adozona.hu
BH+ 2004.4.177
BH+ 2004.4.177
A munkavállalót a rendkívüli felmondása folytán megillető járandóságokat a felszámolási eljárásban annak figyelembevételével kell besorolni, hogy a munkavállalót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a munkáltató rendes felmondása folytán szűnt volna meg a munkaviszonya [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 92. § (2) bek., 93. §, 95. §, 96. § (1) és (7) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 57. § (1) bek. a) és d) pontja, (3) bek., 1/2003. PJE].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az adós gazdálkodó szervezet fizetésképtelenségét megállapító, s emiatt a felszámolását elrendelő bírósági végzés 2000. március 14-én emelkedett jogerőre, majd a Cégközlöny 2000. április 6-i számában került közzétételre. A felszámolási eljárás során, 2000. május 16-án a hitelező kifogással élt a felszámoló igény-nyilvántartásbavételi intézkedése ellen. Az elsőfokú bíróság a végzésével a hitelező kifogását elutasította.
A végzés indokolásában megállapított tényállás szerint az adós gazdálkodó...
BH+ 2004.4.177 A munkavállalót a rendkívüli felmondása folytán megillető járandóságokat a felszámolási eljárásban annak figyelembevételével kell besorolni, hogy a munkavállalót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a munkáltató rendes felmondása folytán szűnt volna meg a munkaviszonya [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 92. § (2) bek., 93. §, 95. §, 96. § (1) és (7) bek., 1993. évi LXXXI. tv.-nyel és az 1997. évi XXVII. tv.-nyel módosított 1991. évi IL. tv. (többször mód. Cstv.) 57. § (1) bek. a) és d) pontja, (3) bek., 1/2003. PJE].
Az adós gazdálkodó szervezet fizetésképtelenségét megállapító, s emiatt a felszámolását elrendelő bírósági végzés 2000. március 14-én emelkedett jogerőre, majd a Cégközlöny 2000. április 6-i számában került közzétételre. A felszámolási eljárás során, 2000. május 16-án a hitelező kifogással élt a felszámoló igény-nyilvántartásbavételi intézkedése ellen. Az elsőfokú bíróság a végzésével a hitelező kifogását elutasította.A végzés indokolásában megállapított tényállás szerint az adós gazdálkodó szervezet munkavállalója volt a hitelező, aki rendkívüli felmondással megszüntette a munkaviszonyát. A felszámoló a 2000. május 8-án hozott, s a hitelezőnek másnap kézbesített intézkedésével 2000. május 8-ával elfogadta a rendkívüli felmondást. Egyúttal meghatározta a hitelezőnek a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) szerinti felmentési időre járó átlagkeresete, valamint a végkielégítése mértékét, és ezeket a felszámolási költségek kategóriájába sorolta be. A felmentési időre járó átlagkeresetből a kollektív szerződés szerint a hitelezőt megillető különbözetet pedig a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló, lényegesen az 1993. évi LXXXI. törvénnyel, valamint az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított 1991. évi IL. törvény (többször mód. Cstv.) 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába tartozóként vette nyilvántartásba.
A felszámoló utóbbi, a hitelezőt a kollektív szerződés alapján a felmentési időre megillető átlagkereset besorolására vonatkozó intézkedése ellen nyújtott be a hitelező kifogást, s igénye e részének is a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjában írt felszámolási költségek csoportjába való nyilvántartásba vételét kérte. A felszámoló a kifogás elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság a hitelező kifogását alaptalannak találta. A többször mód. Cstv. 57. §-ának (3) bekezdésében, valamint az Mt. 96. §-ának (1) és (7) bekezdésében foglaltak egybevetése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felszámoló jogszerűen járt el a hitelező igényének a besorolásakor, mert az Mt. sem tesz különbséget az átlagkereset mértéke és a végkielégítés vonatkozásában aszerint, hogy a munkáltató vagy a munkavállaló szünteti-e meg rendkívüli felmondással a munkaviszonyt. Az Mt. 96. §-ának (7) bekezdése ugyanis akként rendelkezik, hogy ha a munkaviszonyt a munkavállaló szünteti meg rendkívüli felmondással, a munkáltató köteles annyi időre járó átlagkeresetet részére fizetni, amennyi a munkáltató rendes felmondása esetén járna, továbbá megfelelően alkalmazni kell a végkielégítés szabályait is. A többször mód. Cstv. 57. §-ának (3) bekezdése szerint pedig a munkáltató rendes felmondása esetén a munkavégzés alóli felmentési időre járó átlagkereset és a végkielégítés összegéből felszámolási költségként legfeljebb olyan összeg vehető figyelembe, amely a munkavállalót az Mt. 92. §-ának (2) bekezdése, 93. §-ának (3) bekezdése, illetve a 95. § alapján megilleti. Miután az elsőfokú bíróság helytállónak találta azt, hogy a felszámoló a hitelezői igény besorolásakor a munkáltatói rendes felmondás szabályait vette figyelembe, a hitelező kifogását a többször mód. Cstv. 51. §-ának (3) bekezdése alapján elutasította.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a hitelező élt fellebbezéssel. A másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság - a fellebbezést alaposnak találva - végzésével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta. Kötelezte a felszámolót, hogy a hitelezőt a 2000. május 8-i rendkívüli felmondás folytán megillető teljes felmentési időre járó átlagkeresetből 65 napra járó átlagkeresetet 15 napon belül soroljon át a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. § (1) bekezdés d) pontja szerinti kielégítési kategóriából az 57. § (1) bekezdés a) pontja szerinti kielégítési kategóriába, és e hitelezői követelést is felszámolási költségként elégítse ki. Meghagyta az elsőfokú bíróságnak, hogy a kifogással élő hitelező részéről az átsorolt követelés nyilvántartásbavételéért befizetett 1800 Ft nyilvántartásbavételi díjnak a hitelező javára történő visszafizetése iránt a megyei bíróság gazdasági hivatalánál intézkedjen. Megállapította a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság, hogy a kifogással élő hitelező 5000 Ft fellebbezési eljárási illeték visszafizetésére jogosult. Felhívta ezért az elsőfokú bíróságot, hogy az illeték visszatérítése érdekében az illetékhivatalt keresse meg. Kötelezte továbbá az adóst, hogy fizessen meg a kifogással élő hitelezőnek 15 napon belül 3000 Ft másodfokú eljárásban felmerült költséget, valamint az államnak - külön felhívásra - 5000 Ft feljegyzett fellebbezési eljárási illetéket.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság a döntése indokolásában kifejtette, hogy álláspontja szerint a többször mód. Cstv. 57. §-ának (3) bekezdése - kivételes szabályként - csak a munkáltató rendes felmondása esetére tartalmaz a hitelezői követelés besorolására vonatkozóan az általános szabálytól eltérő rendelkezést. E korlátozó rendelkezést - analógia útján - nem lehet alkalmazni a munkáltató rendes felmondásától lényeges eltéréseket mutató munkavállalói rendkívüli felmondás alapján járó, felmentési időre eső átlagkereset és végkielégítés besorolásánál, kizárólag abból az indokból, hogy a két munkaviszony megszüntetési mód esetére az Mt. 96. §-ának (7) bekezdése azonos mértékű felmentési időre járó átlagkeresetet és végkielégítést ír elő. Ebből következően nincs jogszabályi alapja annak, hogy a munkavállaló rendkívüli felmondását követően a felmentési időre járó átlagkeresetnek és végkielégítésnek nem az Mt.-ben, hanem a kollektív szerződésben meghatározott része a munkavállalóra nézve hátrányosabban, a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába, nem pedig a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába kerüljön besorolásra.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését az ismertettek szerint megváltoztatta.
A jogerős végzés ellen az adós részvénytársaság felszámolója felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, s a támadott határozat megváltoztatásával, a kifogást elutasító elsőfokú végzés helybenhagyását kérte.
Felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a jogerős végzést jogszabálysértőnek tartja, és a kérelem előterjesztésének a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének ba) pontjában meghatározott feltételei fennállnak, mert a határozattal kapcsolatban elvi jelentőségű jogkérdés merül fel, s a Legfelsőbb Bíróság a jogkérdést illetően - a Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett módon - még nem hozott döntést.
Utalt arra, hogy az ugyanezen adós elleni felszámolási eljárás keretében a megyei bíróság a jelen ügybelihez hasonló tényállás mellett több, a hitelezői kifogásokat elutasító végzést hozott. Azokat az Legfelsőbb Bíróság az Fpk.VIII.32.687/2000/2., Fpk.VIII.31.914/2000/2., Fpk.VIII.31.919/2000/2., Fpk.VIII.31.918/2000/2., Fpk.VIII.32.703/2000/2., s Fpk.VIII.32.692/2000/2. számú határozataival helybenhagyta. E jogerős végzések azonban a Bírósági Határozatok című lapban nem kerültek közzétételre.
Sérelmezte, hogy a támadott jogerős végzés következtében az a helyzet alakult ki: a jelen ügyben fellépő hitelezőnek az Mt.-ben meghatározott mértéken felüli követelései a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába, az eddig rendelkezésére álló többi másodfokú határozat szerint pedig az összes többi munkavállaló ugyanezen követelései a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába kerültek besorolásra.
Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Fpk.VIII.32.687/2000/2. számú végzésének indokolásában kifejtettekre azzal, hogy maradéktalanul helyesnek tartja azt a határozatot. Annak értelmében ugyanis, amennyiben a munkáltató elfogadta a rendkívüli felmondást, úgy olyan helyzetbe kell hozni a munkavállalót, mintha a munkáltató rendes felmondása folytán szűnt volna meg a munkaviszonya. A felszámoló kiegészítésül idézte az Mt. 96. §-ának (7) bekezdését, amely úgy rendelkezik, hogy a munkavállaló rendkívüli felmondása esetén a munkavállalót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a munkaviszonyt a munkáltató mondta volna fel.
A felszámoló véleménye az: tekintettel arra, hogy a többször mód. Cstv. 57. §-ának (3) bekezdése szerint a munkáltató rendes felmondása esetén a munkavégzés alóli felmentési időre járó átlagkereset és végkielégítés összegéből felszámolási költségként csak annyi vehető figyelembe, amennyi a munkavállalót az Mt. 92. §-ának (2) bekezdése, 93. §-ának (3) bekezdése és 95. §-a alapján megilleti, az Mt. 96. §-ának (7) bekezdésében írt kivétel alapján ez a korlátozás a munkavállaló rendkívüli felmondására is vonatkozik. A jogerős végzés ettől eltérően értelmezi a hivatkozott jogszabályi rendelkezéseket, ezért - vélte a felszámoló -, törvénysértőnek minősül. A felszámoló egyúttal a jogerős végzés "teljesítésének" a felfüggesztését is kérte.
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a 2003. október 3-án kelt végzésével, a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján, elrendelte a felülvizsgálati eljárás lefolytatását.
A Pp. 273. §-ának (8) bekezdése szerint tanácsban eljárt Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet - a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján - tárgyaláson kívül bírálta el, mert végzés ellen benyújtott felülvizsgálati kérelem esetében tárgyalás tartása nem kérhető.
A hitelező felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felszámoló a felülvizsgálati kérelmében a jogerős végzésnek az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő volta mellett arra hivatkozott, hogy a sérelmezett határozat felülvizsgálata a joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése érdekében azért szükséges, mert a határozattal kapcsolatban elvi jelentőségű jogkérdés merül fel, s a Legfelsőbb Bíróság a jogkérdést illetően - a Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményében közzétett módon - még nem hozott döntést [Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pont].
A felülvizsgálati kérelem 2003. február 18-i benyújtása után, 2003. február 19-én azonban a támadott határozattal kapcsolatban felmerült elvi jelentőségű jogkérdés tárgyában a Legfelsőbb Bíróság 1/2003. PJE szám alatt jogegységi határozatot hozott.
A jogegységi határozat szerint a többször mód. Cstv. 57. §-ának (3) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezés nem csak a munkáltató rendes felmondása esetén, hanem a munkavállaló által történő jogszerű rendkívüli felmondás esetén is alkalmazandó. Ebből következően a jogszerű rendkívüli felmondással élt munkavállalót megillető végkielégítés, illetve a felmentési időre járó átlagkereset összegéből is csak az Mt. rendelkezései alapján járó összeg vehető figyelembe a többször mód. Cstv. 57. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerinti - és így a törvény 57. §-a (1) bekezdésének a) pontjába sorolandó - felszámolási költségként, míg az ezt meghaladóan a kollektív szerződésben történt megállapodás alapján járó összeget a többször mód. Cstv. 57. §-a (1) bekezdésének d) pontjába kell sorolni.
A határozat indokolásában a jogegységi tanács hangsúlyozta, hogy a többször mód. Cstv. 57. §-a (3) bekezdésének szabálya - lényegi tartalma szerint - nem a munkaviszony megszűnésének módjai tekintetében akart megkülönböztetést tenni, hanem a juttatások törvényen alapuló, illetve - kollektív szerződésbe, vagy egyedi munkaszerződésbe foglalt - megállapodáson alapuló mértéke között kívánt a besorolást érintően különbséget tenni. A jogegységi tanács ezért - az Mt. 96. §-ának (7) bekezdése törvényi analógiájára is figyelemmel - a többször mód. Cstv. 57. §-ának (3) bekezdése korlátozó szabályának olyan értelmezését tartotta indokoltnak, amely nem tesz különbséget a munkavállalók végkielégítésen, illetve felmentési időre járó átlagkereseten alapuló igényeinek a besorolása között aszerint, hogy munkaviszonyuk milyen módon szűnt meg.
Tekintettel arra, hogy a felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős végzés eltér a Legfelsőbb Bíróság hivatkozott jogegységi határozatától, és a bíróságokra kötelező jogegységi határozattal való ütközés a jogegységet veszélyeztető speciális jogszabálysértést - az Alkotmány 47. §-ának (2) bekezdésébe való ütközést - jelent, a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság alaposnak találta a felülvizsgálati kérelmet.
A megfelelő határozat meghozatalához szükséges tények pedig az eljárás irataiból megállapíthatóak voltak, ezért a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a többször mód. Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint megfelelően irányadó Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, s az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
A felszámoló által a jogerős végzés "teljesítésének", végrehajtásának felfüggesztése iránt előterjesztett kérelmet a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság a többször mód. Cstv. 38. §-ának (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel nem találta alaposnak. (Legf.Bír. Gfv.X.31.544/2003. sz.)