154 találat a(z) élettárs cimkére

Cikk

Szeptember 1-jétől indul az új 3 százalékos támogatott kölcsön, az Otthon Start Program, de a kormány már most módosította a családok otthonteremtési támogatásaira vonatkozó egyes rendeleteket. Az indoklás szerint az elsődleges cél a bevezetendő Otthon Start program keretében biztosított fix 3 százalékos lakáshitel feltételeinek a már létező otthonteremtési programokkal való összehangolása annak érdekében, hogy a családok minél több támogatási lehetőséghez juthassanak. A Bankmonitor szakértői összegyűjtötték a változásokat.

Cikk

Kétrészes összeállításunk első részében a családi adóalap-kedvezmény jogi háttérszabályait, valamint a jogosultsági feltételeket ismertettük. A második részben a kedvezmény mértékét, illetve a családi adóalap-kedvezmény érvényesítésének módját tekintjük át, kiegészítve számítási példákkal, és kitérünk a 2025. évi változásokra is.

Cikk

Kétrészes összeállításunkban a családi adóalap-kedvezmény szabályait ismertetjük. Az első részben sorra vesszük a jogi háttérszabályokat, valamint a jogosultsági feltételeket, a második részben pedig áttekintjük a kedvezmény mértékét, az érvényesítés módját – számítási példákkal – és összefoglaljuk a nemrégiben törvénybe iktatott változásokat.

Cikk

Özvegyi nyugdíj tekintetében általános szemlélet, hogy az elhunyt jogszerző után özvegyi nyugdíjat kizárólag a jogszerzővel annak halálakor vele együtt élő házastársa részére állapítanak meg. Ugyanakkor az előzőekkel ellentétben, jól meghatározott jogosultsági feltételek teljesülése esetén, az elhunyt jogszerző elvált házastársa, bejegyzett élettársa és az élettársa részére is járhat özvegyi nyugdíj.

Cikk

A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretein belül az elhunyt családtag után megállapítható hozzátartozói nyugellátás, özvegyi nyugdíj. A köztudatban az a tévhit terjedt el, hogy az özvegyi nyugdíjat kizárólag az elhunyttal közös háztartásban együtt élt házastárs kaphatja meg. Ki jogosult valójában özvegyi nyugdíjra? Milyen feltételeknek kell teljesülni ahhoz, hogy az elhunyt után a jogosult hozzátartozó özvegyi nyugdíjhoz juthasson? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keresünk választ.

Cikk

Az özvegyi nyugdíjról elsőre szinte mindenkinek az ugrik be, hogy az elhunyt személy jogán özvegyi nyugdíjra kizárólag a jogszerzővel annak halálakor vele együtt élő házastársa lehet jogosult. Az általános hiedelemmel ellentétben viszont, bizonyos jól meghatározott feltételek teljesülése esetén, az elhunyt jogszerző házastársán kívül az elvált házastárs, a bejegyzett élettárs és az élettárs is jogosult lehet özvegyi nyugdíjra.

Cikk

Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen vagyonjogi szabályok vonatkoznak a házaspárokra és az élettársakra – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) online felmérésének eredményeit ismertetve hétfőn az MTI-vel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Mérlegfordulónapot követő leltár könyvelése II., leltározás elmaradása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Alapítványi részéről nyújtott támogatás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Külföldi adóalany részére nyújtott szolgáltatás

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 december
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink