26713 találat a(z) jogeset cimkére

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) az ellenérdekű fél kérelme alapján meghozott határozatával a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. tv. (továbbiakban: Vt) 5. §-a (2) bekezdésének a) pontjára hivatkozással törölte az 1997. április 16-i elsőbbségű, 157059 lajstromszámú "GILAN" ábrás védjegyet valamennyi áruosztály tekintetében megállapítva, hogy a "Gilan" megjelölést az ellenérdekű fél azonos, illetve hasonló árukkal kapcsolatban korábbtól fogva, 1991. óta használt...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az adós gazdálkodó szervezet fizetésképtelenségét megállapító, s emiatt a felszámolását elrendelő bírósági végzés 2000. március 14-én emelkedett jogerőre, majd a Cégközlöny 2000. április 6-i számában került közzétételre. A felszámolási eljárás során, 2000. május 16-án a hitelező kifogással élt a felszámoló igény-nyilvántartásbavételi intézkedése ellen. Az elsőfokú bíróság a végzésével a hitelező kifogását elutasította.
A végzés indokolásában megállapított tényállás szerint az adós gazdálkodó...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperesek a módosított keresetlevelükben a határozott időre szóló intézményvezetői megbízásuk visszavonása jogellenességének megállapítását, és a vezetői pótlékuknak a határozott idő elteltéig számított összege megfizetését kérték.
A megyei munkaügyi bíróság az ítéletével megállapította, hogy az alperes a felperesek vezetői megbízását jogellenesen vonta vissza, és ennek alapján kötelezte az alperest az I. rendű felperes esetében a közalkalmazotti jogviszonya megszűnéséig, a II. rendű felp...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes az adóhatósághoz benyújtott kérelmében az adóhatóság által elkésetten kiutalt általános forgalmi adó összege után a késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamat megállapítását és a számlájára való átutalását kérte.
Az alperes az adóhatóság elsőfokú határozatát megváltoztatva a felperes javára 1 063 000 Ft késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatot állapított meg, amelynek előírását a felperes adófolyószámláján elrendelte. Megállapította, hogy a felperesnek 227 000 Ft adóhátraléka van,...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az APEH Igazgatósága a T. A. ellen folyamatban lévő adóvégrehajtási eljárásban lefoglalta T. A-nak az A. Korlátolt Felelősségű Társaságban (a továbbiakban: cég) lévő üzletrészét és 2001. december 18-án az elsőfokú bíróságtól kérte a lefoglalás tényének cégjegyzékbe való bejegyzését.
Az elsőfokú bíróság 16. sorszámú végzésében a kérelmet elutasította. Álláspontja szerint az 1997. évi CXLV. tv. (továbbiakban: Ctv.) 12. § (6) bekezdése értelmében nincs mód a foglalás tényének bejegyzésére, mive...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az ÁPV Rt. Igazgatósága az 1996. április 11-én módosított 172/194. (V. 2.) számú határozatában arról döntött, hogy az M. Rt. törzsrészvényeiből 278 833 darab, egyenként 10 000 Ft névértékű részvényt 236,1%-os árfolyamon 50%-os vételár kedvezménnyel elad az M. Rt. dolgozóinak, illetve a dolgozók által a részvények megvásárlására létrehozott szervezetnek. Az M. Rt. 1996. május 22-ei közgyűlésén hozzájárult az MRP Szervezet létrehozásához.
Az alperes az ÁPV Rt. által felajánlott részvények megv...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A cégbíróság 1995. február 23. napján jegyezte be a cégjegyzékbe a P. 2000 Korlátolt Felelősségű Társaságot, amelynek 2000. április 20. napjától J. M. és L. L. a tagjai; cégjegyzésre jogosult ügyvezetője L. L.; a társaság fő tevékenysége a hatályos cégkivonat alapján a 4521'03 alatti épület, híd, alagút, közmű, vezeték építése; a társaság tevékenységi körei között egyebek mellett épületbontás, földmunka; tetőszerkezet-építés, tetőfedés, vízszigetelés; autópálya, út, repülőtér, sport-játéktér ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

Az I. r. felperes házastársa, a II-V. r. felperesek édesapja: N. I. 1995. július 8-án éjjel a mellkasában, a karjában és a hátában keletkezett fájdalmai miatt az I. r. felperessel együtt felkereste a III. r. alperes ügyeletét, amelyet akkor az 1992. november 1-jétől munkaszerződéssel, majd 1995. április 18-tól megbízási szerződéssel alkalmazott II. r. alperes látott el. A II. r. alperes az elvégzett vizsgálatok alapján az EKG készülék használatát nem tartotta indokoltnak, diagnózisként víruso...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A Legfelsőbb Bíróság 2001. november 8-án meghozott végzésével bírálta el az elsőfokú bíróság 8. sorszámú és 13. sorszámú végzései ellen a cég által benyújtott fellebbezéseket. A cég 2001. november 20-i keltezésű és az elsőfokú bírósághoz 2001. november 22-én benyújtott beadványában közölte, hogy ezen - már elbírált - fellebbezéseit visszavonja és egyben kérte a lerótt 600 000 Ft cégbejegyzési illeték 90%-ának visszatérítését. Az elsőfokú bíróság ezt a beadványt a Legfelsőbb Bíróságra 2001. no...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes raktáros munkakörben fennálló munkaviszonyát az alperes 1999. március 1-jén kelt rendes felmondással megszüntette. Indokolásként a VT H. Rt. Ellenőrzési Osztálya vizsgálati jelentésében foglalt késedelmes és pontatlan raktári számítógépes adatrögzítésre, hiányos és nem dokumentált üzemi vételezésre hivatkozva megállapította, hogy a raktári nyilvántartás területén sorozatos hibák történtek, a munkavállaló a raktáros munkakör betöltésére alkalmatlanná vált.
A felperes keresetlevele ...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes fellebbezésére az alperes 1999. november 22. napján kelt határozatával helybenhagyta elsőfokú hatósága az 1998. március 16. napján kelt határozatát, amelyben a Gy.-i A. Bt.-nél 1994-1995-1996. évekre végzett átfogó adóellenőrzés alapján a társaságot 9 853 000 forint adóhiánynak minősülő adókülönbözetet, 4 220 000 forint adóbírság, 7 097 229 forint pótlék és 100 000 forint mulasztási bírság megfizetésére kötelezte. Az alperes a tényállás megállapításánál a társaságnál fellelt számlá...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A C.-I. Ingatlanforgalmazó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. az 1997. november 15-én kelt szétválási okirat alapján két új, a Cégbíróság által a cégjegyzékbe bejegyzett egyszemélyes részvénytársaságra vált szét. Az egyes cégeket megillető vagyont, valamint a cégeket illető jogokat és terhelő kötelezettségeket a felperes és a C.-I. Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Rt. az okirat szerint osztotta meg. Ennek alapján a felperes megszerezte a Budapest XII. kerületi lakásingatlant, valamint a XVIII....

Jogszabályok és jogi tartalmak

A felperes képviselője útján 1998. december 30-án az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Igazgatóság Ügyfélszolgálati Irodáján határidőben be nem nyújtott bevallás pótlására szolgáló bevallást nyújtott be az 1993. V-XI. havi általános forgalmi adónemre. A pótbevalláson a felperes összesen 32 802 000 Ft-ot vallott be. A bevallott összegek kiutalását vagy más adónemre történő átvezetést nem kért. Utóbb a felperes 1999. április 14-én az adóhatósághoz a 9917-es számú nyomtatvány benyújtásával ké...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A vámhivatal 2000. február 3-án tartott jövedéki ellenőrzést és próbavásárlást a felperes által üzemeltetett Sz., H. u. 118. szám alatti G. vendéglőben. A próbavásárlás során az eljáró ellenőrök mézes pálinkát rendeltek, melyet vegyes pálinkából készültnek találtak. Az ellenőrzés során lefoglalásra került a két üvegben található, összesen 1,75 liter mézes pálinka. A felperes a mézes pálinka elkészítéséhez szükséges vegyes pálinka származását megfelelően igazolta és meghallgatása során elmondt...

Jogszabályok és jogi tartalmak

A munkaügyi bíróság a közbenső ítéletével - a felperes keresete szerint - megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a munkaviszonyát, és a munkaviszony a közbenső ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg.
A megállapított tényállás szerint a felek szóban létesítettek munkaviszonyt, konyhai kézilány munkakörre, 180 Ft/óra munkabérrel, a munkavégzés helyeként az alperes által üzemeltetett M Csárdát megjelölve. A felperes 1999. augusztus 24-éig végzett munkájáért az alper...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Időszaki elszámolás vs. gyűjtőszámla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Fényképészet – teljesítés helye

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

EU-BÓL új 1000 cm^3 motor vásárlása

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink