hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újabb termelői piac nyílt

  • MTI

Közel háromszorosára nőtt a termelői piacok száma, mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a zsámbéki termelői piacon megtartott sajtótájékoztatóján – közölte az FM.

2010 előtt 100 alatt volt a termelői piacok száma, ma pedig már 280 van és a számuk folyamatosan növekszik – nyomatékosította az államtitkár. A kormány egyik fontos célkitűzése ugyanis annak segítése, hogy a helyi termelői piacok tovább erősödjenek – hangsúlyozta.

A kormány 2010 óta több jogszabályi intézkedést tett a helyi termelők értékesítési lehetőségeiknek bővítésére, helyi termelői piacok könnyebb működtetésére. A szabályozási környezet változásai, a támogatások és az egyéb intézkedések egyértelműen kedvező irányba mozdították a helyi élelmiszer-termelést és fogyasztást is – tette hozzá.

Nagy István kiemelte, a Vidékfejlesztési Program keretében két pályázat is támogatja a helyi termelői piacok fejlesztését, kialakítását, így összesen 16,48 milliárd forint  áll rendelkezésre erre a célra

Nagy István arról is beszélt, hogy a termelői piacok létrehozását kiemelten támogatja a Tanyafejlesztési Program, amelynek keretében a tanyasi termékek is bekerülhetnek a városi piacokra.  A kormányintézkedéseknek köszönhetően csökkentek a helyi termelői piacok és az őstermelői tevékenység működéséhez szükséges adminisztrációs terhek, költségek, adók. Az elektronikus kártyaalapú őstermelői igazolványok bevezetése pedig fehéríti a gazdaságot, az áru nyomon követhető, így erősíti az őstermelők és vásárlók közötti bizalmat. Az önkormányzatok kötelező feladatává tették, hogy lehetőséget biztosítsanak a heti piacok rendezésére. Idén januártól pedig már a kormányablakokban is el lehet intézni az őstermelői igazolvánnyal kapcsolatos ügyeket.

Az államtitkár kiemelte: a piacok számának növekedésével az őstermelők száma is bővült. Már 320 ezren választották ezt a megélhetési formát.

Nagy István arra biztatott, mindenki keresse lakókörnyezetében a helyi piacokat, ahol finom magyar élelmet tud vásárolni, ami valóban egyedi és a hely ízét, zamatát hordozza magában. A termelői piacok népszerűsítésében a szaktárca együttműködik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, amely például térképes piackereső szolgáltatással segíti a vásárlókat és a termelőket. Az ilyen piacok és őstermelők értéket teremtenek, amely nemcsak a vidék fenntartását biztosítja, hanem sok esetben a népi kultúra fennmaradását, a hungarikumok megőrzését. is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink