adozona.hu
AVI 1998.9.89
AVI 1998.9.89
Adóhatóság a levonásra jogosító igazolás kiadását követően utólag is ellenőrizheti az adócsökkentés jogszerűségét [1990. évi XCI. tv 51. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az APEH megyei igazgatósága az 1992. június 17-én kelt határozatával hozzájárult ahhoz, hogy az E. 2000 Alapítvány a környezetvédelmi, valamint a tudományos és kutatási céljai megvalósítására átadott pénzösszeg befizetéséről a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 34. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott - adóalap-csökkentő kedvezmény igénybevételéhez szükséges - igazolást adjon ki az esetben, ha kizárható, hogy az adományozás akár...
AVI 1998.9.89 Adóhatóság a levonásra jogosító igazolás kiadását követően utólag is ellenőrizheti az adócsökkentés jogszerűségét [1990. évi XCI. tv 51. § (1) bek.].
Az APEH megyei igazgatósága az 1992. június 17-én kelt határozatával hozzájárult ahhoz, hogy az E. 2000 Alapítvány a környezetvédelmi, valamint a tudományos és kutatási céljai megvalósítására átadott pénzösszeg befizetéséről a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény (a továbbiakban: Szja. tv.) 34. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott - adóalap-csökkentő kedvezmény igénybevételéhez szükséges - igazolást adjon ki az esetben, ha kizárható, hogy az adományozás akár közvetlenül, akár valamely szolgáltatással összefüggésben, előre meghatározott vagyoni előny megszerzése vagy nyújtása érdekében történik.A felperesnél a magánszemélyek jövedelemadójának ellenőrzése körében 1995. február hónapban végzett adóellenőrzés megállapította, hogy a felperes 1992. november 30-án csatlakozott az E. 2000 Alapítványhoz l 060 000 Ft befizetésével. A csatlakozási kérelemben a felperes egyben azt is kérte, hogy a kuratórium az alapítvány okiratának 6/1. pontjában megfogalmazott célkitűzés megvalósítása végett az általa megjelölt S. Betéti Társaság részére juttasson pénzbeli támogatást.
Az alapítvány a felperes csatlakozását tudomásul vette, az l 060 000 Ft összegű befizetésről a felperes részére az adóalap-csökkentő kedvezmény igénybevételéhez szükséges igazolást a befizetés napján kiadta és még azon a napon a felperes által megjelölt betéti társaság részére - amelynek a felperes kültagja -, a felperes által befizetett összeg 90%-át kitevő 954 000 Ft-ot alapítványtámogatásként kifizette.
A peradatok szerint a betéti társaság ezen összeg felhasználásával katalizátoros személygépkocsit vásárolt.
A felperes az alapítványtól kapott adólevonásra jogosító igazolás birtokában 1992. évi adóalapját l 060 000 Ft összeggel csökkentette.
Az adóellenőrzés eredményeként az elsőfokú adóhatóság az 1995. március 27-én kelt határozatával a felperes terhére 1992. évet illetően 419 268 Ft személyi jövedelemadó-hiányt állapított meg és őt ezen összegű adóhiány, valamint 209 634 Ft adóbírság és 363 005 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte, mert úgy találta, hogy a felperes mint adományozó a befizetett összeget előre meghatározott vagyoni előny megszerzése érdekében adta, megsértve ezzel az Szja. tv. 34. §-a (1) bekezdése 9. pontjának rendelkezéseit.
A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Keresetében a felperes az alperesi határozat felülvizsgálat keretében való megváltoztatását és a kiszabott adóhiány, adóbírság és késedelmi pótlék megfizetése alóli mentesítését kérte, előadva, hogy az általa az alapítvány számára tett juttatás folytán vagyoni előnyhöz nem jutott. Kérte figyelembe venni, hogy a kedvezményezett a kuratórium döntése alapján részesült a felperes által befizetett összegből, azonban a részére kiadott igazolás folytán jogszerűen élt a törvényben számára biztosított kedvezménnyel.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, megállapítva, hogy a felperes nem volt jogosult az Szja. tv. 34. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott kedvezményre, mert a felperest az alapítványhoz való csatlakozáskor vagyoni előny szerzésének szándéka vezette, amely abban jelentkezett, hogy a befizetett összeg 90%-ának átutalásával saját cége részesült pénzbeni juttatásban. Az alperes tehát jogszerűen járt el, amikor 1992. adóévre a felperes terhére adóhiányt, adóbírságot és késedelmi pótlékot állapított meg.
A felperesi fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság kijavított ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes határozatát hatályon kívül helyezte. A másodfokú bíróság úgy találta, hogy az elsőfokú bíróság a tényállásból helytelen jogi következtetést levonva hozta meg a keresetet elutasító határozatát, mert az adóhatóság - a törvényi rendelkezés és az alapítványt adóalap-csökkentő igazolás kiadására feljogosító adóhatósági határozat rendelkező részének összevetéséből kitűnően - az alapítványra kívánta áthárítani azt a döntési jogot, amelyre az Szja. tv. 34. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint az adóhatóság köteles. Mivel az alapítvány a felperes által felhasznált igazolást az alperes hozzájáruló határozatának birtokában adta ki, így a felperes - a másodfokú bíróság szerint - jogszerűen élt adólevonási jogával, az őt adóhiány fizetésére kötelező adóhatározat tehát jogszabálysértő.
A másodfokú ítélet felülvizsgálata iránt az alperes nyújtott be kérelmet annak megváltoztatása és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyása, valamint a felperes perköltségben való marasztalása iránt. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság döntésével megsértette a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, mert téves jogértelmezéssel egészítette ki a tényállást, ugyanakkor nem bizonyította, hogy miért tilos az alperes részéről az engedélyező határozatban feltétel szabása, illetőleg ilyen esetekben miért jogszerűtlen bármely utólagos adóellenőrzés. Kérte figyelembe venni, hogy az Szja. tv. rendszerszemléletű értelmezéséből nem következik az a másodfokú bíróság által kifejtett álláspont, mely szerint ha egyszer az adóhatóság engedélyezte az alapítványnak az igazoláskiadási jogot, akkor az engedélyező határozat kézbesítése után már semmit nem vizsgálhat a levonás jogszerűségének fennálltát illetően. Az alperes ugyanis - előadása szerint - feltételt szabott az alapítvány számára az engedélyező határozatban, ez pedig nem a hatáskör átruházását, hanem az alapítvány törvényes működésének biztosítását szolgálta.
A felperes ellenkérelmében a másodfokú ítélet hatályában való fenntartását és az alperes költségekben való marasztalását kérte, rámutatva, hogy a felperes által felhasznált adóalap-csökkentésre feljogosító igazolás kiadására az alperes jogosította fel előzetesen az alapítványt. Kérte figyelembe venni, hogy a felperes a környezetvédelmi alapítványi célt úgy kívánta támogatni, hogy az általa az alapítványnak befizetett összegből - a betéti társaság támogatásával - katalizátoros személygépkocsi vásárlására került sor.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság kijavított ítéletét hatályon kívül helyezte és a városi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem keretei között eljárva a Legfelsőbb Bíróságnak abban kellett állást foglalnia, hogy az adóhatóság utólagosan vizsgálhatta-e, hogy az adóalap-csökkentő kedvezmény igénybevételéhez szükséges igazolás kiadására feljogosított alapítvány részére teljesített adományozás előre meghatározott vagyoni előny érdekében történt-e.
Ennek elbírálásakor a Legfelsőbb Bíróság abból indult ki, hogy az adóhatóság az E. 2000 Alapítvány részére kiadott hozzájárulás megadásakor csak azt vizsgálta, hogy az alapítvány az Szja. 34. §-ának (9) bekezdésében meghatározott célokat szolgálja-e, de nem minősíthette előzetesen az alapítványhoz befizetett összegek levonásának jogszerűségét.
Az Szja. 34. §-a (1) bekezdésének a) pontjában és 34. íjának (9) bekezdésében foglaltak szerint az 1992. évben az összjövedelem csökkentésére akkor volt lehetőség, ha a magánszemély olyan belföldi alapítvány céljára teljesített befizetést, amely a jogszabályban felsorolt célokat szolgálta, ha az adóalap-csökkentésre jogosító igazolás kiadásához az adóhatóság előzetesen hozzájárult és ezenfelül kizárható volt, hogy az adományozott összeget közvetlenül vagy valamely szolgáltatással összefüggően előre meghatározott vagyoni előny nyújtása érdekében adták.
Ahogy arra a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának 1/1998. KJE számú jogegységi határozata 3. pontjában rámutat, az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 51. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a levonásra jogosító igazolás kiadását követően utólag is ellenőrizheti, hogy a konkrét befizetést a magánszemély nem előre meghatározott vagyoni előny megszerzése vagy nyújtása érdekében adja.
Tévedett tehát a megyei bíróság, amikor úgy találta, hogy az adóhatóság a levonásra jogosító igazolás kiadását követően utólag már nem volt jogosult vizsgálni a felperesi adócsökkentés jogszerűségét.
Az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen mutatott rá arra, hogy a felperes az adózatlanná tett pénzbeli adományával hozzájárult a betéti társaság vagyonának növekedéséhez. Ugyancsak helyesen hivatkozott az 1988. évi VI. törvény 22. §-ának (1) bekezdésére, mely szerint a gazdasági társaság tagjai a társasági vagyon növekményéből közösen részesednek. Ily módon, tehát közvetve a vagyoni előny szerzésének szándéka vezette a felperest.
Az 1/1998. KJE számú jogegységi határozat 2. pontjában írtak szerint pedig az adományozott összeg összjövedelmet csökkentő levonására akkor nem kerülhet sor, ha az összeget az alapítvány által - közvetlenül vagy közvetve - nyújtott vagyoni előny megszerzése vagy nyújtása érdekében fizetik be.
A felperes az alapítvány részére történő befizetéskor előre tudhatta, hogy saját cége részére a kuratórium milyen értékű pénzbeli juttatást fog nyújtani.
Az E. 2000 Alapítvány szervezeti és működési szabályzata szerint ugyanis 150 000 Ft-ot meghaladó összegű csatlakozói befizetés esetében a csatlakozó indítványozhatja, hogy a befizetett összeg 90%-át elérő adományban mely személyt részesítsen az alapítvány. A kuratórium a javaslatot köteles teljesíteni, ha az alapítvány környezetvédelmi céljával összhangban áll. Az alapítvány alapító okiratában támogatandó célként került feltüntetésre a katalizátoros gépjárművek üzembe helyezésének elősegítése.
Helyesen járt el tehát az elsőfokú bíróság, amikor a felperesi adófizetési kötelezettségét jogszerűen megállapító alperesi határozat felülvizsgálata iránti keresetet elutasította. Tévedett ugyanakkor a másodfokú bíróság, amikor az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatásáról és egyidejűleg az alperes határozatának hatályon kívül helyezéséről rendelkezett. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős másodfokú ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Észlelte a Legfelsőbb Bíróság, hogy a másodfokú bíróság ítéletének meghozatalakor figyelmen kívül hagyta a Pp. 339. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, mert az általa jogszabálysértőnek tartott alperesi közigazgatási határozat hatályon kívül helyezésével egy időben az alperest új eljárásra nem kötelezte. Ennek eredményeként a nem jogerős elsőfokú adóhatósági határozat továbbra is változtatás nélkül hatályban maradt volna és az ellene irányuló fellebbezés sem lett volna elbírálva.
(Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.28.445/1996. sz.)