adozona.hu
BH+ 2004.4.165
BH+ 2004.4.165
I. Az orvos a kártérítő felelősség alól akkor mentesül, ha minden tőle elvárhatót megtesz a helyes diagnózis felállítása és a beteg kezelése érdekében. II. Nem zárja ki az egészségügyi intézménynek a károsulttal szemben fennálló kártérítő felelősségét az a körülmény, hogy a közte és az általa állandó megbízási jogviszony keretében foglalkoztatott orvos közötti megállapodás keretében az orvos teljes kártérítési felelősséget vállalt és ara kötelezte magát, hogy az általa vétett "műhiba" esetén az őt foglalkoz
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az I. r. felperes házastársa, a II-V. r. felperesek édesapja: N. I. 1995. július 8-án éjjel a mellkasában, a karjában és a hátában keletkezett fájdalmai miatt az I. r. felperessel együtt felkereste a III. r. alperes ügyeletét, amelyet akkor az 1992. november 1-jétől munkaszerződéssel, majd 1995. április 18-tól megbízási szerződéssel alkalmazott II. r. alperes látott el. A II. r. alperes az elvégzett vizsgálatok alapján az EKG készülék használatát nem tartotta indokoltnak, diagnózisként víruso...
BH+ 2004.4.165 I. Az orvos a kártérítő felelősség alól akkor mentesül, ha minden tőle elvárhatót megtesz a helyes diagnózis felállítása és a beteg kezelése érdekében.
II. Nem zárja ki az egészségügyi intézménynek a károsulttal szemben fennálló kártérítő felelősségét az a körülmény, hogy a közte és az általa állandó megbízási jogviszony keretében foglalkoztatott orvos közötti megállapodás keretében az orvos teljes kártérítési felelősséget vállalt és ara kötelezte magát, hogy az általa vétett "műhiba" esetén az őt foglalkoztató egészségügyi intézménnyel szemben megtérítési igénnyel nem lép fel [Ptk. 339. § (1) bek., 342. § (1) bek., 348. § (1) bek.,350. § (2) bek., 1972. évi II. tv.43. § (1)-(3) bek., 1990. évi XCIII. tv. 5. § (1) bek. c) pont, 56. § (1) bek.].
Az I. r. felperes házastársa, a II-V. r. felperesek édesapja: N. I. 1995. július 8-án éjjel a mellkasában, a karjában és a hátában keletkezett fájdalmai miatt az I. r. felperessel együtt felkereste a III. r. alperes ügyeletét, amelyet akkor az 1992. november 1-jétől munkaszerződéssel, majd 1995. április 18-tól megbízási szerződéssel alkalmazott II. r. alperes látott el. A II. r. alperes az elvégzett vizsgálatok alapján az EKG készülék használatát nem tartotta indokoltnak, diagnózisként vírusos fertőzést állapított meg, és a beteget hazaengedte. N. I. másnap reggel 7 óra után összeesett és meghalt. Halálát a boncolási jegyzőkönyv szerint heveny szívelégtelenség, a bal koszorú-verőér körbefutó ágának friss vérrögös elzáródása okozta. A II. r. alperessel szemben elrendelt, majd bűncselekmény hiányában megszüntetett nyomozati eljárásban kirendelt igazságügyi orvosszakértő a szakvéleményében azt állapította meg, hogy a II. r. alperes hibás kórismét állított fel, és nem adekvát terápiát alkalmazott, de a beteg halála szakintézetben, szakszerű orvosi terápia mellett is bekövetkezhetett volna.A felperesek a keresetükben a hozzátartozójuk halálával összefüggő vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítését igényelték a II-III. r. alperesektől, az I. r. alperessel szemben előterjesztett keresetüktől elálltak. Keresetüket arra alapították, hogy a II. r. alperes nem tett meg mindent a beteg megfelelő ellátása érdekében, és a halála ezzel okozati összefüggésben következett be, a II. r. alperes mulasztásáért pedig a III. r. alperes is felel.
A II. r. alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy a beteg érdekében minden szükséges és indokolt vizsgálatot elvégzett. Utalt továbbá arra is, hogy az esetleges kárért a munkáltató III. r. alperes felel.
A III. r. alperes a kereset elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy a II. r. alperessel kötött megbízási szerződés alapján közöttük munkaviszony nem áll fenn. A megbízott kiválasztásában, utasításokkal való ellátásában és felügyeletében mulasztás nem terheli, ezért kártérítő felelőssége nem állapítható meg.
Az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletében azt állapította meg, hogy a II. r. alperest kártérítési felelősség terheli a felpereseket N. I. hozzátartozójuk halála folytán ért kárért. A III. r. alperes tekintetében a keresetet elutasította. A közbenső ítélet indokolásában az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a II. r. alperes nem tett meg mindent, amit a korábban hatályban volt, és az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 43. §-ának (1)-(2) és (3) bekezdése előírt. A diagnózisban való tévedés pedig csak akkor eredményezheti az orvos mentesülését, ha mindent megtett a helyes diagnózis felállítása érdekében, az adott esetben azonban ez nem történt meg. Az elsőfokú bíróság kifejtette továbbá, hogy a II. és III. r. alperesek között megbízási jogviszony jött létre, a Ptk. 350. §-ának (1) bekezdése alapján azonban a III. r. alperes kártérítési felelőssége nem állapítható meg.
A felperesek és a III. r. alperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság a közbenső ítéletében az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét megváltoztatta, megállapította, hogy a III. r. alperest kártérítési felelősség terheli a felpereseket ért kárért, a II. r. alperes tekintetében pedig a keresetet elutasította. A másodfokú eljárásban részbizonyítás keretében a bíróság beszerezte az ETT IB szakvéleményének kiegészítését és ennek alapján megalapozottnak tartotta az elsőfokú közbenső ítélet megállapítását a tekintetben, hogy a II. r. alperes nem járt el a tőle elvárható gondossággal, amikor nem vette fel kellő részletességgel és pontossággal a kórelőzményt, és nem elemezte, értékelte körültekintően az észlelt tüneteket, valamint elmulasztotta a beteg megfelelő intézetbe utalását. A másodfokú közbenső ítélet is megbízásnak minősítette a II. és a III. r. alperesek között létrejött jogviszonyt, azonban utalt a Ptk. 350. §-ának (2) bekezdésére, amely szerint állandó megbízási jogviszony esetén a bíróság a károsult és a megbízó viszonyában az alkalmazottak károkozásáért való felelősség szabályait is alkalmazhatja. Mindezek folytán a felperesekkel szemben a Ptk. 348. §-a alapján a III. r. alperes kártérítő felelősségét állapította meg. A II. r. és a III. r. alperesek között létrejött megállapodásban a II. r. alperes teljes kártérítési felelősséget vállalt, ez azonban a felperesek tekintetében nem vehető figyelembe, mert a felelősséget kizáró, illetőleg korlátozó szerződéses kikötés a Ptk. 342. §-ának (1) bekezdése alapján semmis.
A III. r. alperes felülvizsgálati kérelme elsődlegesen a keresetet elutasító ítélet meghozatalára irányult, másodlagosan azt kérte, hogy a kártérítő felelősségét a bíróság a II. r. alperessel egyetemlegesen állapítsa meg. A III. r. alperes jogi álláspontja szerint a jogerős közbenső ítélet a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat sérti, és megalapozatlanul állapítja meg, hogy a II. r. alperest felelősség terheli N. I. haláláért. Vitatta, hogy a II. r. alperessel állandó jellegű megbízási jogviszony áll fenn, amely a Ptk. 350. §-a (2) bekezdésének alkalmazását lehetővé tette volna. A III. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy a jogerős közbenső ítélet tévesen alkalmazta a Ptk. 342. §-ának (1) bekezdését, és megsértette az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglaltakat, mert nem vette figyelembe, hogy a III. r. alperes teljes személyes illetékmentességben részesül. A II. r. alperes tevékenységének megítélése kapcsán a III. r. alperes azzal érvelt, hogy a jogerős közbenső ítéletben a bíróság eltúlzott és kizárólagos jelentőséget tulajdonított az ETT IB véleményének, és figyelmen kívül hagyta a korábban készült szakvéleményeket, a tanúvallomásokat és a tényleges körülményeket. A rendelkezésre álló adatok alapján ugyanis semmi nem indokolta, hogy a II. r. alperes a beteget a szív és keringési betegségek irányában vizsgálja, és EKG vizsgálatot végezzen. Az EGK vizsgálat pedig nem feltétlenül alkalmas a fenyegető szívizom-infarktus diagnosztizálására. A beteg halála bármikor bekövetkezhetett volna, mindezek folytán nem bizonyított az okozati összefüggés az esetleges orvosi mulasztás és a haláleset között.
A II. r. alperes a "csatlakozó felülvizsgálati kérelmében" a felperesek keresetét elutasító ítélet meghozatalát kérte. Kifejtette, hogy a jogerős közbenső ítélet a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdését megsértve állapította meg a III. r. alperes kártérítési felelősségét, figyelemmel arra, hogy a II. r. alperes a legnagyobb gondossággal és körültekintéssel járt el, magatartása és a bekövetkezett kár között nincs okozati összefüggés. Kifejtette a II. r. alperes azt a jogi álláspontját is, hogy az esetleges károkozásáért a III. r. alperes a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése alapján tartozik kártérítő felelősséggel, és a III. r. alperes tévesen hivatkozik arra, hogy a kártérítő felelőssége a II. r. alperessel egyetemleges.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül [Pp. 275. § (2) bek.].
A III. r. alperes felülvizsgálati kérelme kis részben alapos.
A III. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében lényegében a Ptk. 339. §-a (1) bekezdésének alkalmazása kapcsán megalapozatlannak tartotta a jogerős közbenső ítéletnek azt a megállapítását, hogy a II. r. alperes nem járt el a tőle elvárható gondossággal N. I. kezelése során és orvosi tevékenysége, mulasztása, illetőleg a beteg halála között az okozati összefüggés fennáll; ez az álláspontja azonban téves. A II. r. alperes tevékenységét a bíróság széles körű bizonyítás lefolytatásával vizsgálta, a tényállást teljes körűen feltárta és a tanúk vallomása, az orvosszakértői vélemények, illetőleg a kiegészített felülvélemény alapján megalapozottan foglalt állást a kártérítés jogalapja tekintetében. Nem volt megalapozatlan az az okozati összefüggés alapjául szolgáló következtetés, hogy ha a beteget további megfigyelés és kezelés céljából megfelelő kórházi osztályra szállítják, túlélési esélye nagyobb lehetett volna. A kimentés körében a bíróságnak elsősorban nem azt kellett vizsgálnia, hogy az EKG milyen mértékben alkalmas a szívizom-infarktus kimutatására, illetőleg a beteg halála a szakintézetben milyen valószínűséggel következett volna be, hanem abból kellett kiindulnia, hogy az orvos a kártérítő felelősség alól akkor mentesül, ha minden tőle elvárhatót megtesz a helyes diagnózis felállítása és a beteg kezelése érdekében. Az ETT IB a felülvéleményében a büntetőeljárásban beszerzett és a SOTE IOI által készített szakvéleményeket is figyelembe vette, az azokban foglaltakra kitért. A jogerős közbenső ítélet megalapozottan állapította meg a tanúvallomások és a kiegészített felülvéleménnyel is értékelt orvosszakértői vélemények alapján, hogy a betegnek voltak a szívinfarktusra utaló tünetei, amelyek további vizsgálata érdekében az EKG elvégzése indokolt lett volna, figyelembe véve azt is, hogy a vírusinfekcióra utaló kórkép fennállására sem a közvetlen kórelőzmény, sem a vizsgálati lelet nem utalt és a beteg láztalan volt. Mindezekre tekintettel bizonyított volt a perben, hogy a II. r. alperes orvosi tevékenysége (mulasztása) és a felpereseket ért kár között az okozati összefüggés fennáll, állást kellett foglalni azonban abban a kérdésben is, hogy melyik alperesnek áll fenn a kártérítési felelőssége.
A jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy a II. és III. r. alperesek által kötött megbízási szerződés alapján közöttük nem munkaviszony, hanem megbízási jogviszony áll fenn. A Ptk. 350. §-ának (2) bekezdését a bíróság az állandó jellegű megbízási jogviszony folytán helyesen alkalmazta. A Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése szerint, ha az alkalmazott a munkaviszonyával összefüggésben harmadik személynek kárt okoz, a jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a károsulttal szemben a munkáltató - az adott esetben a III. r. alperes - felel. Nem jogszabálysértő a Ptk. 342. §-a (1) bekezdésének alkalmazása sem. A II. r. alperes a III. r. alperessel szemben fennálló jogviszonya keretében anyagi felelősséget vállalt, és kötelezte magát arra, hogy "műhiba" elkövetésekor kártérítési igénnyel az intézet ellen nem lép fel, ez a kikötés azonban a károsulttal szemben a III. r. alperes kártérítő felelősségét nem zárja ki, a jogerős közbenső ítéletben az e körben kifejtettekkel a Legfelsőbb Bíróság egyetértett.
A jogerős közbenső ítélet a III. r. alperest kötelezte a másodfokú eljárási illeték megtérítésére. E tekintetben a III. r. alperes felülvizsgálati kérelme alapos, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 56. §-ának (1) bekezdése alapján ugyanis a személyes illetékmentességet élvező fél illeték fizetésére nem kötelezhető.
A III. r. alperes olyan felülvizsgálati kérelmet a felülvizsgálati eljárásban nem terjeszthet elő, amely a jogerős közbenső ítéletnek a II. r. alperesről szóló rendelkező részét vitatja, ezért az II. r. alperes egyetemleges kártérítő felelőssége tekintetében kifejtetteket a Legfelsőbb Bíróság nem vizsgálta.
A jogerős közbenső ítélet a II. r. alperessel szemben előterjesztett keresetet elutasította. A II. r. alperes a felülvizsgálati eljárásban nem terjeszthet elő olyan kérelmet, amely a III. r. alperes kártérítő felelősségét megállapító rendelkezés megváltoztatására és a vele szemben előterjesztett kereset elutasítására irányul, ezért a csatlakozó felülvizsgálati kérelemnek nevezett beadványában foglaltakat a Legfelsőbb Bíróság úgy tekintette, hogy azzal a III. r. alperesnek a kártérítési felelősség jogalapjának hiányáról kifejtett álláspontját támogatja.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős közbenső ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott részét a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül meghozott határozatával a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a III. r. alperest a másodfokú eljárási illeték megtérítésére kötelező rendelkezés mellőzésével hatályában fenntartotta. (Legf.Bír.Pfv.III.20.749/2000.)