11410 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

A jegybank 108,6 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki két bankra és három, az azok megbízásából tevékenykedő pénzváltó társaságra a pénzmosás megelőzését, megakadályozását célzó szabályok megsértéséért. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdai közleménye szerint a pénzváltók – amelyeket bankjaik elégtelenül ellenőriztek – több pénzmosásgyanús ügyletet nem jelentettek, nem kérdeztek rá ügyfeleik pénzeszközeinek forrására, emellett hiányos volt szűrési és kockázatértékelési gyakorlatuk is.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán is, hogy megfelelően feltárhassa a drasztikus építőipari drágulás mögött húzódó piaci folyamatokat. A vizsgálat a Nébih ellenőrzéseivel összehangolt helyszíni kutatásokkal indult, melyek keretében a GVH vizsgálói több piaci szereplőnél is megjelentek.

Cikk

Az infláció felgyorsult, az alapkamat pedig emelkedő pályára került, ami a befektetések piacát is érinti – derült ki a K&H befektetői klubjának budapesti rendezvényén. A K&H szakértői szerint kulcskérdés, hogy milyen stratégiát választanak most a megtakarítással rendelkezők. A kockázatvállalási hajlandóságtól függően a mostani helyzetben kellő óvatosság mellett a részvénypiacok még mindig vonzó hozamot jelenthetnek, ezen belül a mesterséges intelligencia által támogatott és a zöld pénzügyekhez sorolt környezetbarát, fenntartható befektetések fontos szerepet kaphatnak.

Cikk

A magyar munkavállalók jelentős része nem tér vissza korábbi külföldi munkahelyére – írja a Világgazdaság. Az elmúlt egy évben több tízezer ingázó ragadt belföldön a határzárak miatt, közülük pedig egyre többen próbálnak itthon elhelyezkedni.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megbízási jogviszony – szochofizetés

Széles Imre

tb-szakértő

Munkavállalói csed kérelem elutasítása levéllel kapcsolatban még kérdés a Szakértőtől

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Átalányadozó – EU-ba számlázás

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink