hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vége a magánnyugdíjpénztárnak: a tagdíjat buktuk vagy nyugdíjat?

  • MTI/hvg.hu

A magánnyugdíjpénztári tagoknak január végéig kell dönteniük, hogy visszatérnek-e az állami nyugdíjrendszerbe, vagy maradnak az eddig kötelező, mostantól csak önkéntes rendszerben a nyugdíjmentő törvénycsomag elfogadása után, amely várhatóan december közepétől érvényes - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán. Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint ez nemcsak az alkotmányos alapjogokat, hanem az emberi méltóságot is sérti.

Matolcsy bejelentése szerint aki az eddig kötelező magánnyugdíjpénztári rendszerben marad, s erről nyilatkozik, az a jövőben a munkaadója által befizetett 24 százalékos nyugdíj-járulék utáni összegből, azaz a 70 százalékot kitevő szolidaritási nyugdíjból már nem részesedik, csak az önmaga, azaz a munkavállalók által fizetendő 10 százalékos járulék lesz a számláján. A kormány olyan szabályt alkot, hogy annak kell majd nyilatkoznia, aki pénztáránál akar maradni. Viszont, ha valaki a pénztára mellett dönt, kizárják az állami nyugdíjrendszerből. A pénztárak az emberi jogi bírósághoz fordulnak, a Hírszerzőnek nyilatkozó elemzők szerint az államosítás hosszú távon drámai hatással lehet a forint árfolyamára.

Forrás: MTI

A nyugdíjmentő törvénycsomagra a miniszter szerint azért van szükség, mert 2011-ben az állam által kifizetendő, közel 3 ezer milliárd forint összegű nyugdíj 30 százalékára, 900 milliárdra nincs fedezet a nyugdíjkasszában, ugyanis ennyivel kevesebb nyugdíjjárulék érkezik be a társadalombiztosítás nyugdíj pillérébe. (A különbséget az elmúlt években a költségvetés mindig más bevételekből fedezte.) "A nyugdíjmentő törvénycsomag célja, hogy biztonságossá tegye az állami nyugdíjrendszert. A másik célja, hogy választhatóvá tegye a nyugdíjrendszert, azaz mindenki döntse el, hogy az állami rendszerben, vagy az önkéntes nyugdíjrendszerben marad, hiszen januártól a korábbi kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer is önkéntes magánnyugdíjpénztárrá alakul" - mondta Matolcsy.

A cik folytatása a hvg.hu-n olvasható.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Gyet melletti ev.

Széles Imre

tb-szakértő

Cégautóadó-fizetési kötelezettség megállapítása

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 december
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetÉs