hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mennyit kell adóznom a végkielégítésem után? - új kalkulátor az Adózónán

  • adozona.hu

Az utóbbi időben több egymásnak ellentmondó szakértői vélemény látott napvilágot azzal kapcsolatban, kettő vagy négymillió forint végkielégítés után kell-e adózni az új törvény értelmében. De Angyal József, az Adózóna okleveles adószakértője továbbra is ragaszkodik saját jogértelmézéshez, mely szerint 4 millió forintig különadómentes a végkielégítés. Ezzel számol az Adózóna új kalkulátora is.

A szakértő szerint a törvény értelmezésére jó példa, ha mondjuk 20 éves közszolgálati jogviszony után elküldik a közszféra dolgozóját. Neki 8 hónap végkielégítés és legalább 2 hónap munkavégzés alóli felmentés jár. Ez összesen 10 hónap. Ebből 2+2 hónap a 60 napra számított összeg, 6 hónap az ezt meghaladó rész. A jogszabály szerint külön-külön kell a két részre a 2 milliós korlátot figyelembe venni.

A hvg.hu egyik olvasójának, mint írja, tavaly október végén szűnt meg az állása, miután indoklás nélkül felmondtak neki. Hat hónapos felmentési idejében, vagyis október végétől június 21-ig bruttó 2,6 millió forintot keresett, melyből a volt munkahelye levonta az adót. Nem tudja viszont, hogy az új szabály értelmében neki kell-e adóznia végkielégítése után.

A kérdésre, mint Angyal József mondta, csak akkor lehet pontos választ adni, ha tudjuk a felmentési idő alatt mikortól mentették fel a dolgozót a munkavégzés alól. A munkabért ugyanis az utolsó munkában töltött napon kell kiadni. Ez a dátum számít a jövedelem-szerzés időpontjának is. Amennyiben 2009.12.31-ig felmentették a munkavégzés alól, akkor nem vonatkozik a különadó az olvasóra, miután 2009-es jövedelemről van szó. De ha 2010 januárjában akár egyetlen napot is dolgozott a felmentési ideje alatt, akkor kell adóznia a végkielégítése után, mivel 2010-es jövedelemnek számít a felvett jövedelem. Amennyiben az idei jövedelemből az adót és a járulékot levonták, akkor az különadó előlegnek minősül, Így a jövedelem alapja visszamenőlegesen különadó alappá válik. Ez esetben október 31-ig a különbözetet kell befizetni.

Jelentkezzen most a HVG Adózóna konferenciájára!

Tudjon meg mégtöbbet a magánszemélyek különadójáról és az évközi adóváltozásokról, jelentkezzen itt az Adózóna szeptember 16-i Adóváltozások konferenciájára! A konferencián tájékozódhat még a társaságiadóról és az osztalékadóról szóló törvény módosításáról, az adóalap megállapításának szabályairól, a banki különadóról, az adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatásáról és az ehhez kapcsolódó bejelentési kötelezettségről. A konferencia után konzultációra is van lehetőség. Tudjon meg mégtöbbet a konferenciáról és kattintson ide!

Az Adózóna új kalkulátorával ezt is ki lehet számolni. A visszamenőleges befizetés esetén az önadózásra miatt a magánszemély már döntési helyzetben van. Hogyan értelmezi a törvényt? 2 x 2 milliós korláttal vagy csak 1 x 2 milliós korláttal számol. Ezekben az ügyekben - mivel nem 2 forintról van szó - valószínűleg a bíróság mondja ki a végső szót, ha addig nem sikerül érvényre juttatni a törvény helyes jogértelmezését. Az előzetes "tisztázás" a bíróságok felesleges terhelését kerülné el.

Hogyan használjuk a végkielégítés kalkulátort?

Három alapadatra van szükség a kalkulátor használatához. Elsőként meg kell adni a  havi rendszeres jövedelem összegét, majd a végkielégítés hónapok számát, végül pedig a munka alóli felmentés hónapok számát. A kalkulátor ezekből az adatokból kiszámítja a törvénynek megfelelő fizetendő különadó összegét. A kalkulátor visszamenőlegesen is kiszámítja a fizetendő különadó különbözetet. A 60 napot a kalkulátorban két hónapként vesszük figyelembe. Ha a felmentési idő egy részét le kell dolgozni, akkor azt nem kell megadni a számításokhoz, mert a munkabért az utolsó munkában töltött napon kell kiadni. Innen kell számítani a munka alóli felmentést (így lehet tört hónap is). Így például felmentési idő lehet 2 hónap, de ebből fél hónapra szabadságot vesz ki a dolgozó, a többire felmenti a munkáltató, akkor a nem ledolgozott felmentési idő 1,5 hónap. A már kifizetett végkielégítésnél a levont adót és járulékot különadó-előlegként kell figyelembe venni.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink