26601 találat a(z) jogeset cimkére

BH 1998.6.303 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1965. augusztus 1. óta állt tanárként az alperes alkalmazásában. Több osztályban tanított matematikát és fizikát, így a 3/D osztályban is, amelynek egyben az első osztálytól kezdve az osztályfőnöke is volt. A 3/D osztály 25 tanulójából 19 tanuló 1994. december 1-jén írásban, 26 pontban felsorolva benyújtotta az igazgatóhoz mindazt a sérelmét, kifogását és problémáját, amelyek miatt kérték, hogy a felperes és az osztály között minden kapcsolat szűnjön meg.
A bejelentés alapján a fe...

BH 1998.6.301 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1987-től munkaügyi osztályvezető volt az alperesnél. A felperes 1993. novemberében beiratkozott a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézete által indított szakközgazdász képzés személyügyi szakára. A jelentkezéskor az alperes vállalta, hogy a szükséges munkaidő-kedvezményt, valamint a továbbképzés feltételeit biztosítja, a tandíjat kifizeti. Az alperes a négy féléves képzés első három félévében ennek megfelelően átutalta a tandíjat. 1995 szeptemberéb...

AVI 1998.6.65 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú adóhatóság a felperesnél 1994. június hónapra vonatkozóan adóellenőrzést végzett általános forgalmi adó adónemben. Az ellenőrzés eredményeként 4 113 000 Ft adókülönbözetet állapított meg és ennek összege után 2 056 000 Ft adóbírság megfizetésére kötelezte határozatával a felperest. Az adókülönbözet megállapítására azért került sor, mert a felperes ingatlanvásárlásával összefüggésben, a K. V. Szervezet által kibocsátott számla alapján 30 000 000 Ft vételár után 5 880 000 Ft általán...

BH 1998.6.300 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1970-től geológusként állt az alperes, illetőleg a jogelődje alkalmazásában. Az alperes hat hónapi felmentési idővel, 1994. június 20. napjára - átszervezésre, létszámcsökkentésre hivatkozással - megszüntette a felperes közszolgálati jogviszonyát. A felmentés indokolása szerint a kormány a hivatal megszüntetésével egyidejűleg létrehozta az alperest, de jelentős mértékben csökkentette a költségvetési támogatását, ami hatvanszázalékos leépítést tesz szükségessé. A felperes munkavégzé...

AVI 1998.6.68 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az APEH megyei igazgatósága a felpereseknél 1990-1991. évekre vonatkozóan személyi jövedelemadó -ellenőrzéseket végzett 1993 novemberében. Az ellenőrzés eredményeként az elsőfokú adóhatóság az alperes által az 1994. február 21-én kelt másodfokú határozatokkal helybenhagyott határozataival az I. r. felperes terhére 78 685 Ft, a II. r. felperes terhére 88 658 Ft személyi jövedelemadóhiányt állapított meg és írt elő, valamint adóbírságot, késedelmi pótlékot szabott ki. Az adóhatóság megállapítot...

AVI 1998.6.69 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az APEH megyei igazgatósága 1996. június 24-én nyugtaadási kötelezettség ellenőrzését végezte a felperes Ö.-n üzemeltetett D. u. 2/1. sz. borozójában, ahol a próbavásárlás során a felperesi alkalmazott kérésre készpénzfizetési számlát az ellenőröknek nem adott, ezért az elsőfokú adóhatóság a felperest 50 000 Ft mulasztási bírság megfizetésére kötelezte.
Az ellenőrzés során a revizorok bevonták a felperesnek az alkalmazottak elszámoltatására szolgáló üzlet forgalmát tartalmazó ún. csaposkönyv...

AVI 1998.6.66 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az APEH megyei igazgatósága nyugdíjszemélyiségű társaságok ellenőrzési osztálya 1993 márciusától 1995 márciusáig terjedő időszakra végelszámolási záróvizsgálatot végzett felperesnél.
A vizsgálatról részletes jegyzőkönyvet készített, amelyet a felperes részére átadott; a megállapításokra a felperes észrevételt nem tett.
1993. májusában a D. Vámhivatal l 968 627 Ft köztartozást állapított meg felperes terhére, amelyből l 230 800 Ft volt az általános forgalmi adó. Ezt a felperes megfizette.
1...

AVI 1998.6.72 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az elsőfokú vámhatóság megismételt eljárásban - az 1994. február 17-én tartott ellenőrzése eredményeként - határozatával jövedéki törvénysértés miatt l 084 622 Ft jövedéki bírság megfizetésére kötelezte a felperest és elrendelte a jövedéki termékek elkobzását. A jövedéki bírság kiszabására azért került sor, mert a felperes a Gy., T. u. 20. szám alatti, általa a Gy. ÁFÉSZ-tól 1993. július 19. napjától bérelt és üzemeltetett élelmiszerüzletben jövedéki engedély nélkül árusított jövedéki terméke...

BH 1998.6.299 Jogszabályok és jogi tartalmak

Az I. r. felperes 1 281 894 Ft kölcsöntartozás és kamatai megfizetése iránt indított keresetet az I. r. alperes mint kölcsönadós, és a II. r. alperes mint az I. r. alperesi betéti társaság beltagja ellen. Az első fokon eljárt bíróság ítéletében kötelezte az I. és a II. r. alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek 716 396 Ft tőkét, ennek kamatait azzal, hogy a II. r. alperes saját vagyonával korlátlanul és egyetemlegesen akkor felel, ha az I. r. alperes társasági vagyona a követelést nem ...

BH 1998.6.296 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1990. július 20-án megvásárolta az alperestől a Gy. T. Rt. 9600 darab 10 000 Ft névértékű névre szóló részvényét 129 600 000 Ft-ért, mely az alaptőke 20%-ának megszerzését jelentette. 1992. május 7-én a Gy. T. Rt. felszámolás alá került.
1993. július 15-én benyújtott keresetében a felperes kérte, hogy a bíróság állapítsa meg az adásvételi szerződés érvénytelenségét, rendelje el az eredeti állapot helyreállítását, vagyis kötelezze az alperest a vételárnak és a kamatainak a visszafi...

AVI 1998.6.71 Jogszabályok és jogi tartalmak

A vámhivatal az 1995. július 26-án kelt határozatával a felperes terhére jövedéki törvénysértés elkövetése miatt 32 200 Ft jövedéki bírságot szabott ki a rendőrkapitányság által 1995. június 27-én tartott házkutatás során előkerült 23 karton zárjegy nélküli cigaretta megszerzése miatt. Az alperes az 1995. szeptember 13-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetet nyújtott be, melyben kérte az alperes határozatának hatályon kívül helyezését.
Az elsőfokú b...

AVI 1998.6.63 Jogszabályok és jogi tartalmak

A kérelmező kedvezményezettség igazolására irányuló kérelmét az adóhatóság az 1997. október 14-én kelt 7778807381. számú határozatával elutasította, mert a kérelmező egyesület alapszabályában rögzített célok, illetve tevékenységek nem felelnek meg a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Tv.) 4. §-ában meghatározott, a kedvezményezettség megállapításához szükséges feltételeknek.
A ké...

BH 1998.6.304 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes az alperesnél pedagógusként állt alkalmazásban. A közalkalmazotti jogviszonyát az alperes az 1995. április 28-án kelt felmentéssel 1995. december 29-i hatállyal megszüntette. A felmentési idejét 8 hónapban határozta meg és ezen belül a kötelező 4 hónap időtartamra, - a felperes által megjelölt időponttól, 1995. augusztus 29-től - mentesítette a munkavégzés kötelezettsége alól.
A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében az 1995. évre járó 46 nap szabadságának pénzbeli...

BH 1998.6.273 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperesek jogelődje az akkor 84 éves dr. S. F., valamint az alperes között 1994. augusztus 5-én létrejött megállapodás szerint az alperes egyösszegű 800.000 forint, továbbá a havi nyugdíj 80%-ának ellenében vállalta, hogy az általa működtetett szeretetotthonban haláláig biztosít dr. S. F. részére egy egyszemélyes szobát, étkezést, gondozást, orvosi ellátást, betegápolást. A szerződés 9. pontjában a felek kikötötték, hogy sem a fizetett összeg, sem pedig a biztosított férőhely nem képezi ör...

AVI 1998.6.70 Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes 1992. február 2-től dolgozott a bécsi A. cégnél mint tervezőmérnök, a T. Kft. alkalmazottjaként és a T. kiküldöttjeként. Az 1992. június 15-én kelt társasági szerződéssel a felperes és a bécsi A. cég létrehozták az A.-P. Kereskedelmi Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságot. Az A.-P. Kft. az A. M. cég tervezési igényeinek kielégítésére alakult. A tervezést a felperes végezte, aki egyben a kft. ügyvezetője is volt.
Az A.-P. Kft. és a felperes között 1992. július 1....

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Turizmusfejlesztési hozzájárulás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Munkahelyi étkeztetés

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Munkaviszony jogfolytonossága

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 november
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink