Félnek az AI-tól a magyar kkv-k, pedig időt és költséget takaríthatnának meg vele Cikk
A magyar kis- és középvállalkozások több mint fele, 57 százaléka még nem integrálta a mesterséges intelligenciát a mindennapi folyamataiba.
A magyar kis- és középvállalkozások több mint fele, 57 százaléka még nem integrálta a mesterséges intelligenciát a mindennapi folyamataiba.
A Waberer’s csoport kivásárolja a Magyar Posta Biztosító Zrt. kisebbségi tulajdonosát, és 100 százalékos tulajdonrészt szerez a biztosítóban – közölte ma a Waberer’s International Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az európai kereslet visszaesése, a digitális átállás és a beruházási források biztosítása miatt aggódnak leginkább a hazai vállalatok – derül ki az EY közel 200 pénzügyi és adóvezető körében készített felméréséből. A tanácsadó cég éves adókonferenciáján bemutatott kutatásából kiderül, hogy a megkérdezett társaságok többsége fél éven belül adóellenőrzésre számít.
Az érdeklődő vállalkozók már jelentkezhetnek a SEED Alapítvány 1,5 milliárd forintos keretből megvalósuló Országos Vállalkozói Mentorprogramjára – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A multinacionális vállalatcsoport vagy a nagyméretű belföldi vállalatcsoport belföldi csoporttagjaira vonatkozó, elismert belföldi kiegészítő adó előlegét november 20-áig kell bevallani és megfizetni. A NAV segít: érdemes felkeresni a honlapján a kitöltéssel kapcsolatos legfontosabb információkat összegyűjtő kérdés-választ, olvasható a NAV honlapján.
Egy magyarországi székhellyel és telephellyel rendelkező cég 6 hónapra indiai munkavállalókat foglalkoztat, határozott idejű munkaszerződéssel. A munkakörük a FEOR besorolás szerinti 9331 – egyszerű mezőgazdasági foglalkozás. A munkáltató igénybe veheti-e a szakképzettséget nem igénylő foglalkoztatott után járó szochokedvezményt? – kérdezte olvasónk. Dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő, jogász válaszolt.
Az MBH Bank Nyrt. november 17-én üzletrész adásvételi szerződést írt alá az Otthon Centrum Holding Kft.
Egy egyszemélyes kft. ügyvezető-tulajdonosa az egyszerűsített végelszámolás befejezésének időpontját november 30. napban jelölte meg. Mikor, milyen bevallásokat kell beadnia, milyen határidőket kell betartania? Az Adózóna oldalán érkezett kérdésekre Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
Egy korlátolt felelősségű társaság az ügyvezetési feladatok ellátásával egy betéti társaságot bízott meg. A megbízott bt. a kft. ügyeiben történő eljárásra kijelölte saját ügyvezetőjét, aki a megbízott bt. által biztosítottnak minősül. Az ügyvezetői feladatokra kijelölt személy számára keletkezik-e bármiféle jogviszony a kft.-ben? Ha igen, ez keletkeztet-e a kft. számára bevallási kötelezettséget a kijelölt személlyel kapcsolatban? Az Adózóna oldalán érkezett olvasói kérdésre dr. Radics Zsuzsanna jogász, társadalombiztosítási szakértő válaszolt.
Adott kettő gazdasági társaság, melyeknek tulajdonosi szerkezete azonos, ugyanazon magánszemélyek. A társaságok egymásban tulajdonosi kapcsolattal nem rendelkeznek, a két társaság tevékenységének egy részét ugyanazon érintett piacon vagy szomszédos piacon végzi. A két vállalkozás egy és ugyanazon vállalkozásnak minősül? Az Adózóna oldalán érkezett olvasói kérdésre Erdős Gabriella adószakértő válaszolt.
Egy cég a 2024. évi beszámoló elfogadásakor elhatározott osztalékkötelezettségét szeretné rendezni részvényese, a bizalmi vagyonkezelésbe adott kezelt vagyon részére. A kezelt vagyon végső tulajdonosai magánszemélyek. Olvasónk ezzel kapcsolatban tett fel kérdéseket az Adózóna oldalán, amelyekre Pölöskei Pálné adószakértő válaszolt.
Egyik kft.-ből beolvadásos kiválással egy másik kft.-be eredeti tulajdoni hányadok megtartásával ingatlanok és gépek kerülnének át névértéken. Kell-e illetéket fizetni? Mikor tekinthető a Tao tv. szerinti kedvezményezett átalakulásnak? Az Adózóna oldalán érkezett olvasói kérdésre dr. Magyar Attila, a Magyar-Hajós-Dobos Ügyvédi Iroda ügyvédje válaszolt.
A szabadságot – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató adja ki. A BH2023.3.75 számú döntés szerint az irányadó anyagi és eljárásjogi rendelkezések alapján a munkáltató érdekében áll a szabadság kiadásának, illetve pénzbeli megváltásának bizonyítása, ezért a bizonyítás sikertelenségének következményeit viselni köteles. A döntés alapja a Kúria Mfv.VIII.10099/2022/7. számú ítélete.
Sokszor merül fel kérdésként, hogy milyen kedvezményekre jogosult a foglalkoztató, ha a (leendő) munkavállalója igazoltan rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásban részesül, ugyanakkor a komplex minősítésre vonatkozó dokumentumot (még) nem mutatta be.
Az egyszerűsített foglalkoztatás közkedvelt foglalkoztatási forma, mely a munkáltatók számára számtalan előnyt tartogat. Jövő januártól ismét változnak, elsősorban a mezőgazdaságban enyhülnek a szabályok.
Dócziné Szabó Nikoletta
munkajogi és bérszámfejtési szakértő
NEXON
Dócziné Szabó Nikoletta
munkajogi és bérszámfejtési szakértő
NEXON
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől