5496 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Az adómentes utalványok kezdetben csak az ismerősök között kezdtek el gazdát cserélni, de gyorsan kialakultak ennek intézményesített formái is. Az év eleji törvénymódosítás a visszaváltható, pénzzé tehető utalványok körét kizárta mind az adómentes, mind a kedvezményes adózási körből. Az esetleges NAV-ellenőrzések során ezentúl kiemelt figyelmet fordítanak eme juttatásokra – írja blogbejegyzésében Vizer József, az RSM DTM adómenedzsere..

Cikk

2013 vége óta számos esetben adóköteles hitelelengedéssé minősített – korábban nem kifogásolt – hitel-tőke konverziós ügyleteket a NAV – hívja fel a figyelmet a MAZARS. A vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint a jogorvoslati eljárások lezárultáig érdemes magasabb költséggel és alacsonyabb adókockázattal, két lépésben – tőkeemeléssel és kölcsöntörlesztéssel – kiváltani az egylépéses hitel-tőke konverziót.

Cikk

Június végén 68,4 millió forint elmaradt kamarai hozzájárulás behajtására 6349 behajtási eljárás volt folyamatban; a 2013-ban behajtott összeggel együtt 2014. június végéig összesen 53,3 millió forintot hajtott be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ezen a jogcímen az érintett adózóktól - tudta meg az MTI az adóhatóságtól.

Cikk

Feketemunka, bizonytalan árukészlet, köztartozás. Sorozatos és súlyos szabálytalanságokat tapasztaltak a NAV munkatársai egy külföldi tulajdonú üzletláncnál, amely országszerte pékárut forgalmaz. Hogy a hálózat összesen mennyi bevételt titkolt el, azt még vizsgálják a revizorok, azonban az már kiderült, hogy a be nem jelentett alkalmazottak és az igazolatlan eredetű árukészlet miatt várhatóan 4 és félmillió forint bírságot kell kiszabni. A végrehajtók több mint 50 milliós foglalással zárták az ellenőrzési akciót.

Cikk

Súlyos jogbizonytalanságot eredményezhet az az adóhatósági jogértelmezés, amely alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bármikor visszakövetelheti a megajándékozott magánszemélytől az ajándékot, ha az ajándékozónál adóhiányt tár fel, akkor is, ha az ellenőrzés megindítása előtt történt az ajándékozás. A cikkünkben bemutatott ügyben ez történt. Érdekes azt az esetet is elemezni, amikor egyéni vállalkozóval szemben indított ellenőrzés közben a vállalkozó elhunyt, majd a NAV az örökösökkel szemben folytatta tovább a vizsgálatot.

Cikk

Illegális szálláshelyeket működtetők buktak le egy ellenőrzésen Nyíregyházán, több százezer forintos bírságra számíthatnak két hatóságtól is - közölte a szabolcs-szatmári-beregi megyeszékhely polgármesteri hivatalának aljegyzője az MTI-vel.

Cikk

Több mint 3000 szerzői jog védelme alá tartozó filmet, számos zenei albumot és számítógépes programot tettek hozzáférhetővé az interneten a jogtulajdonosok jóváhagyása nélkül azok az elkövetők, akiknek illegális tevékenységére a múlt héten derítettek fényt a NAV nyugat-dunántúli pénzügyi nyomozói.

Cikk

Homályban tapogatóznak az adózók, amikor az adóhatóság elmarasztaló határozatai során arra hivatkozik, hogy üzleti partnereik ellenőrzésekor nem az elvárható gondossággal jártak el. Ennek kritériumairól ugyanis nincs hivatalos útmutató, ezért sokan a bíróságokon keresik igazukat; a perek elhúzódása viszont pénzügyileg is tönkreteheti őket. Összefoglaltuk, hogyan előzhetők meg az ilyen szituációk.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei 40 kg finomra vágott dohányt találtak egy magyar gépjárműben Vésztő külterületén. Az előkerült 1 millió forint értékű dohányt lefoglalták, az ügyben büntetőeljárást indítottak – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel Némedi-Varga Éva sajtóreferens.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó kft. ügyvezetője

Szipszer Tamás

adószakértő

Biztosítási jogviszonyt keletkeztető megbízási jogviszony járulékbevallása

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Tb-mentes megbízási díj

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink