adozona.hu
AVI 2004.4.44
AVI 2004.4.44
Amennyiben a fél adózatlanul beszerzett terméket belföldön értékesít, a fogyasztási adót köteles megfizetni (1991. évi LXXVIII. tv. 4. §)
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A vámhatóság 1997. november 13-án jövedéki ellenőrzést tartott a felperes B., Ö. u. 151. számú telephelyen. Az ellenőrzés két ügyletet kifogásolt. Megállapította, hogy a felperes 1996. január 8-tól 1996. január 31-ig terjedő időszakban összesen 157 510 Hlf. finomszeszt értékesített adózatlanul az S. Bt. részére. A felperes adómentes beszerzésre jogosult volt, de az adómentes értékesítésre nem. Az adózatlanul vásárolt, de nem közvetlen anyagként felhasznált (értékesített) jövedelmi termék után...
AVI 2004.4.44 Amennyiben a fél adózatlanul beszerzett terméket belföldön értékesít, a fogyasztási adót köteles megfizetni (1991. évi LXXVIII. tv. 4. §)
A vámhatóság 1997. november 13-án jövedéki ellenőrzést tartott a felperes B., Ö. u. 151. számú telephelyen. Az ellenőrzés két ügyletet kifogásolt. Megállapította, hogy a felperes 1996. január 8-tól 1996. január 31-ig terjedő időszakban összesen 157 510 Hlf. finomszeszt értékesített adózatlanul az S. Bt. részére. A felperes adómentes beszerzésre jogosult volt, de az adómentes értékesítésre nem. Az adózatlanul vásárolt, de nem közvetlen anyagként felhasznált (értékesített) jövedelmi termék után a fogyasztási adót nem fizették meg, ezért az jövedéki ellenőrzés alól elvont terméknek minősült.A felperes 1997. március 24-én vásárolt finomszeszt, melynek származását a számlával kívánta igazolni. E számlán eladóként a B. és Fia Bt. szerepelt, amelyhez a felperes szállítólevelet is mutatott. A vámhivatal 1997. december 2-án a B. és Fia Bt. telephelyen ellenőrzést tartott és ott megállapította, hogy ez a Bt. nem értékesített a felperes részére finomszeszt, számlát, szállítólevelet a felperes részére nem állított ki.
Az ellenőrzés eredményeképpen meghozott 1997. december 30-án kelt határozatával a felperest jövedéki törvénysértés elkövetése miatt 410 517 464 Ft jövedéki bírság megfizetésére kötelezték.
A fellebbezés folytán eljáró alperes, mint másodfokú hatóság 1998. március 23-án kelt határozatával az elsőfokú határozatot módosította és a felperes terhére 140 183 900 Ft adóbírságot, 104 158 519 Ft késedelmi pótlékot, és 54 737 000 Ft jövedéki bírságot szabott ki. Az alperes határozatában az elsőfokú határozatot érdemben helybenhagyta, az összegszerűség vonatkozásában azért módosított, mert a másodfokú elbírálás előtt érvényben lépett az 1997. évi CILI. törvény (a továbbiakban: Jöt.), melynek rendelkezései az elsőfokú határozatban foglaltakhoz képest kedvezőbben voltak a felperes javára.
A felperes keresetében e határozatok hatályon kívül helyezését kérte, álláspontja szeríni az 1993. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Jszt.) 6. § 1. pontja és 17/B. § (1) bekezdése alapján a felperes jogosult volt a finomszesz importjára, önálló raktározására és adófizetés nélküli értékesítésre. A felperes hangsúlyozta, hogy szabályosan kiállított számla és szállítólevél alapján jóhiszeműen vásárolta a finomszeszt a B. és Fia Bt.-től.
A per folyamata alatt a hatóság 1999. október 20-án keltezett határozatával kiegészítette a korábbi másodfokú határozatát és felperes terhére 140 183 900 Ft jövedéki adó fizetési kötelezettséget állapított meg.
A felperes utóbb a hatósági határozat kiegészítését is sérelmezte, álláspontja szerint ez valójában a határozat módosítását jelentette, amely módosításra az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 61. § (3) bekezdése nem adott lehetőséget.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, és fenntartotta a határozatában foglaltakat.
A Fővárosi Bíróság 17. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet megállapította, hogy a felperes a 16. számú Vámhivatal jövedéki hatósága által 1995. október 27-én záradékolt mentesítési kérelme alapján fogyasztási adómentesen szerzett be finomszeszt azzal, hogy azt szeszesital vodka gyártásához termeltetéséhez használja fel. A szeszesital termeltetési tevékenységre a felperes rendelkezett jövedéki engedéllyel. A felperes azonban nem a teljes beszerzett finomszesz mennyiségből állítatott elő vodkát, hanem maradt a tulajdonában beszerzett és fel nem dolgoztatott finomszesz, amelyet értékesített. Az értékesítés során fogyasztási adót nem számított fel, nem vallott be, és nem fizetett meg. Az elsőfokú ítélet ismertette a jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről, valamint a bérfőzési szeszadóról szóló 1993. évi LVIII. törvény (Jszt.) 17/B. § (1)-(2) bekezdését, valamint a fogyasztási adóról és a fogyasztási árkiegészítésről szóló 1991. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Fogy. adó tv.) 1. § (1) bekezdését, 3. § (1) bekezdés a) pontját, 4. § (1) bekezdését, 7. § (1)-(3) bekezdését.
A jogszabályi rendelkezések alapján megállapította, hogy a felperes fogyasztási adómentessége csak és kizárólag arra a beszerzésre vonatkozott, amely során beszerzett finomszeszt használtak fel a szeszesital előállításához, vagy bérmunkában termeltetéshez. A felperes az adózatlanul felhasználásra beszerzett, de fel nem használt finomszesz továbbértékesítésekor fogyasztási adómentességre törvényi rendelkezés hiányában nem volt jogosult. Ezért az alperes a jogszabályok alapján törvényesen marasztalta felperest adóbírságban, késedelmi pótlékban, melyek összegszerűségét is jogszerűen határozta meg.
Helytállónak találta az elsőfokú bíróság az alperes határozatát a B. és Fia Bt.-vel kapcsolatos számla vonatkozásában is. A Jszt. 16. § (3) bekezdése, valamint a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (Sztv.) 84. § (2) bekezdése alapján megállapította, hogy a felperes nem bizonyította a bizonyos számlában feltüntetett finomszesz eredetét és származását. Ezért erre vonatkozóan is jogszabályszerű volt a felperes bírság marasztalása.
Végül megállapította az elsőfokú bíróság ítéletében azt is, hogy az alperes a határozata kiegészítéséről az Áe. 48. § (2) bekezdésében biztosított jog alapján törvényesen rendelkezett a kiegészítés a Jöt. 17. § (3) bekezdésén alapulóan jogszerű volt.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett kérte az ítélet megváltoztatását és a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát.
A felperes fellebbezésében arra hivatkozott, hogy az időközben hatályon kívül helyezett jogi rendelkezések megszövegezése nem volt egyértelmű. Ezért is kérte az alperesi hatóság állásfoglalását. Sérelmezte, hogy ezt az állásfoglalást az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe. A felperes mindent megtett a jogszerű eljárás érdekében. A felperes jogi álláspontja szerint a Fogy. adó tv. 7. § (3) bekezdés a) és b) pontja nem együttes feltételnek minősíthető. A felperes a 7. § (3) bekezdés b) pontja alapján mentesítéssel rendelkezett. Fenntartotta azt az álláspontját is, hogy a bírság kiszabásának feltétele kell hogy legyen az adóalany oldalán a felróhatóság. A felperesnél ez a felróhatóság semmiképpen sem volt megállapítható.
A B. és Fia Bt.-nél történt beszerzéssel kapcsolatosan fenntartotta azt az álláspontját, hogy a vásárlás tényét és az eladó személyét bizonyította. Az alperes által feltárt tényekből nem következik a felperes felelőssége. Az értékesítés során nem volt bizonyított a mulasztásuk.
Továbbra is sérelmezte, hogy az eredeti határozat összegszerűségét meghaladó összegű adóterhet állapított meg az alperes több mint három és fél évvel a határozat hozatalát követően kiegészítő határozatban.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A nem vitás tényállás szerint a felperes szeszesital előállítására adómentes finomszesz beszerzésére rendelkezett engedéllyel. A felperes az adózatlanul beszerzett finomszeszt nem használta fel teljes egészében a szeszesital termeltetéséhez, előállításához, hanem annak meghatározott mennyiségét belföldön fogyasztási adómentesen értékesítette.
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg a Fogy. adó tv. 5. § (1) bekezdése alapján, hogy belföldi értékesítésnek minősül az 1. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazása szempontjából az is, ha adózatlan terméket nem termelési célra használnak fel.
A felperes nem termelési célra használt fel adózatlanul beszerzett terméket, hanem belföldön értékesítette. Ezáltal a Fogy. adó tv. 4. § (1) bekezdés b) pontja, illetőleg (2) bekezdése alapján a fogyasztási adót neki kell megfizetni mint vevőnek, illetőleg mint importálónak. Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg ítéletében, hogy a felperes finomszeszt nem állított elő, azt nem termeltetett. A finomszesz értékesítéséhez nem is kért és nem is kapott mentességet, ezért adómentesség hiányában a felperes tevékenysége adóköteles volt. A felperes saját számlás tevékenység keretében importálta adómentesen a finomszeszt az általa termeltetett jövedéki termék közvetlen előállítására. Tehát a felperes kizárólag az általa előállított termék tekintetében volt alanya a fogyasztási adó törvénynek. A felperes nem kért, és nem kapott jövedéki engedélyt az ITJ. 88-12 besorolású finomszesz termelésére és termeltetésére vonatkozóan, így ezen termék értékesítése az S. Bt. részére csak nagykereskedelem keretében történhetett a jövedéki törvény 6. § (3) pontja alapján, amelyre a fogyasztási adó törvény nem adott lehetőséget.
A felperes által hivatkozott vámhatósági állásfoglalásban foglaltak nem mondtak ellent a határozati megállapításoknak.
Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság megállapításait a B. és Fia Bt.-től való beszerzés vonatkozásában is. Ellentétben a felperes fellebbezésében írtakkal a vásárlás tényét és az eladó személyét a becsatolt számla és szállítólevél nem igazolta, tekintettel arra, hogy a vámhatóság által lefolytatott vizsgálat során a számla és szállítólevélben foglaltak hitelessége megdőlt. Ezért a számlában feltüntetett finomszesz eredete és származása nem került bizonyításra a Jszt. 16. § (3) bekezdésében foglaltak ellenére.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az elsőfokú ítéletnek a határozat kiegészítésére vonatkozó megállapításával is, amely az Áe. 48. § (2) bekezdése illetőleg a Jöt. 17. § (3) bekezdésében foglaltak szerint jogszerű volt.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét annak helyes indokaira tekintettel a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Kf. I. 35.819/2000.)