5496 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Júliusban 14,4 milliárd forinttal 113,8 milliárdra ugrott a költségvetési intézmények lejárt tartozása – közölte a Magyar Államkincstár adatai alapján a napi.hu. Már a NAV-nál is gondok vannak, a semmiből előkerült egy 2,8 milliárdos tartozás.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerverkarbantartás miatt 2014. augusztus 22-24-éig, valamint 2014. szeptember 5-8-áig teljes üzemszüneti eljárást vezet be, valamennyi vámszakmai informatikai alkalmazás tekintetében, mely érinti az elektronikus ügyféloldali kommunikációt, valamint a vám- és pénzügyőri igazgatóságok adatfeldolgozását.

Cikk

A NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói hamarosan befejezik azt a nyomozást, amelyben egy idős, beteg emberek gondozására felvett állami támogatásokkal visszaélő baranyai alapítvány tevékenységét vizsgálták. A gyanúsítottak a kapott pénzt elvétve fordították a szociálisan rászoruló gondozottak javára, az összeg jelentős részével nem tudnak elszámolni.

Cikk

Több mint háromezer doboz moldovai cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Ártándnál egy román autóbuszban - tájékoztatta a NAV észak-alföldi sajtóreferense kedden az MTI-t.

Cikk

Állami kitüntetéseket és elismeréseket adott át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az augusztus 20-ai állami ünnep alkalmából kedden Budapesten. A NAV több dolgozója is kitüntetésben részesült.

Cikk

Három és fél milliárd forint értékű „Dolce & Gabbana” védett márkajelzéssel ellátott zoknikat rejtett az a két szlovák kamion, amelyet a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) Bevetési Főigazgatóságának járőrei ellenőriztek a napokban Rajkánál.

Cikk

A NAV-hoz bekötött online pénztárgépek működtetése során a vállalkozóknak számtalan szabálynak kell megfelelniük ahhoz, hogy elkerüljék az adóhatósági bírságot. Olvasónk ehhez kapcsolódó kérdésére Szolnoki Béla adószakértő, könyvvizsgáló válaszolt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó kft. ügyvezetője

Szipszer Tamás

adószakértő

Biztosítási jogviszonyt keletkeztető megbízási jogviszony járulékbevallása

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Tb-mentes megbízási díj

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink