5496 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

A 14 céget működtető vagyonőri tevékenységgel foglalkozó baranyai társaság milliárdos nagyságrendben károsította meg a költségvetést, és munkaerő-kölcsönzés címén manipulált munkavállalóival, akik után járulékot sem fizetett. Jelenleg 15 gyanúsított van az ügyben, hárman előzetes letartóztatásban vannak – közölte honlapján a NAV.

Cikk

Már csak szűk két hetük maradt az adózóknak arra, hogy a május 20-ai határidőig elkészítsék személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat; ezt várhatóan sokan idén is az utolsó pillanatokra hagyják, őket a NAV egyes ügyfélszolgálatai hosszított nyitva tartással várják majd.

Cikk

A tapasztalatok azt igazolják, hogy a diákmunkát végzők közül többen elmulasztják a személyijövedelemadó-bevallás benyújtását, pedig jellemzően az így szerzett jövedelem is adóköteles. A diákoknak is érdemes tehát odafigyelni a közelgő május 20-ai határidőre – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) facebook oldalán.

Cikk

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatósága az ügyészségnek tizenkét ember, köztük orvosok ellen, mert a gyanú szerint közreműködtek munkavállalók után járó, több mint 800 millió forint állami támogatás jogosulatlan felvételében - tájékoztatta a bűnügyi igazgatóság sajtóreferense az MTI-t szerdán.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei összesen 183 kg súlyú élő angolna ivadékot foglaltak le két kínai utas csomagjaiból a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A lefoglalt állatok becsült értéke 120 millió forint - közölte facebook oldalán a NAV.

Cikk

Péntektől elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal mobil alkalmazása, amely segítséget nyújt a NAV ügyfeleinek az ügyintézésben. A mobilalkalmazás révén egy mozdulattal hozzáférhetők a legfrissebb adózási- és vámügyekkel kapcsolatos hírek, könnyebbé válik a hivatallal való kapcsolattartás.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Alanyi adómentes termékértékesítés

Szipszer Tamás

adószakértő

Állattartó telep építményadója

Szipszer Tamás

adószakértő

Átalányadóból kata alá

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink