hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

ÁSZ: jelentősen nőttek az önkormányzati adóbevételek 2018-2019-ben

  • adozona.hu

Az infláció mértékét jócskán meghaladva, 8-9 százalékkal nőttek az önkormányzatok helyi adóbevételei a koronavírus-járványt megelőzően 2018-2019-ben, a helyi iparűzési adóból származó bevétel pedig még ennél is nagyobb mértékben, több mint 10 százalékkal emelkedett – közölte elemzése alapján az Állami Számvevőszék kedden a honlapján.

A közleményben ismertetett elemzés szerint a helyi adóztatás fontos szerepet tölt be az önkormányzatok gazdálkodásában. Az önkormányzatoknak a helyi adók bevezetése lehetőség, amelyről a törvény keretein belül szuverén módon dönthetnek, a helyi adók bevezetésekor azonban meg kell felelni a helyi sajátosságoknak, az önkormányzat gazdálkodási követelményeinek és az adóalanyokat érintően az adóalanyok teherviselő képességének. A helyi adóztatásnak tehát nem lehet célja a jogszabály alapján beszedhető adóbevételek maximalizálása, és a helyi adók nem jelenthetnek túl nagy terhet a lakosságnak – írták.

A helyi adók alkalmazásának lehetőségével a települési önkormányzatok több mint 99 százaléka élt 2019-ben, az azokból származó bevételek az önkormányzatok költségvetési bevételeinek mintegy harmadát tették ki – állapították meg.

Ismertették: szinte minden önkormányzat kivetette a helyi iparűzési adót, a nagyobb önkormányzatok jellemzően a vagyoni típusú adókat – építményadó, telekadó –, a kisebb önkormányzatok pedig a magánszemélyek kommunális adóját vezették be. Emellett a turisztikailag jelentősebb településeken, kerületekben jellemzően idegenforgalmi adót kellett fizetni.

A vagyoni típusú adók esetében az önkormányzatok nem alkalmazták a törvény alapján kivethető adómaximumot, és az iparűzési adó esetében is csak az önkormányzatok fele szabta meg a törvényben rögzített felső adómértéket - tették hozzá.

Az elemzésből kiderült: a helyiadó-bevételek mintegy 80 százalékát a helyi iparűzési adó tette ki. Az összes iparűzési adóbevétel 90 százaléka az önkormányzatok mindössze 8,5 százalékától származott. A települések nagy részénél, jellemzően a kisebb városok, községek költségvetésében nem voltak meghatározóak a helyi adóbevételek, egy részüknél azonban kiugróan magas, akár 80 százalék feletti volt a helyi adók – ezen belül is meghatározóan a helyi iparűzési adó – aránya a költségvetési bevételeknél – állapították meg.

Kiemelték: a vállalkozások két és félszer több helyi iparűzési adót fizettek be 2019-ben, mint társasági adót. Az ÁSZ elemzői szerint ez kockázatot hordozhat a stabil költségvetés szempontjából, különösen, ha a működési kiadások nagy részét helyiadó-bevételekből finanszírozza az önkormányzat, illetve ha egy nagyobb adózótól származik az adóbevétel jelentős része.

Az elemzésben kitértek arra is, hogy a koronavírus-járvány hatással van a helyi önkormányzatok adóbevételeire. A gazdaságvédelmi akcióterv részeként több, az önkormányzatok adóbevételét érintő jogszabály is módosult, amelyek elsősorban az adófizetők védelmét és a vállalkozások fennmaradását célozták, hiszen hosszú távon minden érintettnek az az érdeke, hogy a vállalkozások fennmaradjanak és a lakosság fizetőképessége biztosított legyen – olvasható a számvevőszék közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink