hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A kkv-k fejlesztéséért és technológiájáért felelős államtitkárt neveztek ki

  • MTI/Adózóna

Sulyok Tamás köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára szeptember 15-i hatállyal államtitkárrá nevezte ki Szabados Richárdot, aki a nemzetgazdasági miniszter irányításával a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztése mellett a technológiáért fog felelni – jelentette be szerdán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A közlemény kiemeli: a kkv-k jelentik a magyar gazdaság gerincét, amelyek a foglalkoztatottak kétharmadát látják el munkával. A hazai kis- és középvállalkozások növekedése és lehetőségeik bővítése érdekében a kabinet korábban megújította a 2030-ig szóló kkv-stratégiát és különleges hangsúlyt helyezett a szektor fejlesztésére a tavasszal elfogadott versenyképességi stratégiában is.

Az NGM megismétli: a kormány célja, hogy 2025-ben 3-5 százalék közötti sávba emelkedjen a GDP bővülése. A gazdaság dinamizálása érdekében tovább kell erősíteni a magyar tulajdonú kkv-k teljesítményét, ezért a kormány célzott akciótervet dolgoz ki számukra.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az új államtitkártól elvárja, hogy aktív és szoros kapcsolatot tartson fenn a magyar kkv-kal, valamint az őket képviselő szakmai szervezetekkel, kamarákkal, és vonja be őket a kkv-akcióterv részletes kidolgozásába, amely olyan intézkedéseket tartalmaz, mint például a Széchényi Kártya Program kedvezőbb kamatozásúvá tétele, a kkv-k beruházásait célzottan támogató "1+1" program vagy a szektor digitalizációjának fejlesztése.

Az újonnan felálló, kkv fejlesztésért és technológiáért felelős államtitkárság feladata lesz mindemellett a kkv-kat érintő kihívások és lehetőségek feltérképezése, az általuk megfogalmazott javaslatok összegyűjtése és a lehetséges fejlődési irányok közös meghatározása.

Szabados Richárd pályafutását egy nemzetközi könyvvizsgáló cégnél kezdte, majd több kereskedelmi bank vállalati üzletágában vállalt felsővezetői szerepet. Államtitkári megbízását megelőzően a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) ügyvezető igazgatója volt. Irányításával az MGFÜ teljes profilváltáson ment át azzal a céllal, hogy elláthassa azt a kiemelt szerepet, amelyet a célzott vállalkozásfejlesztési akciótervek megvalósításában a kormányzat a szervezetre bízott. Ezek közül különösen kiemelendő a Ginop Plusz forrásokra támaszkodó beszállítófejlesztési, technológiajavító programok elindítása, a szakértői hálózat kiépítése, illetve a kis- és középvállalkozások fenntarthatósági (ESG) fejlesztéseit támogató keret- és eszközrendszer kidolgozása – ismertette az NGM.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
hirdetés
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kata választása szüneteltetés alatt

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink