adozona.hu
AVI 1998.9.90
AVI 1998.9.90
I. A megbízólevél jelentőséggel kizárólag a helyszíni ellenőrzés során, illetőleg az ismételt ellenőrzés tilalmának betartása szempontjából bír (1990. évi XCI. tv 53-64. §). II. Nem tiltja törvény az eredetileg egy adónemre indult ellenőrzés utólagos kiterjesztését (1990. évi XCI. tv. 51. §). III. Költségként csak a bevételszerző tevékenységgel közvetlenül összefüggő kiadások számolhatók el, így áfa-levonásra is csak ebben a körben beszerzett termékekkel kapcsolatban kerülhet sor [1991. évi XC. tv. 4. § (1)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A város polgármesteri hivatalának jegyzője által kiadott vállalkozói igazolvány alapján a felperes 1994. december l-jével kezdte meg egyéni vállalkozói tevékenységét.
1996. április 18-án került a vállalkozói igazolványába bejegyzésre az, hogy tevékenységét vegyiáru-kiskereskedéssel bővíti; vásározással.
A felperes vállalkozói tevékenysége, tevékenységi köre ugyanis szaktanácsadás volt (agrokémia, korrózióvédelem).
A felperes 1995. évben vegyiáru-kiskereskedéssel is foglalkozott, festék-veg...
AVI 1998.9.90 I. A megbízólevél jelentőséggel kizárólag a helyszíni ellenőrzés során, illetőleg az ismételt ellenőrzés tilalmának betartása szempontjából bír (1990. évi XCI. tv 53-64. §).
II. Nem tiltja törvény az eredetileg egy adónemre indult ellenőrzés utólagos kiterjesztését (1990. évi XCI. tv. 51. §).
III. Költségként csak a bevételszerző tevékenységgel közvetlenül összefüggő kiadások számolhatók el, így áfa-levonásra is csak ebben a körben beszerzett termékekkel kapcsolatban kerülhet sor [1991. évi XC. tv. 4. § (1) bek., 12. § (1) és (3) bek., 1. sz. melléklet B, fejezet 2. pont, 1992. évi LXXIV. tv 33. § (1) bek. a) pont].
IV. Az adóellenőrzés során a tényállás megállapításakor az adózó könyvvezetési adataiból és számviteli bizonylatainak tartalmából kell kiindulni. Azt, hogy ezek tartalmilag vagy alakilag nem felelnek meg a számviteli előírásoknak, az adóhatóságnak kell bizonyítania [1990. évi XCI. tv 51. § (2) és (7) bek.].
A város polgármesteri hivatalának jegyzője által kiadott vállalkozói igazolvány alapján a felperes 1994. december l-jével kezdte meg egyéni vállalkozói tevékenységét.1996. április 18-án került a vállalkozói igazolványába bejegyzésre az, hogy tevékenységét vegyiáru-kiskereskedéssel bővíti; vásározással.
A felperes vállalkozói tevékenysége, tevékenységi köre ugyanis szaktanácsadás volt (agrokémia, korrózióvédelem).
A felperes 1995. évben vegyiáru-kiskereskedéssel is foglalkozott, festék-vegyiáru boltot alakított ki D., D. Gy. u. 12. sz. alatt lévő garázsból. Üzlethelyiség kialakításához különböző berendezési tárgyakat és építőanyagokat vásárolt számlák alapján. A bolt kialakításának költségét a felperes mint a saját vállalkozása költségét számolta el; a boltban egyébként vegyiáru-kiskereskedést nem végzett. A beszerzett vegyi áru termékeket 1995 novemberében-decemberében folyamatosan adta át édesanyja (B. Józsefné) részére átvételi elismervényen.
A felperes édesanyja bérelte a helyiséget és ő végzett háztartási vegyiáru-kiskereskedelmet. A felperes a becsatolt számlák, bizonylatok alapján 189 433 Ft költséget kívánt elszámolni 1995-ben, amelyet a már említett B. Józsefné által működtetett üzlethelyiségben használtak fel, nem pedig a felperes vállalkozásában.
Az 1995-ben átadott vegyi árukat a felperes 1996 április hónapban számlázta le 282 971 Ft értékben, az átvételi elismervényen átadott áruk egy részéről számla nem készült. Ennek értéke a felperes által becsatolt árkalkuláció, illetve az árubeszerzési-árueladási számlák alapján megállapított általános haszonkulccsal (13,11%) került meghatározásra, mintegy 151 187 Ft értékben. Így a felperes 1995 november-december hónapra összesen 934 148 Ft értékű árut adott át édesanyjának.
A felperes által átvételi elismervényen átadott és feltüntetett áruféleségeknek megfelelő termékeket a felperes édesanyja értékesítette az üzletben.
Az APEH megyei igazgatósága 1996-ban két adóellenőrzést végzett a felperesnél; mégpedig a 12383 sz., 1996. május 2-án kiadott megbízólevél alapján az 1995. évi magánszemélyek jövedelemadó-kötelezettségét, a 24427 sz., 1996. augusztus 29-én kiadott megbízólevél alapján az 1995. évi és az 1996 január-júniusi időszaki általános forgalmiadó-kötelezettség teljesítését ellenőrizte az adóhatóság.
A vizsgálati megállapításokról jegyzőkönyvet készített az adóhatóság, amelyre a felperes észrevételt tett, zárótárgyalás tartását is kérte. Erre 1996. december 13-án került sor, erről külön jegyzőkönyv készült.
Az elsőfokú adóhatóság határozatában a felperes terhére általános forgalmiadó-nemben 1995. IV. negyedévre 128 000 Ft adókülönbözetet, ugyanennyi adóhiányt állapított meg. 20 000 Ft adóbírság előírását rendelte el, valamint 44 594 Ft késedelmi pótlékot is előírt.
E határozat - többek között - rögzíti, hogy a felperes korábban adószámmal rendelkező egyéni vállalkozó volt, tevékenységét nem bővítette ki, erre lehetősége lett volna. Így nem számolhatja el költségei között azokat, amelyek nem vállalkozásához kapcsolódnak.
Az áfa-törvény csupán a kezdő vállalkozók esetében engedélyezi, hogy a vállalkozás kezdetét megelőző 36 hónapon belül és a vállalkozással kapcsolatos költségeit elszámolja az adózó. A felperes viszont már nem minősült kezdő vállalkozónak, adószámmal rendelkezett, így csak a tevékenységi körét bővíthette volna. Ezért nem vonható le az előzetesen felszámított adó, ha az adóalany a terméket és a szolgáltatást egészben vagy részben nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez használja fel, illetve hasznosítja.
A felperes fellebbezett e határozat ellen, az alperes határozatában helybenhagyta az előbb megjelölt elsőfokú határozatot.
Az elsőfokú adóhatóság - utólagos adómegállapítást tartalmazó - határozatát saját hatáskörben kiegészítette. Felhívta a felperest, hogy számvitelét a határozatban előírtaknak megfelelően állítsa helyre és a határozatban felsorolt számlákat módosítsa úgy, hogy azok kelte az 1995. november 10-én, illetve 16-án kiállított átvételi elismervények keltével egyező legyen.
E határozatot egészítette ki az elsőfokú határozat, amely ellen a felperes fellebbezett.
Az alperes határozatával mindkét - az előbb megjelölt számú - elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes a két másodfokú határozat ellen - külön-külön - keresettel élt.
A felperes kereseteiben az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését és az alperes perköltségben való marasztalását kérte.
Eljárásjogi jogszabálysértésekre hivatkozott, a megbízólevelek kiadásával, a vizsgálatok tárgyával, adónemével, a jegyzőkönyv-készítési móddal, a megbízólevél és jegyzőkönyv aláírásával. Mindezeket jogszabálysértőnek találta azért, mert a megbízólevélre az aláírás alá kézírással záradék került felvezetésre, új főrevizor került bevonásra. Aláírás, dátum, pecsét nélkül. E megbízólevéllel készítendő kapcsolódó pénzforgalmi ellenőrzés még nem fejeződött be, a jegyzőkönyv készítésénél nem volt jelen T. Cs. Andrea, az utólagos javítások is elfogadhatatlanok.
Azt állította a felperes, hogy kifejezetten az adóalanyiságot eredményező tevékenységhez számolta el költségeit és valós számlázás történt közte és az édesanyja között, valós érétkesítés és pénzmozgás a számla kiállításának időpontjában. Készpénzfizetési számlát állított ki, így áfa szempontjából teljesítésnek a pénzügyi rendezés időpontját kell tekinteni.
Kifogásolta a felperes, hogy az adózó javára szóló nyilatkozatokat nem vette figyelembe és megtévesztette a felperest a megbízólevelekkel, a folyamatban lévő vizsgálatokkal. Egyszer a már folyamatban lévő vizsgálat kiterjesztéséről, máskor újabb vizsgálat indításáról szól a főrevizor. Az iratok a jogszabályban írtaknál lényegesen hosszabb ideig kerültek bevonásra az adóhatóság részéről.
Az adóhatóság olyan intézkedések megtételére kötelezte a felperest, amelyek ellentétesek a számviteli törvény rendelkezéseivel, az értékesítés dátumául az annak kapcsán kiállított számlán a tényleges értékesítés dátumát kell megjelölnie. Ezzel szemben az alperes arra kötelezi a felperest, hogy az áru tulajdonjogának tényleges megváltoztatása napja helyett, az áru birtoklásának napját jelölje meg az értékesítés dátumául. Ez ellentétes a jogszabállyal, de a tényekkel is.
A felperes szerint sem a kiegészítés, sem az azt jóváhagyó határozat nem tartalmaz olyan konkrét tényeket és bizonyítékokat, amelyek azt igazolnák, hogy az áru konkrét átadásával megtörtént az áru tulajdonjogának átruházása, az alperes kijelenti, minden konkrét bizonyíték nélkül, azaz az átadással egyúttal a tulajdonjog átadása is megtörtént.
A felperes kifogásolta, hogy a másodfokú határozatok megállapításai nincsenek jogszabályi hivatkozással alátámasztva, az alperesi határozatok értelmezhetetlenek; különös tekintettel a haszonkulcs számítását illetően.
Az alperes írásbeli nyilatkozatai szerint a felperesi keresetek nem megalapozottak.
Hivatkozott az adózás rendjéről szóló, módosított 1990. évi XCI. tv (a továbbiakban: Art.) 51. §-ának (1) bekezdésében, illetve 53. §-ának (3) bekezdésében írtakra. Azt állította, hogy a felperesnél egymástól teljesen független, két különböző adónemre és csak részben azonos időszakra vonatkozó ellenőrzésre került sor, amelyet a megbízólevelek kétséget kizáróan bizonyítanak. A korábban induló személyi jövedelemadó-ellenőrzéshez becsatolt iratanyagot az adóhatóság az áfa-ellenőrzés során is felhasználta.
Az alperesi adóhatóság 1995. III., illetve IV. negyedévre tett áfa-megállapításait arra alapozta, hogy a felperes egyrészt az elszámolandó adó meghatározásakor olyan beszerzésekhez kapcsolódó előzetesen felszámított és levonható adó összegét vett figyelembe, amelynek levonását az 1995. évben hatályos, általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (a továbbiakban: áfa-törvény) 33. §-ának (1) bekezdése tilalmaz.
Ezen túl az adóhatóság adófizetési kötelezettséget állapított meg azon termékek értékesítése után, amelyeket a felperes a vizsgált időszakban az átvételi elismervények tanúsága szerint az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenysége köréből kivont, más tulajdonába, használatába ellenérték nélkül átadott.
E ténynek kétségbevonhatatlan bizonyítéka a felperes által csatolt átvételi elismervények, erre tehát további bizonyítást nem kellett folytatni.
A fizetendő adó összegének meghatározásakor az adóhatóság figyelemmel volt a felperes részéről az 1996 áprilisában kibocsátott készpénzfizetési számlákon szereplő termékek árára, valamint a le nem számlázott termékek esetében a felperes árkalkulációjára.
Idézte továbbá az alperes az Art. 4. §-ának (1) bekezdésében, 86. §-ában, 56. §-ának (3) bekezdésében írtakat. Utalt a Legfelsőbb Bíróság KK. 31. sz. állásfoglalására, amely szerint az ügy érdemét nem érintő eljárási hiba nem vezethet a határozat hatályon kívül helyezéséhez.
A felperes által kifogásolt megbízólevelek kiállítására úgy nyilatkozott az alperes, hogy erre sem az Art., sem a szubszidiárius jogszabály [a módosított 1957. évi IV. tv (Áe.)] nem tartalmaz rendelkezést. Így a jogszabálysértés kizárt, az Art. a megbízólevél bemutatásával kapcsolatban kizárólag a helyszíni ellenőrzés tartalmaz rendelkezést, az 56. § (3) bekezdésében.
A megbízólevélnek csak annyiban van jelentősége, hogy az ellenőrzést kizárólag az abban szereplő időszakok és adónemek vonatkozásában végezheti az adóhatóság, továbbá hogy az ismételt ellenőrzésre vonatkozó törvényi tilalmat ne sértse meg a revízió; végezetül, hogy az adózó az ellenőrzés megkezdését tudomásul vegye.
Valótlannak mondta az alperes azt a felperesi állítást, hogy az adóalanyt megtévesztette volna az adóhatóság. Nem tiltja semmi, hogy a vizsgálat céljából bevont iratanyag tanulmányozása után az adóhatóság más adónemre nézve adóellenőrzést folytasson. Nincs jogszabályi korlátja annak, hogy - a szabad bizonyítás elvével összhangban - később indult ellenőrzésről a korábban, az adózó ügyében készült jegyzőkönyvben rögzítésre került nyilatkozatot felhasználhassa.
Végezetül hangsúlyozta az alperes, hogy az Art. 79. §-ának (5) bekezdésében foglaltak szerint az adóhatóság kötelezheti az adózót a számviteli szabálytalanságok megszüntetésére.
A felperesi állítással szemben a kiegészítő határozatban foglalt döntést helybenhagyó másodfokú határozat nem tartalmazott olyan utalást, amely szerint az alaphatározatban elírás történt volna.
A határozat második oldalának utolsó bekezdéséből kitűnik, hogy az elírás a kiegészítő határozatban történt, mégpedig abban a részében, ahol az elsőfokú adóhatóság a kiegészítő határozat meghozatalának eljárásjogi alapjára hivatkozott.
Az elírás nyilvánvaló volt, hiszen nem az elsőfokú határozat módosítására, hanem annak kiegészítésére került sor.
Az adóhatóság a határozat kiegészítésével sem az adóigazgatási eljárás, sem az államigazgatási eljárás szabályait nem sértette meg. így a felperes kereseteinek elutasítását és költsége megállapítását kérte.
Az elsőfokú bíróság állásfoglalása szerint a felperes keresetei megalapozatlanok.
A felülvizsgálat során a bíróság azt állapította meg, hogy két különböző adónemre folytatott vizsgálatot (magánszemélyek jövedelemadója, illetve általános forgalmi adó) az adóhatóság, függetlenül attól, hogy a vizsgálat alá vont időszakok esetében volt megegyező is; az pedig az 1995-ös év.
Az adóellenőrzés a megbízólevél bemutatásával megkezdődött, a megbízólevél tartalmára vonatkozóan pedig külön jogszabályi előírás nincs, így nem igazolódott az a felperesi állítás, hogy a megbízólevelek kiadásával, a vizsgálatok végzésével az alperes megtévesztette volna a felperest.
Az Art. 18. §-ának (1) bekezdése rögzíti, hogy az ellenőrzést az adóhatóság az adó, a költségvetési támogatás alapjának, összegének megállapításához szükséges iratok, bizonylatok, könyvek, nyilvántartások, számítások és egyéb tények, adatok, körülmények megvizsgálásával folytatja le.
Az adózó a felsorolt iratokat az adóhatóság rendelkezésére bocsátja, illetve az ellenőrzéshez szükséges tények, körülmények, egyéb feltételek megismerését biztosítja. Az ellenőrzés során az adózó és az alkalmazottja az adóhatóság részére az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást megadja. Így tehát az adóhatóság iratbekérése, vizsgálat folytatása sem kifogásolható eredménnyel, mert az nem volt jogszabálysértő. A felperes iratbetekintési jogával az ellenőrzés időtartama alatt is élhetett, önrevízióval már valóban nem.
Az iratok bevonásának, benntartásának határidejét pedig alakszerű határozattal meghosszabbította az elsőfokú adóhatóság.
Ellenőrzéssel lezárt időszak ismételt ellenőrzésére azonos adónemben nem került sor a perben vizsgálandó esetben.
A vizsgálat rendelkezésére álló számlák, bizonylatok alapján határozta meg az adóhatóság az általános forgalmiadó-kötelezettséget, olyan árukat vett figyelembe, amelyek szerepeltek a beszerzési, átadási bizonylatokon.
Az áfa-törvény 33. §-ának (1) bekezdése pedig azt tartalmazza, hogy nem vonható le az előzetesen felszámított adó, ha az adóalany a terméket és a szolgáltatást egészben vagy részben nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységéhez használja fel, hasznosítja.
A felperes pedig nem folytatott vegyiáru-kiskereskedelmi tevékenységet abban a kialakított üzlethelyiségben, amelynek felújítási kiadásait költségként kívánt elszámolni.
Az átvételi elismervényen átadott áruk 25%-os áfa-kulcs alá tartoznak és az áfa-törvény 7. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint termékértékesítésnek minősül az is, ha az adóalany a terméket az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenysége köréből kivonja, ideértve a más tulajdonába történő ellenérték nélküli átadást is, kivéve a (3) bekezdésben meghatározott eseteket. Az ebben megfogalmazottak pedig a felperesre nem vonatkoznak. Így tehát a felperes áfa-fizetési kötelezettsége is megalapozott az alperesi határozatban.
A számvitelről szóló 1991. évi XVIII. tv 1. §-ának (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a gazdálkodónak könyvelnie kell mindazon gazdasági eseményeket, amelyek az eszközökre és a forrásokra, illetve a tárgyévi eredményre gyakorolt hatását a beszámolóban ki kell mutatni.
A (3) bekezdés értelmében pedig a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak, bizonyíthatóknak, kívülállók által is megállapíthatóknak kell lenniük.
A 7. § pedig azt tartalmazza, hogy a bevételeknek és a költségeknek ahhoz az időszakhoz kell kapcsolódniuk, amikor azok gazdaságilag felmerültek.
A 83. § (1) bekezdése szerint minden gazdasági műveletről, eseményről, amely az eszökök, illetve az eszközök forrásainak állományát és összetételét megváltoztatja, bizonylatot kell kiállítani. A gazdasági műveletek folyamatát tükröző összes bizonylat adatait a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni kell. A számviteli nyilvántartásba csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján szabad adatokat bejegyezni.
E fentebb rögzített jogszabályhelyek alapján rendelkezett az alperes arról, hogy a felperes a számvitelét a határozatban előírtaknak megfelelően állítsa helyre.
A felülvizsgálat során az elsőfokú bíróság úgy foglalt állást a peres ügyben, hogy az alperesi határozatok - az idézett jogszabályhelyek szerint - nem törvénysértőek, ezért a felperes kereseteit elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az alperes határozatait az elsőfokú határozatokra is kiterjedő hatállyal hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte, mellőzve a felperes perköltség megfizetésére való kötelezését.
Az indokolás szerint a felperes által a fellebbezésben is felsorakoztatott eljárásjogi kifogások túlnyomórészt megalapozatlanok, és nem hatottak ki az alperes határozatának érdemi részére.
Az adóhatósági ellenőrzéssel kapcsolatban az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény VI. fejezete tartalmaz rendelkezéseket. Ezen belül az ellenőrzés lefolytatására vonatkozó előírásokat az Art. 53-64. §-ai szabályozzák.
Az 56. § (3) bekezdéséből következően a megbízólevélnek kizárólag helyszíni ellenőrzés esetén van jelentősége, és csak abból a szempontból, hogy az ellenőrzést végző alkalmazott ellenőrzési jogosultságát az adózó kontrollálni tudja. Jelentősége lehet továbbá a megbízólevélnek az Art. 54. §-ának (1) bekezdésében foglalt ismételt ellenőrzés tilalma is, megjegyzi azonban a megyei bíróság, hogy adott esetben annak eldöntése szempontjából, hogy az ismételt ellenőrzés korábbi ellenőrzéssel lezárt időszakot érint-e, elsősorban a korábbi ellenőrzést lezáró jegyzőkönyv, illetőleg határozat tartalma bír jelentőséggel.
A fellebbezésben felhozott további eljárási szabálysértésekre vonatkozóan az Art. hivatkozott rendelkezései konkrét előírást nem tartalmaznak, és nem szabályozzák ezeket a kérdéseket a kisegítő rendelkezésként alkalmazandó 1981. évi I. törvény rendelkezései sem.
Ennélfogva nem volt akadálya annak, hogy az Art. 51. §-ának generális szabálya alapján az eredetileg a felperes személyi jövedelemadó-bevallását, illetve visszaigénylési jogosultságát érintő adóhatósági ellenőrzést akár annak kiterjesztésével, akár újabb ellenőrzés keretében kövesse a felperes általános forgalmiadó-bevallása helyességének vizsgálata.
Mindezek mellett az alperes a perben helyesen hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 31. számú állásfoglalására, amelynek értelmében eljárási törvénysértésre hivatkozással csak abban az esetben van helye a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezésének, ha az eljárási törvénysértés a határozat érdemére is kihatott. A felperes beadványai, illetőleg a perbeli nyilatkozatai azonban okozati összefüggést mutató előadást ebben a keretben egyáltalán nem tartalmaztak.
Alaptalan a felperes fellebbezése a vegyiáru-üzlet kialakításával kapcsolatos beszerzéseket terhelő általános forgalmi adó levonhatóságával kapcsolatos részében.
A perbeli időszakban, 1995-ben hatályban volt a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló többször módosított 1991. évi XC. törvény 4. §-ának (1) bekezdése, 12. §-ának (1) és (3) bekezdése, valamint az 1. számú melléklet B) fejezetének 2. pontja alapján az önálló tevékenységet folytató magánszemély a költségek elszámolására csak akkor volt jogosult, ha azok a bevételszerző tevékenységgel közvetlenül összefüggtek. Ezzel összhangban zárta ki az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény ugyancsak a perbeli időszakban hatályos 33. §-a (1) bekezdésének a) pontja, a nem az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységhez felhasznált termékre felszámított általános forgalmi adó levonhatóságát.
A perbeli iratok tanúsága szerint a felperes bejelentett és tényleges vállalkozási tevékenysége az üzlet kialakításához szükséges termékek beszerzése idején nem terjed ki a vegyi áruk forgalmazására, következésképpen a hivatkozott jogszabályi rendelkezésekből következően az üzlet kialakításához beszerzett áruk beszerzési árát költségként nem számolhatta el, továbbá ezzel összefüggésben nem volt jogosult az azokra felszámított általános forgalmi adó levonására sem.
Megalapozott a felperes fellebbezése azonban a B. Józsefné részére átadott árukészlettel kapcsolatos általános forgalmiadó-fizetésre, illetőleg a számviteli rend helyreállítására kötelezést tartalmazó határozati rendelkezést sérelmező részében.
Az Art. 51. §-ának (2) és (7) bekezdéséből következően az adóellenőrzés során mindenekelőtt az adózó könyvvezetési adataiból és számviteli bizonylatainak tartalmából kell kiindulni. Abban az esetben, ha mindezek nem felelnek meg a számvitelről szóló többször módosított 1991. évi XVIII. törvény perbeli időszakban is hatályos 15. §-a (3) bekezdésében, illetőleg 84. és 85. §-aiban foglalt alapelveknek, az Art. 51. §-ának (7) bekezdése alapján az adóhatóságot terheli annak bizonyítása, hogy a gazdasági esemény nem a számviteli bizonylatokban rögzített időpontban, illetőleg nem olyan módon történt meg.
A perbeli esetben az alperes határozata azt a megállapítást tartalmazza, hogy a felperes által 1995 novemberében és decemberében B. Józsefné nevére kiállított átvételi elismervények, valamint az 1996 áprilisában ugyancsak B. Józsefné nevére kiállított számlák tartalmától eltérően az azokban szerepeltetett árukészlet tulajdonjogának átruházása már 1995 novemberében és decemberében megtörtént, következésképpen a felperes a bevallásától eltérően az árukészletre felszámított általános forgalmiadó-bevallására és befizetésére nem 1996. II. negyedévében, hanem már 1995. IV. negyedévében köteles volt.
Az alperes e határozati megállapítását azonban a becsatolt iratok nem támasztják alá, e körben a tényállás teljes felderítése elmaradt.
A periratokhoz csatolt bizonylatok tartalma önmaguknak is ellentmond, azokból logikus, okszerű következtetést a tulajdonátszállás időpontjára levonni nem lehet.
Az 1995. november és december hónapjában kiállított átvételi elismervényeken a felperes mint szállító, B. Józsefné pedig mint vevő került feltüntetésre. Ezek a bizonylatok önmagukban még annak alátámasztására sem alkalmasak, hogy az árukészlet előzőleg egyáltalán a felperes tulajdonában volt-e, azt saját néven szerezte-e be. Ugyanakkor a felperes által becsatolt, és B. Józsefné saját vállalkozásában készített 1995. december 31-i leltár szerint B. Józsefné az átadott készletet idegen áruként tartotta nyilván.
A felperes leltárkimutatása az iratok közt nem lelhető fel, ennélfogva nincs arra adat, hogy a szóban forgó árukészlet saját tulajdonként való nyilvántartására kinél került sor.
A felperes tagadásával szemben és B. Józsefné saját árukészlet-nyilvántartásának hiányában az alperes azon határozati megállapítása is teljességgel megalapozatlan, mely szerint B. Józsefné a felperes által átadott árukészletből már 1995-ben, tehát az 1996. áprilisi kiszámlázást megelőzően értékesítést végzett volna.
Az árukészlet átadásának jogcímeként a felperes a közigazgatási eljárásban és a bírósági eljárásban sem tett egyértelmű nyilatkozatot, a rendelkezésre álló bizonylatok és nyilvántartások tartalmának ellentmondásossága folytán ezért az ügylet tényleges tartalma nem állapítható meg, következésképpen minden alapot nélkülöz az alperes azon feltételezése, miszerint az árukészlet tulajdonjogát a felperes már 1995 novemberében és decemberében átruházta volna B. Józsefnére.
A rendelkezésre álló adatok alapján nem látszik alkalmazhatónak az áfa-törvény 7. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt jogszabályi rendelkezés sem, mivel az kizárólag arra az esetre vonatkozik, amikor az adóalany a végső fogyasztó pozíciójába kerül a termék gazdasági tevékenység köréből való kivonásával.
A perbeli ügy tanúsága szerint azonban az árukészlet az áruforgalomból kivonásra nem került, azt az egyéni vállalkozó felperes még ki nem derített jogcímen átadta az ugyancsak egyéni vállalkozó édesanyjának, aki pedig azt az eddigi adatok szerint a kereskedelmi forgalomban továbbértékesítette.
Ilyen körülmények mellett pedig a felperes nyilvánvalóan nem tekinthető végső fogyasztónak.
Megállapítható ugyanakkor - a felperes fellebbezésében foglaltakkal ellentétben -, hogy a felperes áfa-nyilvántartása arra semmiképpen sem utal, hogy az árukészletre vonatkozóan a felperes az áfa-törvény 20. §-ának (1) bekezdésében szabályozott lehetőséggel élve elhalasztotta volna az adófizetési kötelezettségének teljesítését. E törvényi rendelkezés ugyanis nem az adófizetési kötelezettség keletkezését, hanem a teljesítését engedi halasztani, következésképpen ezt a szándékot a nyilvántartás csak abban az esetben tükrözné, ha az adófizetési kötelezettség keletkezését már 1995 novemberében és decemberében megállapította volna a felperes, azonban jelezte volna, hogy annak teljesítését elhalasztotta. Erre viszont az iratok közt elfekvő felperesi áfa-nyilvántartás egyáltalán nem utal.
A fentiekben kifejtettekre tekintettel tehát az eljárás e részének megismétlése szükséges, amelynek körében az adóhatóságnak a még fellelhető bizonyítékok beszerzésével a tényállást teljes körűen tisztáznia kell.
Ebben a körben nem mellőzhető B. Józsefné tanúkénti meghallgatása a saját árukészlet nyilvántartásának beszerzése, értékelése és egybevetése az általa a perbeli időszakban történt érétkesítések volumenével.
Meg kell továbbá vizsgálni, hogy a felperes a vonatkozó árumennyiséget saját nevében, saját tulajdonaként, avagy eleve térítésmentes átadás céljára szerezte be, amely esetben áfa fizetésére nem köteles, viszont ez esetben az áfa-törvény 33. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján nyilvánvalóan áfa levonására sem volt jogosult. Abban az esetben azonban, ha a felek ilyen tartalmú megállapodásukat a későbbiekben, 1996-ban módosították és az eredetileg térítésmentes átadásnak minősülő jogügylet módosításával utóbb a vételár kifizetésében állapodtak meg, ennek adójogi konzekvenciáit ennek megfelelően kell levonni.
A fenti indokok alapján a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatva az alperes határozatait a Pp. 339. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával az elsőfokú közigazgatási határozatokra is kiterjedő hatállyal hatályon kívül helyezte és az elsőfokú közigazgatási szervet új eljárásra kötelezte.
Az új eljárás során a már kifejtetteken kívül fel kell hívni a felperest az általa B. Józsefnével kötött megállapodás tartalmának teljes körű közlésére, a készletátadás jogcímének pontos megjelölésére és e nyilatkozatot a beszerzendő további nyilvántartásokkal, valamint B. Józsefné tanúvallomásában előadottakkal egybevetve kell megállapítani a gazdasági esemény tényleges tartalmát és a tulajdonátruházás tényleges időpontját.
(Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 3.Pf.20.944/1998. sz.)