562 találat a(z) INFLÁCIÓ cimkére

Cikk

Magyarország jövőbeni gazdasági fejlődése a termelékenység javításának képességétől függ, ami az olcsó munkaerőköltségeken alapuló modellről a fejlett termékek előállítására alkalmas tudásalapú és fenntartható gazdaság felé való elmozdulást szükségelteti – állapítja meg az Európai Bizottság magyar gazdaságról készült idei országjelentése. A jelentés aláhúzza, hogy hazánk korlátozott előrehaladást ért el a 2019-es országspecifikus ajánlások teljesítésében.

Cikk

Az üzemanyagárak emelkedése növelte döntően az átlagos fogyasztói árakat decemberben – mondta Várhegyi Judit, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője szerdán az M1 aktuális csatornán.

Cikk

Átlagosan 3,4 százalékkal nőttek 2019-ben a fogyasztói árak, ezen belül az élelmiszerek 5,4 százalékkal drágultak. Tavaly decemberben a sertéshúsért 23,6, a cukorért 12, a kenyérért 6,9, a burgonyáért 5 százalékkal, a felvágottakért 13 százalékkal többet kellett fizetni, mint egy évvel korábban, árnyalattal olcsóbb lett például a tej, az étolaj, a bolti kávé.

Cikk

Alapnyugdíj bevezetését, valamint a nyugdíjaknak az átlagbér 70 százalékához való felzárkóztatását is követeli a Magyar Szakszervezeti Szövetség egy 6 pontos csomag részeként. A kormány már reagált is: 2010 óta a nyugdíjak értékének megőrzésére törekszik, idén ezért 134 milliárd forinttal többet költ nyugdíjakra, mint tavaly, olvasható az Infostart oldalán.

Cikk

Átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak novemberben az egy évvel korábbinál, az előző havi 2,9 százalék után – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az alapvető élelmiszerek jelentős része tíz százaléknál nagyobb mértékben drágult egy év alatt.

Cikk

A fejlett országok jegybankjai közel egy évtizede jelentős erőfeszítéseik ellenére sem képesek elérni inflációs céljaikat. Az inflációs célt követő országok kétharmadában a fogyasztói árak növekedése jelenleg sem éri el a kívánt célértéket. Ezek az országok adják a világ GDP-jének több mint 60 százalékát.

Cikk

Pénzügyminiszterek egy csoportja azon dolgozik, hogy Venezuela "új kormánya" 10 milliárd dollár kereskedelemfinanszírozási támogatást kapjon, ami hozzájárulna a dél-amerikai ország kilábalásához a jelenlegi gazdasági és humanitárius válságból. Venezuelában idén és jövőre is 10 millió(!) százalék körüli lesz az infláció.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tartós megbízási jogviszony

Széles Imre

tb-szakértő

Egyszemélyes kft. tagi járulékai

Széles Imre

tb-szakértő

Mi a kiindulás helye belföldi kiküldetési rendelvénynél?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink