hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Türelmetlen a NAV? Így kell értelmezni a befizetési határidőket

  • adozona.hu
11

A befizetési határidő napján 0 óráig vagy 24 óráig esedékes az adó? A NAV intézkedése miatt fogalmazódott meg olvasónk kérdése. Dr. Verbai Tamás jogász, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója válaszolt.

„Egyik teherautónkat a vámosok megállították Budapesten. (A teherautón rönkfa volt, de ez mellékes.) A megállítás 13-án délelőtt 10 órakor történt. Kiderült, hogy az adófolyószámlán 350 ezer forint adótartozásunk van” – mesélte kérdésében az olvasó. „De ez az adótartozás 13-án a 08-as bevallás okán könyvelődött fel, melyet el is kívántunk utalni 13-án. Azért emelem ki a 13-át, mert 12-e vasárnapra esett, így minden 13-ára tolódott, de ez is mellékes. Tehát el kívántuk utalni a 350 ezer forintot körülbelül délben, amikor beérünk az irodába. Viszont mivel a teherautót a NAV megállította, s ez alapján megállapította, hogy adótartozás van, ezért nem engedték tovább. Lefoglalási cselekményt hajtottak végre. Közben a NAV valamelyik irodájából felhívtak, s tájékoztattak, hogy amennyiben átutaljuk most azonnal a 350 ezer forintot, akkor továbbengedik az autót. Besiettünk az irodába, s elutaltuk a 350 ezer forintot. A NAV részére e-mailen megküldtük az utalás tényét, s elengedték az autót. Ennyi dióhéjban. A kérdésem: mikor esedékes a járulék vagy bármilyen adó befizetése? A határidő napján 0 óráig, vagy 24 óráig? Tehát esetünkben 13-a 0 órakor már az adófolyószámlán kellett volna lennie, vagy elég lett volna, ha 24 óráig megérkezik? Mert ugye a bevallásra 12-e 24 óráig van lehetőség. Ha a 4 órás utalást nézzük, akkor, ha akár 16 órakor, az utolsó pillanatban utalok, akkor is határidőben megkapja a NAV a pénzt.”

Verbai Tamás mindenekelőtt felhívta az olvasó figyelmét, hogy a kérdésben szereplő problémára csak a tényállás teljeskörű ismerete mellett adható egzakt válasz.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (Art.) 37. § (1) bekezdése szerint az adót e törvény mellékletében vagy törvényben előírt időpontban (esedékesség), az adóhatóság által megállapított adót – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kell megfizetni. Ha az adóhatóság által határozattal megállapított adó törvényben előírt esedékessége előtt a fizetésre kötelezett gazdasági társaság cégbejegyzés nélkül szűnik meg, a megszűnés napján valamennyi, az adóév egészére fizetendő adó esedékessé válik.

Az Art. 37. § (2) bekezdése alapján az adó megfizetésének időpontja az a nap, amikor az adózó belföldi fizetési számláját az azt vezető pénzforgalmi szolgáltató megterhelte, fizetési számlával nem rendelkező adózó esetében pedig az a nap, amikor az adót a pénzforgalmi szolgáltató vagy – ha jogszabály lehetővé teszi – az adóhatóság pénztárába befizették, illetve postára adták. Minden más esetben az adó megfizetésének időpontja az a nap, amikor az adóhatóság számláján a befizetést jóváírják.

Az Art. 2. sz. mellékletének I. 1. alpontja értelmében az adókat a melléklet szerinti határidőig kell megfizetni, illetve a költségvetési támogatásokat e melléklet szerinti időponttól lehet kiutalni. Az e törvény 33. §-ának (3) bekezdése a)–c) és e) pontjában meghatározott esetben az adózónak az adóbevallás benyújtásával egyidejűleg az adót is meg kell fizetnie.

A fentieket értelmezve tehát az adókat az Art-ban megállapított határidőig kell megfizetni, amely értelmében – figyelemmel az Art. 37. § (2) bekezdésére – akkor minősül határidőben megfizetett az adó összege, ha a határidő (utolsó) napján az adózó belföldi fizetési számláját az azt vezető pénzforgalmi szolgáltató megterhelte (azzal természetesen, hogy ha az utolsó nap munkaszüneti napra esne, akkor a határidő a következő munkanapon jár le).

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (11) , melyek közül a legfrissebbek:
imi60

Ruszin Zsolt-köszi. így már tökéletesen érthető, hogy miért nem tudott egy egyszerű kérdésre válaszolni.És érthető, hogy ennél sokkal bonyolultabb kérdésben mekkora töketlenkedés van.Persze az ügyfél kárára.

Ruszin Zsolt

A válasz írója volt adóhatósági igazgatóhelyettes, számos később jogszabálysértőnek minősült intézkedést látott és támogatott szakmailag.

filusne

Könyvelőként ennél durvább dologgal is találkoztam. Az egyik ügyfelem kérte, hogy kérjek egy 0-ás adóigazolást. Kezében a csekk (őstermelő, nincs bankszámlája) befizeti a 3.000 Ft-ot. Ezt megtette július 1-én. 930 Ft túlfizetés volt a számláján, gondoltam, nem lehet gond. Július 6-án kiállították az igazolást, hogy 2.070 Ft tartozása van. Ja, még éppen nem volt felkönyvelve a befizetés 6-án. Felhívtam a NAV-ot, hogy tartalmilag hibás igazolást adtak ki, szíveskedjenek kiállítani egy helyes tartalmút, mert július 1-ére fel van könyvelve a befizetés, tehát július 6- dátummal nem adótartozása, hanem túlfizetése van az ügyfélnek. Mi volt erre a válasz, nem áll módjukban a helyes igazolás kiállítása, mert az ügy le van zárva. Fizessen be újabb 3.000 Ft-ot, a kérelemhez mellékeljük a csekket, amin befizette és majd akkor kiállítanak egy újabb igazolást. Na erre azt mondtam, oké, legközelebb majd az áfa bevalláshoz mellékelek egy nyilatkozatot, hogy bocsi nem volt időm lekönyvelni az összes számlát, azt adom be, ami készen van, a többit majd a következő bevalláskor. Nekik lehet, nekem nem?

Rien

Elnézést,hogy még egyszer írok, nem az adóbefizetésre vonatkozó jogszabállyal van a
gond, hanem a jogalkalmazással. Ne az útszéli vámostól várjuk el, hogy adószakértő legyen.
Kapjanak egy frissített listát azokról a tényleges - és nem pár ezer FT-os vacak tartozással rendelkező adózókról - akik megérdemlik a súlyos szankciót, pl. lefoglalást.
Tán az volt a jogalkotói szándék ! Szakértő Úr továbbíthatná ezt a NGM-nek, mint a kérdést feltevő érdekét képviselő fizetett tanácsadó.

Ruszin Zsolt

A NAV a kérdésben jogszabályt sértett, a közúton történt foglalás jogszabálysértő volt, hiszen a tényállástól eltérően állította az eljáró pénzügyőr, hogy meg nem fizetett adótartozás állt fenn. Nem kérdést kell feltenni, hanem panaszt kell tenni, hogy a jogszabálysértő gyakorlat végre megszűnjön és a terhelés ne nulla órakor, hanem pl. este 20 órakor történjen.

syssy48

Egyetértek Zatopek Emil hozzászólásával. És azzal, hogy ez nem volt válasz. És nem ez az első ilyen "válasz" az oldalon sajnos.
Ami pedig a NAV-ot illeti, igen gyakori a 20-i áfa incasso, amit utána, hosszas utánajárással visszautalnak. Millió feletti utalásnál ez már nem semmi. Pontot kellene tenni ennek a végére, mert így nem helyes sem a jogszabály, sem az eljárás. És kérünk szépen jobb válaszokat.

rendre

Ha az ilyen tartalmakért "IS " FIZETNI KELL, AKKOR EZ PÉNZRABLÁS.
Ezt bárki, aki gép előtt ÜL, megtudja tenne, ha van internetje..
Na EHHEZ NEM KELL DOKTORI !!!!!!!Egy egyszerű kérdésre egyszerű választ vártak, HÉTKÖZNAPI NYELVEN, NEM JOGSZABÁLY ISMERTETÉST !!!!!!!!!!!!! ez így SZÉGYEN, mint az oldalra, mint a megválaszolóra, aki biztos ismeri a mesét, amikor vittem is meg nem is.( talán Mátyás király történetei közül...)
Hát ez olyan:
Nesze semmi, fogd meg jól !

pp528

A NAV eljárása véleményem szerint egyértelműen törvénytelen. Az adó elutalásának tényét a NAV csak akkor tudja egyáltalán figyelembe venni, ha az számlájára megérkezett, és ellenőrizni tudja az utalás időpontját. Itt valószínűleg egyszerű ügyintézői túllihegés történt. Az igazi problémát az okozza, ha ebből rendszer lesz.

Rien

Csatlakozom Zatopek Úrhoz, a tények teljes körűen ismertek - ha a leírt esetet igaznak
fogadjuk el - jogszabálysértően járt el a NAV, egy még nem esedékes adót tartozásnak minősített, ha ezzel kárt okozott az adózónak, anyagilag is felelősség terheli, perelhető a gépkocsi állásideje, a rakomány késedelmes kiszolgáltatása, egyéb károk miatt.Szakértő Úr remélem egyetért.

Zatopek Emil

Milyen válasz ez? Hol van benne egyértelműen a végkövetkeztetés, hogy a NAV jogszerűtlenül járt el? Egyébként végiggondolva a NAV részéről ez egy technikai probléma, a 08-as bevallást a beadáskor felkönyvelik a folyószámlára és amikor aznap a járműmegállítósdiban utazó NAV-os intézkedik, nem a részletes folyószámlát látja, hanem az egyenleget, tehát nem engedi tovább a járművet.
Tanulság: meg kell tiltani a könyvelőnek, hogy 23 óra 50 perc előtt beküldje a tárgyhavi bevallást, különben az összes bevallási határidő napján állni fognak a céges jármúvek Magyarországon!
Ráadásul az utalást legtöbbször nem könyvelik fel aznap a folyószámlára, tehát a 23 óra 50 perckor történő bevallásbeküldés sem oldja meg teljesen a problémát. Talán meg kellene próbálnia a jogalkotónak, hogy kb. két napos tartozás miatt még ne lehessen visszatartani a fuvart!
Idióta egy ország ez...

imi60

ilyenkor szoktam emlegetni a magyar bürokráciát. Van egy egyszerű kérdés -ami normális államban nem is kérdés.Hogy az adott nap hány óráig tart? Nem ez volt a kérdés? Minden nap ugye 24 órás. Ezt a gyengébbeknek írom le. Vagyis aznap 24 óráig aznap van. Nem? Ehelyett írtak egy halom jogszabály idézetet.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink