Megyei Bírósághoz tette át, mert a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény 38. §-ának (3) bekezdése szerint a felszámolás körébe eső vagyonnal kapcsolatos követelés csak a felszámolási eljárás keretében érvényesíthető. Kifejtette...

AVI 1996.7.86 Jogszabályok és jogi tartalmak

A per adatai szerint az APEH megyei igazgatósága az 1994. február 4-én kelt határozatával a felperes terhére különböző összegű fizetési kötelezettségeket állapított meg, továbbá a határozat VI. pontjában a felperes mint munkáltatót arra kötelezte, hogy az általa L. Gyula és H. Ildikó részére kiadott éves adatokat tartalmazó jövedelemigazolást a lakás vásárlására adott támogatás vonatkozásában helyesbítse. A határozat indokolása szerint a felperes által 1992 decemberében L. Gyula és H. Ildikó ...

BH 1996.7.380 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adós ellen 1994-ben indult, s a Cégközlöny 1994. március 11-én megjelent 11. számában közzétett felszámolási eljárásban az M. H. B. Részvénytársaság 35 109 253 Ft hitelezői igényt jelentett be. Ebből az összegből 5,6 millió Ft haladéktalan átutalását igényelte. E kérelmét arra alapozta, hogy az adóssal 1993. október 21-én kötött kölcsönszerződés biztosítására ugyanekkor létrejött engedményezési szerződés értelmében, az adós tulajdonát képező 5,6 millió Ft értékű vetőmagkészlet értékesítésé...

BH 1996.7.355 Jogszabályok és jogi tartalmak

A H. Textilművek felperes és az I. r. alperes 1990. február 25. napján megalapították a II. r. alperes kft.-t. A felperes 428,5 millió forint értékű nem pénzbeli hozzájárulással, az I. r. alperes pedig 257 000 000 forint pénzbeli hozzájárulással és 171, 4 millió forint szellemi apporttal járult hozzá a társaság törzstőkéjéhez. Az I. r. alperes szellemi apportjának alapját egy olyan kézikönyv képezte, amely a kft. profiljába tartozó termékek gyártásával állt összefüggésben. A szellemi apportot...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Katás vállalkozás ingatlanértékesítés

Szipszer Tamás

adószakértő

Egyszemélyes ügyvédi iroda székhelybérlése

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 november
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink