19 találat a(z) MDF cimkére

Cikk

A Magyar Demokrata Fórum (MDF) azt javasolja, hogy azok a szervezetek, melyek előző évben nem folytattak vállalkozást, mentesüljenek a cégautó adójának befizetése alól - jelentette ki Pettkó András, a párt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Cikk

Új, az adó egyszerűsítését és a gazdaság kifehérítését szolgáló törvény benyújtására kéri a kormányt az öt parlamenti párt - jelentette be Kóka János, az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője szerdán Budapesten a képviselőcsoportok egyeztetése utáni sajtótájékoztatón.

Cikk

Borítékolható, hogy az adóreformról szóló őszi viták részévé válik az örökösödési illeték ügye - írj a Világgazdaság. A lap kitér arra is, hogy némi alkudozás alakulhat ki az MDF és az MSZP között az adó- és járulékszabályokról szólón szavazás idején.

Cikk

A gazdasági élet szereplői és a véleményformálók nyilatkozatait figyelembe véve, úgy tűnik, nő azoknak a száma, akik ma már nem kérnek a maszatolásból és porhintésből, amit akár a jobb-, akár a baloldalon csinálnak. Az ellenzék megteheti, hogy egy adócsomaggal kényszerpályára állítja a kormányt, és ha az ennek végrehajtására nem képes, adott a lehetőség a lemondásra - mindezt Dávid Ibolya nyilatkozta a Népszabadságnak.

Cikk

Konszenzus lehet az öt parlamenti párt között az MDF által javasolt - haláladóként is emlegetett - örökösödési illeték megváltoztatásáról; a Fidesz pedig azt javasolja, hogy júliustól töröljék el a négy százalékos különadót. Erről a pártok képviselői tájékoztatták a sajtót az MDF kezdeményezte adóreform-tárgyalást követően, kedden Budapesten.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkahelyre bevitt tárgy őrzése, munkaeszközök le nem adása

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Őstermelő eszközbeszerzése és értékesítése

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink