109 találat a(z) nyugdíjpénztár cimkére

Cikk

A magyar felnőttek többségének nincs elég információja sem az elérhető nyugdíjpénztári hozamokról, sem az igénybe vehető adó-visszatérítés lehetőségéről – egyebek mellett ez derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából készült országos, reprezentatív kutatásból. A tudatosságnak és a nyugdíjcélú megtakarításoknak is jót tenne a nagyobb munkáltatói szerepvállalás, amit például a SZÉP-kártyához hasonló, kedvezőbb közterhekkel ösztönözhetne az állam.

Cikk

A megtakarításra szánt havi összeg megadásával a majdani pénztári nyugdíjkiegészítés, az elvárt havi nyugdíjkiegészítéshez pedig a befizetendő havi összeg számítható ki a jegybank új Önkéntes Nyugdíjpénztári Kalkulátorával – akár konkrét piaci szereplőknél is. A kalkulátor segít a nyugdíjcélú előtakarékoskodásra való felkészülésben, megtakarítások tervezésében és pénzügyi döntésekben is – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményében.

Cikk

Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. Tavaly 5,5 milliárd forinttal több adót kaptak vissza a pénztártagok, mint egy évvel korábban, de ez az összeg magasabb is lehetett volna – derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) sajtóközleményéből.

Cikk

Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy ha 2025-ben a nyugdíjpénztár tagja az egyéni nyugdíjszámláján tartott összeget 10 év várakozási idő után, de még nyugdíjba vonulása előtt felvette, az ebből származó bevétel beleszámít-e a szociális hozzájárulási adó maximumába. A kérdésre Horváthné Szabó Beáta adószakértő válaszolt.

Cikk

Fejenként átlagosan 65 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak – tudta meg a Grantis a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Idén már közel 1,1 millió fő részesült adóvisszatérítésben. A megtakarítók számlájára összesen mintegy 70 milliárd forintos adójóváírás érkezett.

Cikk

A harmadik negyedévben sem állt meg az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári befizetések növekedése, valamint a taglétszám gyarapodása. A nyugdíjkasszák infláció feletti hozamot termeltek az év első kilenc hónapjában, az egészségpénztárak esetében pedig jól látszanak az idei jogszabály-módosítások pozitív hatásai is.

Cikk

Idén szeptember végéig 47 ezer tag igényelt ingatlancélú szolgáltatást nyugdíjpénztárától, összesen 92 milliárd forint értékben. Legtöbben otthonuk korszerűsítése, felújítása vagy bővítése érdekében adtak be kérelmet. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak fedezeti tartaléka a teljesített ingatlancélú szolgáltatások ellenére is növekedett, mivel az idén beérkezett tagi befizetések, illetve a pozitív hozameredmény ellensúlyozták az ingatlancélú kifizetések összegét – olvasható az MNB honlapján.

Cikk

Az önkéntes nyugdíjpénztári (önyp-) megtakarítások 2025-ben egyszeri, időszakos lehetőséget adnak arra, hogy a pénztárban felhalmozott összeg egy részét lakáscélra (hiteltörlesztésre vagy felújításra/korszerűsítésre) is felhasználd. Ha lakáscélra szeretnéd felhasználni az önyp-megtakarításodat, akkor érdemes sietned mert közeleg a határidő – írja a Bankmonitor.hu.

Cikk

Az idei nyugdíjpénztári hozamok alakulása szempontjából is kedvező a tőkepiacok utóbbi hetekben tapasztalt, meggyőző teljesítménye – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Kérdés persze – tette hozzá –, hogy a tőzsdei hegymenet tartós marad-e, illetve arról sem érdemes megfeledkezni, hogy az emelkedésből elsősorban a magasabb kockázatot vállaló, zömmel a fiatalabb korosztályokhoz tartozó pénztártagok profitálhatnak – írja a BiztosDöntés.hu.

Cikk

Sohasem volt annyi pénz önkéntes nyugdíjpénztári számlákon, mint tavaly. Lenne tehát miből költeni lakáscélra. Mint most kiderült, a kasszák terveiben még a kormány által vártnál is magasabb összegű, 361,5 milliárd forintos idei kifizetés szerepel. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint 215 milliárd forintnyi nyugdíjpénz távozhat 2025-ben. Kalkulációik szerint most indul be igazán a költés – írja az azenpenzem.hu.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tőkekivonás ingatlannal

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink